2023. február 7-én mutatták be a Lónyay-Hatvany villában a Danube Institute kutatójának, David Dusenburynak új kötetét. A neves vallástudós „I Judge No One – A Political Life of Jesus” című műve arra vállalkozik, hogy megmagyarázza Jézus viszonyát kora és általában az emberiség politikai viselkedéséhez, életéhez. A könyvbemutató keretein belül a szerző beszélgetett a Danube Institute kutatási igazgatójával, David Martin-Jonesszal, és Geréby Györggyel, a CEU medievisztika intézetének oktatójával.
David Dusenbury két bibliai történeten keresztül kívánta megvilágítani könyvének mondanivalóját. Elmondta: a parázna nőnek való megkegyelmezés történetében Jézus visszautasítja, hogy polgári értelemben vett bíróvá válhasson. Ugyanez játszódott le akkor is, amikor a Lukács evangéliuma 12:13-14 leírása szerint egy örökséggel kapcsolatos ügy eldöntésére kérték.
Ő valójában „a szív bírája” maradt, nem vett részt az emberek vitáiban, azaz a politikában.
Dusenbury kiemelte: az egyetlen polgári jellegű per Jézus életében, amelyben ítélet is született, az az eljárás volt, amikor őt magát ítélték el és végezték ki.
Geréby György a könyvet méltatva elmondta, hogy egy roppant széles tudásbázison és nagyon mély elemzésen alapuló műről van szó. A szerzőhöz intézett kérdésként azonban felvetette: a könyv úgy zárul, hogy Jézus nem bírálni, hanem megmenteni jött, de valójában mitől ment meg? Szerinte ennek a kérdésnek a megválaszolásával árnyalhatjuk Jézus politikai tevékenységének képét. Ez azért is fontos, mert Jézus alakjának fontos eleme, hogy ő Krisztus, azaz a megváltó. Ezen minőségének csökkentése, vagy éppen kihagyása, ahogy azt a könyv tette, egyoldalúsítja, emberi oldalára korlátozza a képet.
Kiemelte, hogy Jézus hátrahagyott egy világtól elforduló, annak értékeivel szemben álló közösséget, a keresztényeket. Megjegyezte: a korai kereszténység elképzeléseiben az szerepelt, hogy Jézus nemcsak a Paradicsomban elkövetett bűntől mentette meg az emberiséget, hanem a Bábel tornya után széttöredezett emberiséget is egybeforrasztotta. Ilyen értelemben tehát
a kereszténység nem volt a társadalomtól, a politikai valóságtól elforduló.
David Dusenbury egyetértett azzal, hogy a kereszténységnek volt egy sajátos, a világi viselkedést meghatározó eleme. A Krisztus utáni második században már előfordult, hogy egyes filozófusok a „kereszténységet” nevezték meg filozófiájukként, ezzel jelezve, hogy az nemcsak egy vallás, de egy egész életforma.
David Martin-Jones rámutatott arra, hogy
Jézus radikalizmusa, kivonulása a társadalomból direkt példaként szolgált számos kora újkori szektának, amelyek megfordították a politikaellenes üzenetet.
A világ teljes elutasítása helyett arra törekedtek, hogy megvalósítsák a mennyek országát a földön.
A szerző beszélgetőtársai felvetéseire adott válaszában elmondta: Jézus valóban egy radikális, minden tekintélyt semmibe vevő ideológiát fogalmazott meg, azonban nem a fennálló államrend megdöntésére törekedett. Éppígy nem jelentett direkt politikai programot a bábeli katasztrófa vélt kijavítása. Miközben mind a római, mind a zsidó vallás erősen a saját közösségéhez kötötte az Istenhitét, a kereszténység nemzeteken és etnikumokon túlnyúló világmagyarázattal lépett fel. Már a Krisztus utáni negyedik század elején megfogalmazta egy keresztény költő, hogy az „arany Róma” elmúlása után is lesz majd kereszténység és eljön Isten országa.
Ennek megfelelően nem felforgató, hanem az emberiség által megszokott politikai világon túlmutató morális üzenete volt Jézusnak. Mint ahogy Dusenbury könyve is zárul: nem bíráskodni jött, hanem megmenteni az emberiséget. A szerző szerint valójában ebben rejlik a nyugati kultúra egyik legfontosabb genetikai öröksége is. A vallás túlmutat minden nemzeten és civilizáción, kritikusa e világnak, de egyúttal távol is áll tőle, soha nem igazán integrálhatóan. Ha ez elvész, és a vallás és a politika egyesül, a Nyugat végének lehetünk tanúi.
Írta: Farkas Dániel
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
