2003. április 9-én az amerikai csapatok bevonulása után a bagdadi Firdos téren álló 12 méter magas Szaddám Husszein-szobor ledöntésével az iraki Baath Párt irányította rezsim is megadta magát. A sokak által vitatott háborút éveken keresztül információhiány lengte körül, azonban 20 évvel az amerikai megszállás után egyre több eddig nem ismert tény válik nyilvánossá. Garrett M. Graff történész-újságíró, a Watergate – A New History című kötet szerzője, a Foreign Affairs hasábjain megjelent oknyomozó riportjában tárja fel az iraki háborút megelőző, illetve az invázió során végbement amerikai döntéseket, amelyet két részben szemlézünk.
Twenty years ago, Saddam Hussein's statue was toppled by Iraqi civilians and American soldiers in Firdos Square, Baghdad, during the US invasion of Iraq.
— TRT World (@trtworld) April 9, 2023
The US had promised peace and stability to the Iraqi people, but the war killed over 300,000 and displaced millions pic.twitter.com/1M7nd7NZRl
Ahogy korábban is megemlékeztünk róla, az iraki invázió 2003. március 20-án vette kezdetét, hogy aztán néhány hét múlva az amerikai csapatok elfoglalják Bagdadot, ezzel megbuktatva Szaddám Husszein rezsimjét. 2003 májusában az amerikai kormányzat a korábban Henry Kissinger kabinetfőnökeként dolgozó L. Paul Bremert jelölte ki a frissen felszabadított-megszállt ország stabilizációjának felügyeletére. A politikai körökben csak Jerryként emlegetett
Bremer két bevezetendő törvénytervezettel utazott az ország fővárosába: az egyik a Baath Párt befolyásának megszüntetéséről szólt a bürokrácia minden szintjén (úgynevezett de-Baathifikáció), a másik az iraki hadsereg feloszlatását írta elő.
20 évvel az invázió után – bár tisztában vagyunk a következményeikkel – továbbra sem teljesen egyértelmű, hogy az amerikai adminisztráción belül ki adott felhatalmazást ezek véghezvitelére.
Graff szerint az inváziót megelőző döntéshozatalt számos faktor befolyásolta: a kormányzaton belüli „számos személyes világszemlélet, stratégiai elmélet, a Szaddámmal szemben régi sérelmek, a hidegháborút követő önhittség, a kétes hírszerzési információk, valamint a 9/11-es támadások által kiváltott félelem és a hazafiság.” Ennek ellenére – a hivatalos narratíva szerint – az amerikai megszállás a baathista rezsim által kifejleszteni kívánt tömegpusztító fegyverek miatt indult.
A később feltárt anyagokat szemlélve azonban az iraki megszállás 9/11 után elkerülhetetlennek tűnt, amit jól mutat, hogy Paul Wolfowitz, akkori védelmi miniszterhelyettes napokkal az ikertornyok leomlása után hírszerzési jelentést kért Irakkal kapcsolatban.
Graff információi szerint az eredeti tervek szerint az inváziónak gyorsan és minimális vérontással kellett volna lezajlania. Ezzel párhuzamosan a Baath Párt uralmának megszüntetése – csakúgy, mint a második világháború utáni Németország nácimentesítése – csupán a vezetők felső 1%-ának hatalomból való eltávolításával járt volna.
A debaathifikáció ötlete – a visszaemlékezések és a nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint – Donald Rumsfeld védelmi minisztertől származott.
A megszállást követő helyreállítási feladatokat az öbölháború során a kurd népességet támogató operatív törzs parancsnokára, Jay Garnerre bízták. Erre korábban az amerikai külügy többezer oldalas dokumentumokat dolgozott ki a Future of Iraq projekt keretében, iraki emigránsok bevonásával. Rumsfeld azonban arra utasította Garnert, hogy ezen terveket hagyja figyelmen kívül, illetve Garner kérését - miszerint vonják be a munkába a projektért felelős Thomas Warrickot - megtagadták.
A debaathifikáción felül a legfontosabb problémát az iraki hadsereg sorsa jelentette, amelynek létszáma meghaladta a félmilliót.
Graff információi szerint az adminisztráció stratégái eredetileg a haderő megtartása mellett döntöttek, annak ellenére, hogy annak szunnita parancsnokai és többnyire síita humán állománya között vallási feszültségek húzódtak.
A döntést alátámasztotta, hogy az öbölháborúban tömegesen adták meg magukat az iraki katonák, illetve hogy a haderő infrastruktúrája és intézményrendszere kifejezetten fejlett volt.
A debaathifikáció, valamint a hadsereg feloszlatásának ténye tehát tökéletesen szembe ment az USA inváziót megelőző terveivel. Cikkünk második részében rávilágítunk, hogy mely tényezők befolyásolták, hogy az amerikai döntéshozók eltértek ezen előzetes stratégiáktól.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
