Blog

Új szinten a cancel culture: eltörölnék a Hálaadás Napját

iközben az Egyesült Államokban november utolsó csütörtökén az első telepesek példáját követve Hálaadás Napjára gyűlik össze majd’ minden amerikai család, egyes aktivista csoportok hevesen támadják ezt az ünnepnapot is azt állítva, hogy a múlt bűnei miatt a már sok helyen eltörölt Columbus Day után…

iközben az Egyesült Államokban november utolsó csütörtökén az első telepesek példáját követve Hálaadás Napjára gyűlik össze majd’ minden amerikai család, egyes aktivista csoportok hevesen támadják ezt az ünnepnapot is azt állítva, hogy a múlt bűnei miatt a már sok helyen eltörölt Columbus Day után ezt az ünnepet sem szabadna megülnie az USA polgárainak.

A legnépszerűbb közösségi médiafelületeken a Hálaadás Napjával kapcsolatban többnyire egyszerű, ünneppel kapcsolatos szezonális tartalmak, esetleg az ahhoz kötődő mémek dominálnak. Azonban sokrétű a közösségi média, és az Egyesült Államok társadalma is megosztott. Egyes csoportok nemhogy az ünneppel kapcsolatos negatív érzéseiket osztják meg, hanem a Hálaadás napjának teljes eltörlésére szólítanak fel. Hogy mi is az ok? „Az őslakosok kiirtását ünnepli” - írja egy feminista szervezet Twitter-fiókja, egy „Tedd tönkre a Hálaadást négy szóban!” kihívásra reagálva. 

Egy másik, kisebb baloldali szervezet több tucat retweetet elért posztja arra kéri követőit, hogy terjesszék családjukban, hogy a Hálaadás a gyarmatosítók ünnepe, s kérjék őket az őslakosoknak való föld-visszaadás támogatására. Mindezt egy pulyka módjára villával hátbaszúrt Zarándok Atya képével (is) illusztrálva.

A Hálaadás Napja csak egy azon amerikai ünnepek közül, amelyek az állításuk szerint a társadalmi igazságosságért küzdő csoportok célkeresztjébe került.

A Kolumbusz-napot, a kontinens európai felfedezőjének szeptemberi ünnepnapját immár sikerült majdnem teljesen törölniük a naptárból, a legtöbb helyen Őslakosok Napja névre lett átkeresztelve. Azonban minden, ami a hagyományos, a Függetlenségi Háborútól és a keleti parti európai telepek hagyományaiból maradt hátra, az továbbra is gyanús. Ilyen a Hálaadás is.

A legtöbb ilyen csoport – amely, röviden leszögezhetjük, baloldali – úgy érzi, Amerika jobb hely lesz, ha a hagyományosan uralkodó kultúrát képviselő etnikai csoportoknak gyakorlatilag minden ünnepen meg kell emlékezniük őseik bűneiről, arról a tényről, hogy erőszakos úton jutottak hazájuk földjéhez.

A Hálaadás Napját egy 1970-es őslakos kezdeményezésre építve Nemzeti Gyász Napjának nevezik, s igyekeznek ezt az értelmezést terjeszteni. Ezzel kapcsolatosan természetesen minden, fehérek által adott földrajzi nevet is idézőjelbe tesznek. „Nemzeti Gyász Napja az úgynevezett Plymouthban” írja egy tweet.

Kétségtelen, hogy Észak-Amerika európai meghódítása brutális erőszakkal járt együtt, és számtalan őslakos halálát okozta. Két kérdés merül fel. Egyfelől miért olyan kivételes ez az eseménysor? Nyilvánvalóan kiemelhetjük történeti specialitását annyiban, hogy ekkor egy sokkal fejlettebb technikai civilizáció rohanta le kis törzsi társadalmak területeit, amelyek ehhez hasonlót még soha nem tapasztaltak. Azonban lényegében ez nem különbözik attól a folyamattól, mint amikor Amerika tetszőleges területein nagyobb törzsek kisebbeket rohantak le. Az Amerika meghódításával kapcsolatos erőszak ellen tiltakozni egyenértékű bármilyen más hódítás elleni tiltakozással.

