Blog

Spanyolországban már 12 éves kortól engedélyezett a nemváltás

Nemrég fogadták el azt a törvényt, amely már 12 éves kortól lehetővé teszi a gyermekeknek azt, hogy nemváltó műtéten essenek át. Míg a radikális baloldali pártok ezt győzelemként élik meg, a konzervatívok a gyermekek védelmére kelnek.

Nemrég fogadták el azt a törvényt, amely már 12 éves kortól lehetővé teszi a gyermekeknek azt, hogy nemváltó műtéten essenek át. Míg a radikális baloldali pártok ezt győzelemként élik meg, a konzervatívok a gyermekek védelmére kelnek.

Február 16-án fogadta el a spanyol képviselőház Irene Montero esélyegyenlőségi miniszter, a szélsőbaloldali Unidas Podemos párt képviselőjének „transz-törvényét” (spanyolul Ley para la igualdad real y efectiva de las personas trans y para la garantía de los derechos de las personas LGTBI, vagy egyszerűen Ley Trans – vagyis a transzneműek tényleges és effektív egyenlőségéről szóló, illetve az LMBTQ közösség jogainak garantálásáról szóló törvény), amely már 12 éves kortól lehetővé teszi, hogy a gyermekek legálisan is nemet válthassanak.
A törvény elfogadásával így Spanyolország lett a tizedik olyan EU-s ország, amelyben hasonló jogszabályok vannak érvényben. A legelső ország egyébként Dánia volt, ahol a nemváltás 18 éves kortól kezdve minden mértékű pszichológiai és egészségügyi feltétel nélkül végbe mehet, mivel a folyamat csupán adminisztratív jellegű.

Spanyolország mindezidáig több nemváltással, illetve önmeghatározással kapcsolatos törvényt hozott meg. 2007-től él például az a jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy a személyi igazolványokon lehessen nemet váltani, a teljes nemátalakító műtéthez azonban minimum két év hormonkezelés, és nemi diszfóriáról szóló jelentés szükséges.

2014-től kezdve pedig több mint 40, ezzel kapcsolatos törvényt fogadtak el, amelyek az átalakulás folyamatát hivatottak megkönnyíteni.

A transztörvény gyökerei sem újkeletűek, hiszen a felvetés már 2017-ben megfogant a PSOE (Partido Socialista Español – Spanyol Szocialista Munkáspárt) köreiben: a szocialista párt már akkor benyújtott egy javaslatot, amely a nemmeghatározás szabadságát hirdette, azonban a kezdeményezés megrekedt. Négy évvel később Irene Montero elővette a már meglévő törvényjavaslatot, majd kisebb átalakítások után végül sikerre vitte az egykori elképzelést.

2021 februárjában elkészült a tervezet első változata, melyet az esélyegyenlőségi miniszter dolgozott ki, azonban ettől a PSOE élesen elhatárolódott, hiszen csupán az Unidas Podemos nézeteit sugallta, illetve nem tartalmazta más minisztériumok – a többi között az igazságügyi minisztérium – hozzájárulását sem.

A fordulópont azonban 2021 nyarán következett be, amikor Pedro Sánchez nagyban átformálta kabinetjét, illetve a régi köztisztviselők helyett számos új politikust emelt be a spanyol közéletbe. Így járt a többi között Carmen Calvo is, aki egykori esélyegyenlőségi miniszterként élesen bírálta a még nem végleges transztörvényt. Calvot végül Andrea Fernández váltotta, a nemi önmeghatározás kérdése pedig egyre népszerűbb lett a kormányon belül.

2022 őszén a PSOE bejelentette a szóban forgó rendelet módosítását, amelyben még az állt, hogy a 14 és 16 év közötti fiatalok csak bírósági határozat után eshetnek át nemváltó műtéten. Azonban az Esélyegyenlőségi Minisztérium tavaly decemberben elfogadta határozatát.

Az új törvény kimondja, hogy 12 és 14 éves kor között bírósági felhatalmazás révén, 14 és 16 éves kor között szülői beleegyezéssel, minden mértékű hormonkezelés és diszfóriáról kiadott igazolás nélkül, 16 éves kortól pedig minden feltétel nélkül megengedett a nemváltás.

A törvény meghozatala előtt számos feminista mozgalom próbálta tanulmányokkal alátámasztani annak validitását – ilyen volt a többi között a Confluencia Movimiento Feminista is, amely kimutatta, hogy az elmúlt öt évben a nemváltók száma ugrásszerűen megnövekedett az autonóm közösségekben. Az érintettek elsősorban gyermekek, illetve fiatalok voltak, főleg kislányok.

Valenciában például 2016 és 2021 között 10000%-kal nőtt a transzneműséggel kapcsolatos esetek száma, Katalóniában 2012 és 2021 között pedig 7000%-kal. Hasonló tendencia figyelhető meg a fővárosban is, ahol csupán tavaly január és augusztus között a hat állami kórház endokrinológiai osztályai 848 pácienst fogadtak, akiknek fele első konzultációra, fele pedig további kezelésekre érkezett.

A tanulmány kimutatta, hogy sok egészségügyi intézmény nem követve az előírt protokollt és minden további nélkül elvégezte a műtéteket.

A transztörvény nemcsak a centrista és a jobboldali pártok körében kavart nagy port, hanem belső konfliktusokat is eredményezett – már évekkel a törvény meghozatala előtt - a jelenleg kormányon lévő PSOE vezette koalícióban, illetve a feminista mozgalmak berkeiben is. Rajtuk kívül a katolikus egyház is felemelte hangját a transztörvény ellen.

A konzervatív VOX, illetve a Partido Popular (Spanyol Néppárt – PP) hevesen ellenezték a törvény elfogadását, valamint ígéretet tettek annak visszavonására is, amikor már olyan helyzetben lesznek, hogy azt megtehessék. (Annyit azonban mindenféleképp hozzá kell tenni, hogy a PP az ezzel kapcsolatos szavazáskor tartózkodott, 2016-ban viszont elfogadott egy olyan rendeletet, amely lehetővé tette a kiskorúaknak, hogy szülői beleegyezés nélkül hormonkezeléseken vegyenek részt.)

Santiago Abascal, a VOX elnöke már évekkel ezelőtt éles kritikát fogalmazott meg a transztörvénnyel szemben.
A politikus szerint a törvény „az eddigi legsúlyosabb támadás a nőkkel szemben, hiszen feltételezi, hogy nőnek lenni csupán akarat, vagy éppen hóbort kérdése.”

Kiemeli továbbá, hogy nemcsak a nők, hanem a gyermekek is komoly fenyegetésnek lesznek kitéve, mivel már serdülőkor előtt olyan eljárásokkal károsítják őket, amelyek visszafordíthatatlanok, legyen szó hormonkezelésről vagy műtéti beavatkozásról. Ugyanakkor pedig, a transztörvény – Abascal szavaival élve – a szembe megy a tudománnyal és a józan ésszel is, ezáltal pedig kulcsfontosságú, hogy felemeljék hangjukat ellene, kiállva így a normalitás mellett.

Szemlézte: Nyilas Sára

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon