A kormányzati leállás miatt az USA-ban nem jutnak hozzá az élelmiszerjegyeikhez a rászorulók. Mivel a kongresszusnak nem sikerült megszavaznia a költségvetési javaslatot a fiskális év kezdetéig, azaz október 1-ig, a kormányzati szervek nem jutnak pénzhez. Félő, hogy a rászorulók így nem férnek hozzá a különböző segélyekhez.
A kormány leállásával a kormányzati dolgozók munkája is veszélyben van. Megnehezül az ügyintézés, bizonyos szolgáltatások pedig teljesen leállhatnak, ha az államigazgaás nem kezd hamarosan újra működni. A problémáért a demokraták és a republikánusok egymást okolják. A demokraták ki akarják bővíteni a törvényjavaslatot, hogy visszafordítsanak néhány döntést, amelyet Trump a „hatalmas és gyönyörű” törvényében vezetett be. Ide tartozik például a Medicaid költségvetésének újra kibővítése is.
A demokraták nem akarnak olyan törvényjavaslatot megszavazni, ami visszavenne az egészségügyi támogatásokból.
A republikánusok a demokratákat hibáztatják és azzal számolnak, hogy az állampolgárok haragja a demokratákon csattan. Trump beiktatása óta radikálisan csökkentette a kormány költségvetését, például az Elon Musk által vezetett DOGE programmal. Most a demokraták ezeket a döntéseket akarják visszafordítani.
A SNAP (Supplemental Nutrition Assistance Program, Kiegészítő Táplálkozási Segélyprogram) elődje az 1930-as években jött létre, azzal a szándékkal, hogy az alacsony jövedelműek is megfelelő mennyiségű élelmiszerhez jussanak, illetve hogy a többlet élelmiszer ne menjen pocsékba és olyanokhoz jusson, akiknek valóban szüksége van rá. A következő évtizedekben a program számtalan változáson ment keresztül, egyre inkább szabályozták, ki milyen élelmiszerhez juthat. A ’70-es években például olyan már nem kaphatott segélyt, aki saját akaratából hagyta ott a munkahelyét, illetve az, akinek semmilyen fogyatékossága nem volt, és nem tartott el más személyeket, valamint csak akkor részesült támogatásban, ha bizonyítottan munkát keresett.
Az év elején a második Trump adminisztráció tovább változtatott a szabályokon, megpróbálva kiküszöbölni, hogy olyan is részesüljön a támogatásból, aki nem szorul rá. A demokraták ennek természetesen nem örültek, azzal érvelve, hogy az alacsony jövedelmű állampolgárok éhezni fognak. Az USA 300 milliós lakosságából 40 millióan részesülnek valamilyen formában a segélyből, ami átlagosan 190 dollár havonta.
Nyilvánvaló, hogy a segélyek fontosak, és rengeteg ember szorul rájuk az USA-ban. Jogos a demokraták aggodalma, hogy valaki esetleg azért éhezik, mert a változó szabályok alapján valahogyan kiszorult a segélyből. Azonban
a republikánusoknak is igaza van abban, hogy a program akkor fenntartható, ha szigorúan ellenőrizve van, ki részesülhet támogatásban.
Annak nincs értelme, hogy a kormány olyan embereket juttasson ingyenes élelmiszerhez, akiknek a segélyek miatt eszük ágában sincs dolgozni.
Viszont az, hogy a demokraták és a republikánusok politikai játszmája miatt rászorulók esetleg nem jutnak élelmiszerhez, ha a kormány hamarosan nem indul újra, elkeserítő. A demokraták nem hajlandóak megszavazni a költségvetést, hogy elérjék a céljaikat, így túszul ejtve több millió ember segélyét. A republikánusok pedig nem hajlandóak a kompromisszumokra, azt remélve, a demokraták jönnek ki rosszabbul a helyzetből a választók szemében. Talán naiv elvárás az, hogy a politikusok félretegyék a nézeteltéréseiket, és azzal foglalkozzanak, mi a jó az állampolgároknak; mégis, a remény tovább él, hogy egy napon republikánus és demokrata közös ügyként tekint majd a rászorulók segítésére.
Szemlézte: Baranyai Judit
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon