A Republikánus Párt elnökjelöltjének, Donald Trumpnak eddigi szereplései − a Közel-Kelet politikájáról alkotott téves feltételezései és muszlimellenes retorikája − alapján bátran kimondhatjuk, hogy indulhatna a terrorista szervezetek által hőn áhított tökéletes ellenségkép szerepéért − írja Max Boot a Foreign Policy-ben.
Attól kezdve, hogy bejelentette az elnökjelöltségért való versenybe szállását, minden nyugati világot érintő terrortámadást követően megjelenik egy tweet Donald J. Trump oldalán, amelyben megjegyzi, csak ő képes megállítani ezeket az eseményeket: válasszák meg elnöknek, és minden egy csapásra megoldódik.
Ezen felül a demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton és a jelenleg beiktatott elnök, Barack Obama politikájának minden eddigi terrorcselekményéért való hibáztatása is szerves részét képezi ezen üzeneteknek. Mindenért az Obama adminisztráció a hibás, Trump szerint ideje a változásnak, valamint keménynek és okosnak kell lennünk. Ezeket a kulcsszavakat olvashatjuk újra és újra, azonban amennyiben pontosabb képet szeretnénk kapni a Republikánus Párt elnökjelöltjének külpolitikai elképzeléseiről, nehezen járhatunk sikerrel; és ha mégis, nagy eséllyel olyan válaszokat kapunk, melyekről okkal feltételezhetjük, hogy a helyzeten való javítás helyett tovább fogják rontani azt − írja a Foreign Policy szerzője.
Trump kevés számú részletes kifejtései közül kiemelendő az ohiói Youngstownban megtartott augusztus 15-ei beszéde. Ebben az eddigi legszéleskörűbben nyilatkozott terrorellenes politikai terveiről, amely több meglepő elemet is magában hordozott. A beszédet természetesen ismételten az Obama-adminisztrációhoz köthető, Trump által katasztrofális hibáknak és a gyengeség jeleinek titulált lépések bírálatával kezdte; többek között megemlítve az Irakból való elhamarkodott kivonulást és a Líbiát érintő amerikai beavatkozást. Ezen észrevételek nagymértékben tartalmaznak jogos bírálatokat, azonban Donald Trump elfelejtette megemlíteni, hogy annak idején maga is támogatója volt ezen lépéseknek. Ennél még messzebb is merészkedett, a beszédében kijelentette, hogy legelejétől fogva ellenezte mindkét döntést.
Ugyanezen beszédében egy másik gyakran ismételt gondolatával is előhozakodott. „Többször is elmondtam már, hogy meg kellett volna tartanunk az iraki olajat, ez még egy olyan terület, ahol helyesnek bizonyult az ítéletem. A CNN szerint az Iszlám Állam csak 2014-ben 500 millió amerikai dollár bevételre tett szert az olajeladásaiból, amiből aztán terrorgépezetét működtette és pénzelte”. A második tagmondat, annak adataival és a helyes felismeréssel, hogy ennek megakadályozása nagyban visszavethette volna az Iszlám Állam hatalmi pozícióját, megkérdőjelezhetetlen; ugyanakkor itt meg kell jegyezni, hogy ennek a bevételnek nagyobb hányada származott a szíriai olajmezőkből nyert nyersanyagokból. De hogy mégis miként tarthatta volna meg az Amerikai Egyesült Államok egy másik ország nyersanyagkészletét anélkül, hogy nemzetközi jogot sértett volna, s hogy még mélyebb gyűlöletet ne harcolt volna ki magának a Közel-Keleten, azt már nem fejtette ki az elnökjelölt.
Ezek után egy újabb érdekes fordulat következett, ugyanis a szíriai válságra kidolgozott tervezet, mellyel előállt, a sokat szidalmazott Obama-kormányzat jelenleg is folytatott stratégiájának folytatását jelentené. A Trump-adminisztráció agresszív katonai koalícióalakítási vágya és az Orosz Föderációval való szoros együttműködés nem számítanak igazán újdonságnak. Ezt követően egy, a radikális iszlám terjeszkedésének meggátlását célzó nemzetközi konferencia megszervezését jelentette be, amellyel szintén nem rugaszkodott el túlságosan a sokat kritizált demokrata kormányzat tevékenységétől, hiszen John Kerry amerikai külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel dolgozott már több hasonló nemzetközi konferencián a szíriai válság megoldását célul kitűzve.
De felmerül a kérdés, hogy mitől is válik Mr. Trump valójában az ideális ellenségképpé a terrorszervezetek szemében, amellett, hogy a fent leírtak alapján bármit kimond azért, hogy megválasszák elnöknek. Beszédeiben többször is megemlítette már, mekkora károkat is okoznak valójában a politikailag korrekt megnyilvánulások, és azt, hogy a demokrata politikusok, köztük Hillary Clinton és Barack Obama nem merik a szájukra venni az iszlám terrorizmus, radikális iszlám kifejezéseket. Az iszlám vallás általa megfogalmazott definíciója szerint egy „gyűlölködő ideológia, ami táptalajt biztosít az erőszak és a terrorizmus növekedésének”.
Valóban nem jelölte meg Barack Obama, de még George W. Bush sem az „iszlám terrorizmust” konkrét ellenségként elnökségük alatt, de ezt okkal nem tették. Felismerték, hogy szükségük van a másfél milliárd muszlim hívőből a lehető legtöbb támogatására ahhoz, hogy leszámolhassanak a terrorizmussal, azonban az iszlám vallás ilyesfajta megbélyegzésével aligha nyerték volna el a vallás hívőinek szimpátiáját.
De Donald Trump a jelek szerint nem kívánja a muszlim hívők szimpátiáját elnyerni − igaz több alkalommal is kijelentette, mennyi muszlim barátja van −, megoldásában a muszlimok Egyesült Államokon kívül tartására koncentrálna inkább, hiszen minden muszlim potenciális terrorista a felfogásában. Az első ezzel kapcsolatos megnyilvánulása óta természetesen, melyben a muszlimok Egyesült Államokba való belépésének teljes körű, időszakos felfüggesztését javasolta, már sokat finomodott a helyzet. Mostanra a személyekről ország-, majd régióspecifikus szűrésre váltott. Trump másik javaslata a profilozás, a gyanús személyek listázása és figyelése. De ha a rendészeti szervek innentől ténylegesen megalapozottnak tekinthetnék az állam polgárainak megfigyelését csupán vallási vagy származási alapon azért, hogy kiszűrjék az Amerika-ellenes személyeket, az az önbeteljesítő jóslat iskolapéldájának bizonyulna − írja a Foreign Policy.
Molnár Gergő