Itt jutunk el a második problematikáig. Mit is kívánnak pontosan elérni? Szó volt korábban a „föld visszaadásának” követelésétől, amely önálló Twitter-hashtag is, számtalan tweettel. De a kinek kellene visszaadni a földet? Milyen történeti állapot alapján rajzoljuk meg Amerika őslakosainak jogos térképét? Hiszen területi változások, vándorlások korábban is voltak. Ebben az esetben miért éppen azon népeké a morális felsőbbrendűség, akik az európai hódításkor a területek aktuális urai voltak? Miért nem keresik meg ők is a földek még korábbi lakóinak, elűzött törzseknek a leszármazottjait és adják tovább jogaikat?

Láthatjuk, hogy az őslakosok részére tett igazságtétel kérdése nagyon messzire vezet, és a fehér ember cselekedetei nem egyediek.

És még nem is beszéltünk arról, hogy miért éppen a Hálaadás Napját veszik célba. Nyilvánvaló, hogy egy erkölcsös népnek szembe kell néznie a múltja bűneivel, és meg kell bánnia őket bizonyos mértékig, még ha azok nem is különlegesek. Azonban kinek használ az, ha egy családi és vallási értékeket felemelő ünnepet a népirtás ünneplésével vádolnak meg, mint a közösségi hálón olyan sokan? 

Érdemes lenne elválasztani a kettőt. Beszélhetnénk Amerika múltbeli bűneiről, és közben meghagyhatnánk a Hálaadás napját pozitív tartalmú ünnepként.

Persze ez számos baloldali csoportnak nem elég. Sokan egyszerűen a „nemes vadember” (egyébként mélységesen rasszista) elképzelésének bűvöletében élnek. Ez azt jelenti, hogy az őslakosok valaha természetközeli, ipari társadalomtól távoli életmódja számukra valami különleges értéket képvisel, amely felsőbbrendű a kapitalista társadalomban élő emberek életmódjával szemben, és így önmagában támogatandó; bármilyen kompromisszum pedig a fehér ember kapitalizmusával lehetetlen. Nem véletlen, hogy a földvagyon visszaosztását követelő, a Hálaadás eltörlésével párhuzamos program összekapcsolódik a teljes szocializmus követelésével.

És természetesen a Hálaadás provokatív elítélése egyszerűen jó propaganda: megmutathatják, hogy radikális forradalmárok, akik érdemesek a többiek támogatására.

Mindeközben azonban nem veszik figyelembe, hogy egyetlen emberi közösség sem veszi jó néven, ha létét illegitimnek nyilvánítják, és ünnepeivel együtt eltörölnék. Ez nem vezethet valamiféle igazságosabb megegyezéshez, hanem csak még több erőszakhoz, és a végén a gyengébb vereségéhez. Az amerikai baloldal radikálisai a Hálaadás Napjának eltörlésére tett kísérleteivel csak még inkább megosztják a társadalmat és felhergelik az ellenkező oldal radikálisait, akik számára kiváló ellenségképet kínál egyes baloldali csoportoknak az egész Egyesült Államok létét megkérdőjelező retorikája és gyűlölködése. Mi több, a Demokrata Pártnak is hamarosan döntenie kell, hogy ezeket a csoportokat hajlandó lesz-e leválasztani magáról, vagy a mérsékelt választók elvesztését kockáztatja. Ez a következő választásokig és így jövő Hálaadásig kiderül – amit egyes radikálisok haragja ellenére az amerikai emberek minden jel szerint ismét rengeteg ízletes étellel, családi együttléttel és a Zarándok Atyákra való emlékezéssel ünnepelnek majd.

Írta: Farkas Dániel