Mialatt Benjamin Netanjahu a Fehér Házba, az izraeli tárgyalóküldöttség pedig Dohába utazott az újabb, Donald Trump által támogatott gázai tűzszüneti megállapodás véglegesítésére, egy szokatlan ám figyelemreméltó palesztin kezdeményezés látott napvilágot. A Wall Street Journal és a Jerusalem Post beszámolói szerint a ciszjordániai Hebron ősi területének prominens sejkjei a megszokottól merőben eltérő megállapodási javaslatot vázoltak fel a zsidó állammal való békés együttélés érdekében.
A kezdeményezés elsősorban Wadee’ Al-Dzsabari sejkhez köthető — aki Abu Szanad néven is ismert, és Hebron legbefolyásosabb klánjának a tagja. Az izraeli gazdasági miniszternek címzett levelet azonban, amely tartalmazza a sejk ajánlatát, Dzsabari mellett további négy vezető sejk írta alá, arra kérve Nir Barkat minisztert, Jeruzsálem korábbi főpolgármesterét — aki több alkalommal is otthonában találkozott a sejkekkel -, hogy ajánlatukat továbbítsa Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek.
A levélben a palesztin vezetők a béke mellett Izrael zsidó államként való, teljes elismerését is vállalják.
Az ajánlat a teljes Palesztina állam helyett egy kisebb, a Hebron környéki igazgatási területet érintő, független emirátus létrejöttét szorgalmazza a tradicionális, helyi sejkek vezetésével, így véget vetve az általuk korruptnak tartott, legitimitását elvesztő Palesztin Hatóság helyi igazgatásának. Az így létrejövő Hebroni Emirátus csatlakozna az Ábrahám-egyezményekhez, normalizációt és békés együttélést keresve Izraellel.
Ennek jegyében a javaslat gazdasági együttműködésen keresztül kívánja elmélyíteni a kapcsolatait a zsidó állammal, elsőként 1000 palesztin munkavállaló beengedésével Izraelbe, majd később további 5000, idővel pedig akár 50 000 engedéllyel bővítve ezt. Az izraeli munkalehetőség ugyanis kiemelkedő bevételi forrás volt az elmaradott térség palesztin közösségei számára, azonban október 7-ét követően Izrael felfüggesztette a legtöbb munkavállalói engedélyt, holott korábban 210 000 ciszjordániai palesztin dolgozott Izraelben. Ezenkívül a javaslat egy több, mint 1000 hektáros közös izraeli-palesztin gazdasági övezet kialakításáról is szól a biztonsági fal közelében, amely további munkahelyeket teremtene a megélhetéséért küzdő palesztin lakosságnak.
A kezdeményezés sok szempontból az öböl államok sikeréből merített, és tekinthető egyfajta válasznak is Trump elnök szaúdi látogatása során a Közel-Kelet számára feltett kérdésére:
inkább Iránra vagy inkább az öböl államokra szeretnének-e hasonlítani? Ez a párhuzam az amerikai elnök által februárban bejelentett ominózus gázai tervében is megjelent. Azonban a palesztin emirátusok gondolata nem újkeletű, az izraeli Bar-Ilan Egyetem arab kultúra szakos professzora, Mordecháj Kedar évtizedek óta képviseli az emirátus megoldás ötletét. Az elképzelései alapján Hebron mintájára idővel további hat, kulturálisan hagyományosan eltérő palesztin nagyváros, Betlehem, Jerikó, Náblusz, Tulkarm, Dzsenin, Khalkíja és a jelenlegi központ Rámalláh körül jöhetnének létre a helyi klánok vezetésével a palesztin “emírségek”. Ez a modell ugyanis szerinte sokkal közelebb áll a palesztin társadalom hagyományos, helyi családfők vezetésén alapuló berendezkedéséhez, amely egy kifejezetten arab jellegzetesség, sikerét pedig az említett öböl-államok felemelkedése és stabilitása is jól mutatja, szemben az esetenként nyugati nemzetfelfogás- és demokráciaexport kísérletektől sem mentes, bukott és instabil közel-keleti állomokkal.
A tradicionális emírek és sejkek vezetésének legitimitásához pedig nincs szükség a zsidók és az Izraellel szembeni gyűlölet fenntartására a professzor szerint, holott ez jelenleg mind a Palesztin Hatóság, min a Hamász számára elengedhetetlen a hatalmuk megtartása érdekében.
A kezdeményezéshez állítólag további 8 nagysejk és 13 sejk csatlakozott, akik összesen akár több mint 700 000 palesztin lakost vezethetnek, bár az emírség ötletének valós támogatottsága a palesztin lakosság körében kérdéses. A Haaretz által megkérdezett helyi lakosok és családtagok közül többen elhatárolódtak a kezdeményezéstől, azt állítva, az nem képviseli a szélesebb népesség és a bővebb család álláspontját, nincs mélyebb társadalmi támogatottsága és Dzsabari nem rendelkezik valódi befolyással és meghatározó szereppel a palesztinok körében sem helyi, sem nemzeti szinten.
