Március utolsó hetében Theresa May brit miniszterelnök bejelentette a londoni parlamentben, hogy az Egyesült Királyság életbe lépteti a Lisszaboni Szerződés 50. cikkét, amely egy tagállam Európai Unióból való kiválása esetén alkalmazandó. James Forsyth és Fredrik Erixon az Egyesült Királyság és az EU kölcsönös gazdasági függőségét elemzik a Spectator oldalain, előrevetítve egy lehetséges szabadkereskedelmi egyezményt.
Az európai integrációban 1973 óta részt vevő Egyesült Királyságnak számos viharos időszaka volt az Európai Közösséggel, majd az abból létrejött Európai Unióval. Ám az elkövetkező két év minden eddiginél sűrűbbnek ígérkezik az EU-Egyesült Királyság közti kapcsolatban.
A kiválási folyamat bonyolultsága és a rengeteg anyagi hátterű kérdés fogja meghatározni az előttünk álló 24 hónapot – véli James Forsyth. Theresa May feladata innentől az, hogy a tárgyalásokon egyenlően hangoztassa az új kapcsolat kezdetét és a régi szövetség végét. Az Európai Unió és az Egyesült Királyság kölcsönösen fog haszonhoz jutni az új kapcsolatból, hiszen egymás nélkül nem tudnak sikeresek lenni: az Egyesült Királyság legnagyobb exportpiaca az EU, az európai integráció pedig a brit partok felé több terméket exportál, mint az EU-n kívül bármely más ország esetében.
A jövőbéli jó kapcsolat megteremtéséhez azonban Theresa May-nek tenni is kell – nem csak megrekedni a szavak szintjén – az „új, mély és speciális partnerség” megalapozása érdekében. Érzékeltetnie kell, hogy az Egyesült Királyság elkötelezett a kontinens problémáinak megoldása iránt, és ahol kell, várakozáson felüli támogatást kell nyújtania. Minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy bebizonyítsa: az Egyesült Királyság jó európai lesz, és ezáltal az európai értékek nem csak az Európai Unión belül fognak érvényesülni.
A cikk írója szerint rendkívül jó diplomáciai készségek kellenek a britek részéről ahhoz, hogy a 27 tagállam képviselőivel elhitessék az Egyesült Királyság kontinentális együttműködésre való hajlamát. Ennek biztosítására kiváló kezdet lehet egy új ösztöndíjprogram megalkotása, amely több száz európai fiatalnak tenné lehetővé a brit egyetemeken való tanulást. A Brexitről alkotott kép összemosódott Nigel Farage populista megnyilvánulásaival, amelyet a brit kormány nem igyekezett eléggé megváltoztatni. Ezáltal Theresa May személyét is sokan a bezárkózással és a külföldiek távol tartásával azonosítják. Ez az, amelyen Forsyth szerint változtatnia kell a kormányfőnek. Hangoztatnia kell az Egyesült Királyság nyitottságát és a szabadkereskedelmi egyezmény felé való elköteleződését.
Fredrik Erixon szerint az Egyesült Királyság hiányát az összes tagállam meg fogja érezni, és a szabadkereskedelmi egyezmény akadályozása önmaguk érdeke ellen való cselekedet lenne. Spanyolország és Olaszország biztosan támogatná a szabadkereskedelmi megállapodást, mert pozitív kereskedelmi mérleget tartanak fenn a szigetországgal. Hollandia egészen biztosan a szabadkereskedelem mellett tenné le a voksát, hiszen a vámok megszüntetésével meg tudná tartani vezető pozícióját – főleg a rotterdami kikötőn keresztül – a britek tengeri kereskedelemében.
James Forsyth azonban aggodalmát fejezi ki a Brexit Egyesült Királyságot érintő sikereit illetően egy esetleges Marine Le Pen győzelem miatt. Szerinte a szabadkereskedelmi megállapodás a francia szélsőjobboldali jelölt győzelme esetén elképzelhetetlen lesz, mert meg fogja bénítani az EU döntéshozatalát, és újra előjönnének a francia protekcionista érdekek. Európa keleti felét azonban egészen más prioritások ösztönzik. Lengyelország a 900 ezer lengyel vendégmunkás jövőjéért aggódik, akik az Egyesült Királyságban dolgoznak, Észtország pedig továbbra is az európai biztonság éllovasának szeretné látni a szigetországot.
A képlet egyszerűnek bizonyul. Európának munkahelyekre és gazdasági növekedésre van szüksége. Az EU és az Egyesült Királyság közti kereskedelmi vámok eltörlése az üzleti élet felpezsdülését jelentené, amely mindkét félnek előnyökkel szolgálna.
Szemlézte: Pastrovics Martin
