Blog

Saját párttársa „ejtette túszul” a demokrata vezetést Washingtonban

Amíg Joe Biden nemzetközi csúcsokon hangsúlyozta a klímaváltozás elleni globális fellépés szükségességét, addig odahaza épp egy demokrata szenátor tett keresztbe az elnök programjában vízválasztó szerepet betöltő, klímavédelmi kiadásokat is bőven tartalmazó költségvetési tervezetnek.

Amíg Joe Biden nemzetközi csúcsokon hangsúlyozta a klímaváltozás elleni globális fellépés szükségességét, addig odahaza épp egy demokrata szenátor tett keresztbe az elnök programjában vízválasztó szerepet betöltő, klímavédelmi kiadásokat is bőven tartalmazó költségvetési tervezetnek.

Joe Biden amerikai elnök mozgalmas napokon van túl, hiszen először Rómában a G20-csúcstalálkozón, majd onnan Glasgowba repülve az ENSZ 26. klímacsúcsán vett részt. Előbbi eseményen a legerősebb gazdasággal rendelkező országok vezetői tulajdonképpen ráhangolódtak az azt közvetlenül követőre, ugyanis a legtöbb szó már Rómában is az éghajlatváltozás elleni cselekvésről esett – habár a szokásos ígéreteken túl sok újdonság nem hangzott el. A legfontosabb egyezség a széntüzelésű erőművek nemzetközi, kormányzati finanszírozásainak végső beszüntetéséről született. Biden összességében optimista volt az elért eredményekkel, a további folyamatokkal és az Egyesült Államok vezető szerepével kapcsolatban, ugyanakkor a személyesen magát nem képviseltető Kína és Oroszország elkötelezettségét kevesellte.

Mindeközben az amerikai elnök hazájában sem áll túl jól a klímavédelmi törekvések szénája.

Az már korábban világossá vált, hogy a hatalmas, főleg szociál- és zöldpolitikai intézkedések finanszírozását előirányzó költségvetési csomag nem fog a Bidenék által eredetileg tervezett 3500 milliárd dolláros formában átcsúszni a Kongresszuson, hiszen ahhoz a hajszálvékony szenátusi többség miatt teljes egységre lett volna szükség a Demokrata Párton belül. A folyamatot egyébként egy kicsit bővebben már korábbi cikkünkben  részleteztük. A helyzet nehézségét korábban maga Biden is elismerte:

A fele-fele arányban megosztott Szenátusban most gyakorlatilag minden demokrata egy elnöknek számít

– utalt arra, hogy csupán egy szenátor is képes befolyásolni az ő teljes elnöki programját.

Aggályai pedig egyre inkább beigazolódni látszanak. Az eredeti tervezetet két, magát centristának valló demokrata szenátor is elutasította, ezért annak összértékét kénytelen voltak 1750 milliárd dollárra felezni, megválva a Demokrata Párt progresszív szárnyának számos prioritásától.

A minap Biden a glasgow-i klímacsúcson még büszkén számolt be a programjába foglalt, 555 milliárd dollár értékű klímavédelmi beruházási csomagról, azonban szinte a beszédével párhuzamosan Joe Manchin (az egyik „renegát” szenátor) a közvéleményt sokkolva bejelentette, hogy egyelőre a már megfelezett csomagot sem hajlandó elfogadni.

A nyugat-virginiai politikus a költekezés kevésbé hangoztatott hatásaitól, az államadósság további növekedésétől és inflációtól tart, habár egyesek szerint saját üzleti érdekei állnak tiltakozása hátterében, hiszen jelenleg is több millió dollárnyi részvényt birtokol egy általa alapított, szénkereskedelemmel foglalkozó brókercégben. Manchin továbbá a Képviselőházat sürgeti, hogy szavazzon a Szenátusban már kétpárti támogatással elfogadott infrastruktúra-fejlesztési csomagról. Előbbi testület azonban éppen arra vár, hogy az utóbbin menjen keresztül a szociális hálót megerősítő tervezet.

Az így előálló patthelyzet feloldása rendkívül égető feladata lesz a demokrata törvényhozóknak és az adminisztrációnak, hiszen egy hónapon belül végig kell vinni a jogalkotási folyamatot ahhoz, hogy elkerüljék a kormányzat leállását

figyelmeztet a Reuters. Ha ez nem sikerül, akkor súlyos gazdasági következményekkel kell számolni, a demokraták reputációján pedig jókora csorba eshet, különösképpen kihatva Joe Biden elnöki örökségének megítélésére.

Szemlézte: Irlanda Balázs