A legnépesebb amerikai államban tartott kormányzóválasztás ugyanakkor nem szűkölködött fordulatokban, drámában és képmutatásban.
Szeptember 14-én előrehozott kormányzóválasztást tartottak Kaliforniában, amely végül a papírformának megfelelően Gavin Newsom sikerét hozta. 2019-es megválasztását követően a regnáló demokrata politikus ciklusa ugyan eredetileg 2023-ig tartott volna, de tavasszal sikerült elég aláírást összegyűjteni ahhoz, hogy a tervezettnél korábban mérettessenek meg a jelöltek.
A kormányzó időközi elmozdítására egyébként csak 20 állam alkotmánya biztosít lehetőséget, a folyamat pedig alapvetően négy különböző formában mehet végbe. Kaliforniában úgy szokás, hogy először népszavazással döntenek arról, hogy visszahívják-e hivatalából a kormányzót. Az „igen”-nel válaszolók egyben az általuk preferált utódot is megjelölik, s ha a kezdeményezés eredményes (abszolút többségbe kerülnek az igenek), akkor a legtöbb szavazatot kapó személy veszi át a tisztséget. 2003-ban Arnold Schwarzenegger például egy ilyen procedúra után került beiktatásra.
A minapi választást Newsom könnyedén megúszta, hiszen a népszavazáson résztvevők csaknem 64%-a „nem”-el voksolt a visszahívási indítványra. Kalifornia betonbiztos demokrata berendezkedését ismerve az eredmény talán senkit nem ért sokként, ugyanakkor
a republikánusok úgy érezhetik, hogy nagy lehetőséget szalasztottak el, mivel a nyár folyamán úgy tűnt, lehet keresnivalójuk az egyre népszerűtlenebb demokrata vezetővel szemben.
Az alábbi választási eredmények jól illusztrálják a „kék dominanciát”. Az utolsó állami szintű republikánus sikerhez egészen 2006-ig kell visszamenni, amikor a már említett osztrák származású filmsztár magabiztosan harcolta ki második és egyben utolsó ciklusát.
Newsomot sok kritika érte a koronavírussal kapcsolatos intézkedései miatt, de az egyre súlyosabb hajléktalan problémát, a romló közbiztonságot, a magas adókat sőt, a pusztító tűzvészeket is ráolvasták a kormányzóra. Ezzel párhuzamosan egy ígéretes republikánus jelölt, az afroamerikai rádiós műsorvezető Larry Elder emelkedett ki a vetélytársak mezőnyéből. Ekkor úgy tűnt, hogy egy sikeres kampánnyal akár fel is lehet kavarni a már megszokott állóvizet. Augusztusban azt jelezték a felmérések, hogy a szavazók körülbelül fele-fele arányban megosztottak Newsom visszahívását illetően, szeptemberre azonban ismét a demokrata politikus javára mozdultak el a mutatók.
A választás vélhetően azért alakult így, mert Elder túl hamar ért népszerűsége csúcsára, lehetővé téve a kaliforniai közvéleményt domináló liberális médiaóriások számára, hogy időben kapcsoljanak, és sikeres lejárató kampányt folytassanak ellene – értékel Philip Klein a National Review magazinban. Persze sokak szerint a republikánus politikus Trump-szerű retorikája sem volt szerencsés, mivel azzal sok Newsommal egyébként ellenszenvező, de a volt elnököt is megvető választópolgárt elidegenített.
A fősodratú média képmutatása ugyanakkor ismét felszínre bukott. Több, mint érdekes, hogy nem lett nemzeti botrány abból az esetből, amikor egy gorillamaszkos fehér nő (vélhetően Newsom támogatója) hátulról lopakodva tojást hajított Elder irányába, amely csupán néhány centiméterrel kerülte el a fekete kandidátus fejét.
Talán mondani sem kell, hogy milyen országos lavinát indított volna el az incidens, ha a célpont a politikai spektrum másik oldalán áll. Az ügyet azonban szőnyeg alá söpörték, sőt, a Los Angeles Times még egy elképesztő címadási és címfotóválasztási trükköt is bevetett, amivel hamis benyomást kelthetett abban a (manapság egyre gyarapodó) rétegben, akik a cikkeket meg sem nyitva vonnak le következtetéseket. Annyit írtak ugyanis elöljáróban, hogy a „Los Angeles-i rendőrség nyomozást folytat a Larry Eldert érintő összetűzés ügyében”, a címfotón pedig egy jól elkapott pillanat látható, ahol a republikánus jelölt keze egy nő arcán van, akit csupán szívélyesen üdvözölt. A lap azóta a panaszok hatására lecserélte a képet.
Forrás: Fox News
Ez azonban még mindig piskóta a CNN egyik műsorában történtekhez képest, ahol
az LA Times rovatvezetője (aki történetesen egy fehér nő) egyenesen azt állította, hogy az afroamerikai politikus a kirekesztő fehér felsőbbrendűségtudat egyik képviselője, amivel veszélyt jelent a kisebbségekre.
Összességében tehát az szűrhető le a kaliforniai eseményekből (is), hogy a demokratákat nem különösebben foglalkoztatják a fekete életek, továbbá egyáltalán nem érdekeltek a faji alapú megkülönböztetés és feszültségek felszámolásában, hiszen az a választási stratégiájuk egyik alappillére, a hatalom megtartásának/megszerzésének fő fedezete. Most pedig úgy tűnik, egy olyan korszakba csöppentünk, amelyben a faji alapú politizálás élharcosai már a tényleges bőrszínt is csak másodlagosként kezelik. Aki fekete republikánusként alacsonyabb adókat vezetne be, enyhítene a járványügyi korlátozásokon, munkalehetőséggel segítene a szegényeken, megerősítené a rendőrséget a bűnözés visszaszorítása érdekében, vagy ne adj’ Isten Trumpot idéz, az csakis a fehér elnyomás megtestesítője lehet; míg ha egy fehér szociológus hosszasan ecseteli, hogy a feketékre miért kell továbbra is elnyomott rétegként tekinteni, azt a progresszív gondolkodás kiemelkedő képviselőjeként és a kisebbségek megmentőjeként kéretik ünnepelni.
Szemlézte: Irlanda Balázs
