Blog

Újabb politikai válság Bulgáriában – bomlik a zöld/szocialista kormány

Bulgária ismét politikai válságba süllyedhet. Az országot irányító négypárti kormánykoalíció ugyanis kisebbségbe került miután az egyik tagjuk, a Van Ilyen Nép (ITN) nevű protestpárt vezetője bejelentette: visszahívja a minisztereit és nem támogatja tovább a kormányt.

Bulgária ismét politikai válságba süllyedhet. Az országot irányító négypárti kormánykoalíció ugyanis kisebbségbe került miután az egyik tagjuk, a Van Ilyen Nép (ITN) nevű protestpárt vezetője bejelentette: visszahívja a minisztereit és nem támogatja tovább a kormányt.

Emlékezhetünk, hogy a balkáni országban a tavalyi év végig a politikai instabilitásról szólt. A koronavírus járvány alatt ugyanis tömegtüntetéseket tartottak az akkori jobboldali, GERB kormány ellen az egyre nagyobb korrupció miatt. Ezekből az utcai megmozdulásokból végül több kisebb-nagyobb rendszerellenes párt(ocska) is kinőtt, amelyek megmérettették magukat az áprilisi országgyűlési választáson is. Az átalakult és töredezett pártrendszer miatt ekkor azonban nem sikerült kormányt alakítani. A júniusban megismételt voksoláson szintén hasonló forgatókönyv játszódott le, csupán egyes pártok részeredményei változtak. A júniusi voksolás után egy újabb rendszerellenes, protestpárt tűnt fel a horizonton Folytatjuk a változás (PP) néven, amelyet két korábbi miniszter alapított.

A rossz hangok szerint rengeteg amerikai segítséget kapó párt pedig egy robbanásszerű népszerűség növekedés után megnyerte a novemberi választásokat.

Kiril Petkov vezetésével sikerült kiegyezniük a különböző pártoknak, s végül tető alá hoztak egy négypárti kormánykoalíciót, a PP, az ITN, a Bolgár Szocialista Párt (BSZP) és a Demokratikus Bulgária (DB) között. Az új kormánynak éppen, hogy megvolt a többsége a bolgár nemzetgyűlésben, így szó szerint minden szavazatra szükségük volt/van.

A koalíción belül eddig is voltak nehezebb napok, de ilyen nagyságú nyílt törésre és szakításra még a szakértők sem számítottak. A volt énekes/showman, Szlavi Trifonov által vezetett ITN eddig is a „szeszélyességéről” volt híres a pártelnök miatt, aki a kormánnyal való szakítást a saját tévécsatornáján jelentette be drámaian. Pártja kiválásának okaként 2 indokot említett meg. Az első szerint a liberális/zöld miniszterelnök a koalíciós programmal ellentétesen cselekszik és folyamatosan aláássa az ITN-es külügyminiszter szerepét Észak-Macedónia kérdésében. Szkopje EU-s csatlakozását ugyanis Bulgária már egy ideje blokkolja különböző, máig tisztázatlan kérdések miatt.

Trifonov szerint miközben a közös megállapodás szerint Szófiának fenn kellene tartania a vétóját a problémák megoldásáig, addig Petkov több nemzetközi fórumon és partnernek már megígérte a blokkolás visszavonását.

Trifonov másik problémája az új, módosított költségvetés volt, amely szerinte csak csődbe sodorná az országot. Az ITN kiválásával a kormánykoalíciónak megszűnt a többsége.

Kiril Petkov miniszterelnök a közös tanácskozás után azonban kijelentette: a megmaradó három párt kész kisebbségben is kormányozni, hisz ez még mindig jobb forgatókönyv, mint a reformok leállítása.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a PP-nek és a szintén kormányzó DB-nek nem érdeke egy esetleges előrehozott választás, hisz az utóbbi időkben jelentősen visszaesett a támogatottságuk, pont a rossz kormányzás miatt. A szocialisták pedig szinte ugyanolyan eredményt érnének el, így inkább ők is a kormányon maradásra szavaztak. Egyes hangok szerint elindult az ellenzéken belül egy szervezkedés egy új kormány felállításáról, amelyben a GERB, a török etnikai kisebbség érdekeit képviselő MRF és a nacionalista, oroszbarát Feltámadás venne részt. E három pártnak azonban nincs meg a kellő többsége, így mindenképp szükségük lenne például az ITN szavazataira. A Van Ilyen Nép azonban pont a GERB-rendszer ellenében jött létre, így vajmi kevés esély van arra, hogy ez a forgatókönyv érvényesüljön.

Látszik azonban, hogy egy ilyen töredezett pártrendszerben, ahol már személyi ellentétek is vannak, egy kisebbségi kormányzat nem életképes.

Számítani lehet rá tehát, hogy ismét előrehozott választást tartanak majd az országban, aminek az eredménye továbbra is nyitott, hisz a felmérések szerint egyik nagy blokk sem érné el az abszolút többséget.

Írta: Lukács Zoltán Marcell

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon