Blog

Ujgur ügyben is összecsap Washington és Peking

Donald Trump több olyan kínai hivatalnokra is vízumtilalmat rendelt el, akik kapcsolatba hozhatóak Kína muszlim kisebbségének, az ujguroknak átnevelő táborokba zárásával – számol be Jason Hopkins a National Interestben.

xinjiang.jpg

Donald Trump több olyan kínai hivatalnokra is vízumtilalmat rendelt el, akik kapcsolatba hozhatóak Kína muszlim kisebbségének, az ujguroknak átnevelő táborokba zárásával – számol be Jason Hopkins a National Interestben.

Mike Pompeo, Trump külügyminisztere még kedden jelentette be, hogy vízumkorlátozást vezetnek be a Kínai Kommunista Párt bizonyos tagjaira, akik gyaníthatóan részt vettek a kínai internáló táborok szervezésében. A táborokban elsősorban a Kína nyugati részében lakó ujgur nemzetiséget, valamint a vallási kisebbségeket gyűjtötték össze.

„Kína csak azért, hogy teljesen eltörölje a vallást Xinjiang tartományában, csaknem egymillió muszlim lakost gyűjtött össze egy brutális, szisztematikus tisztogatás során. Kínának fel kell hagynia a drákói szigorral és kémkedéssel, el kell engednie az összes akaratuk ellenére fogva tartott embert, valamint be kell végre fejezni a külföldi muszlim kínaiak fenyítését” – mondta Pompeo a keddi nyilatkozatában.

„Ma épp ezért vízumkorlátozásokat jelentek be a kínai kormány és a kommunista párt tisztviselői felé, akiknek feltételezhetően közük volt az ujgurok, a kazahok vagy más muszlim kisebbségi csoportok xinjiangi tartóztatásához vagy zaklatásához” – tette még hozzá.

A korlátozások az előbb említett tisztségviselők családjaira is ki fognak terjedni. Bár vízumtilalom javarészt szimbolikus, hiszen a kínai párttagok amúgy sem sűrűn utaznak az Egyesült Államokba, az üzenet mégis egyértelmű – Amerika elítéli a Kínai Népköztársaság ujgurokkal szemben tanúsított bánásmódját, valamint kiáll a kisebbségi és vallásszabadságért.

Az ujgurok diszkriminációjának híre már évek óta kering a világsajtóban, azonban eddig semmi jelentős esemény nem történt vele kapcsolatban. Az ujgur internálótáborok létrehozása része egy nagyobb sinizációs kampánynak – egy olyan állami projektnek, ami a Kommunista Párt kínai népről és kultúráról alkotott elképzelését hivatott az élet minden területén érvényesíttetni és betartatni. A beszámolók szerint a foglyokat embertelen körülmények között tartják fogva, agymosásnak és kínzásoknak vetik őket alá. A végső cél az, hogy feladják iszlám hitüket és saját kultúrájukat, teljesen átadva magukat a Kínai Kommunista Párt ideológiájának.

A kínai hivatalos sajtóközlemény persze mindent tagad, azt állítják, hogy terroristaszervezetek után kutatnak, a fogolytáborok pedig valójában csak szakképző központok.

„Ez a cselekedet egyszerűen csak kifogás arra, hogy Kína Xinjiang tartománybeli terroristaellenes erőfeszítéseit akadályozhassák” – nyilatkozta Geng Shuang minisztériumi sajtóreferens a szankciókkal kapcsolatban a Bloombergnek.

Szemlézte: Faragó Bence