Bár Dzsabari azt állítja, ha Izrael támogatja a javaslatot, akkor akár napok alatt, túl sok vérontás nélkül kizavarja a Palesztin Hatóságot Hebronból, egy ilyen szintű kezdeményezést aligha hagyna válasz nélkül a palesztin vezetés. A Palesztin Hatóság izraeli becslések alapján kb. 70 000 harcossal és kommandós egységgel rendelkezik, ebből csaknem 4000 állomásozhat Hebronban. Ráadásul Hebron az egyik leggazdagabb palesztin város, kiemelkedő gazdasági potenciállal és gazdag kulturális és vallási örökséggel. A városban található ugyanis Makpelá barlangja, a bibliai “pátriárkák” és feleségeik sírja, Ábrahámot pedig mind a zsidóság, mind az arabság ősatyjának tekinti, így meghatározó szimbolikus jelentőséggel bír. Éppen ezért
Hebron (arabul Al-Khalil) az egyik legérzékenyebb és legfeszültebb pontja a Nyugati-part izraeli-palesztin viszonyainak, ahol időről-időre rendszeresen sor kerül erőszakos támadásokra valamelyik fél részéről.
Az elmúlt években azonban több eset demonstrálta a Dzsabari klán katonai erejét, melyek arra engednek következtetni, hogy a Palesztin Hatóság az izraeli hadsereg védelme nélkül nem lenne képes hatékonyan gyakorolni a hatalmát a hebroni térségben.
A kezdeményezés mindenesetre jól mutatja a Palesztin Hatóság meggyengülését, egy ilyen határozott, Izrael melletti kiállás ugyanis életveszélyes is lehet a kezdeményezőkre nézve. A Dzsabari klán egyébként évtizedek óta ellenséges viszonyban áll a Palesztin Hatósággal, alapvetően elhibázottnak tekintve az azt életre hívó Oslói megállapodásokat, amelyek felülírását javasolja egy szerinte valóban “igazságos és méltányos” megegyezéssel. Oslóban ugyanis Bill Clinton elnök közvetítésével a hosszú ideje Tunéziában tartózkodó Palesztin Felszabadítási Szervezet luxusban élő, az átlagos palesztinok hétköznapi valóságától teljesen elszakadt, korrupt vezetése képezte a megállapodás során létrehozott Palesztin Hatóság gerincét, a helyzet pedig az azóta eltelt majdnem 33 évben csak rosszabb lett. Ez döntően hozzájárult a Hamász térnyeréséhez is.
Azonban Izrael részéről egyelőre elsősorban elutasító reakciók érkeztek a kezdeményezésre.
A javaslat valós támogatottságának kérdése mellett elsősorban az izraeli hadsereg és a Shin Bet, amely az izraeli hírszerzés belbiztonsággal és terrorelhárítással megbízott szerve ellenzik a változást. Annak ellenére, hogy az Oslói megegyezések keretében kialakított rendszer és különösen a Palesztin Hatóság működése nem tekinthető ideálisnak, sőt mindenképp reformokra szorul, az évtizedek alatt kialakult status quo viszonylagos stabilitásának teljes felborítása Hebron miatt valószínüleg túl kockázatos lenne. Bár a Palesztin Hatóság rendkívül kétszínűen lép fel a terrorizmussal szemben, ugyanis “ellenállás” címen a tananyagokban és anyagilag is támogatja azt, bizonyos esetekben segíti az izraeli elhárítást terroristák leleplezésében és elfogásában. És bár sokkal valószínűbb, hogy mindezt a Hamász meggyengítése érdekében teszi, Izrael számára az eredmény, még ha részleges is, lehet fontosabb.
Egy emirátus létrehozása másrészről potenciális belső feszültségeket és zavargásokat okozhat, sőt, akár polgárháborúhoz is vezethet.
Érdekes módon a zsidó jobboldal és a telepesek a legtámogatóbbak, ugyanis a jelenleg fennálló helyzet újraértelmezése számukra is lehetőséget teremt az érdekérvényestésre, így akár további területeket is szerezhetnek a történelmileg oly fontos térségben. Hebron ugyanis az ősatyák sírja mellett számos további bibliai esemény és emlék helyszíne, ahol a Jozsué vezette honfoglalás óta máig szinte folyamatos a zsidó jelenlét, továbbá sokra tartott rabbinikus központ is, évente több ezer zarándok érkezik Izraelből, és a világ más részeiről a városba. Másrészt sok telepes nyitott a szomszédos palesztinokkal való kapcsolatok újraépítésére, amely október 7-ig praktikusan jól működött, azt követően azonban többnyire befagytak.
Al-Dzsabari sejk kezdeményezése ennek ellenére jó eséllyel alulmarad mind a környező, mind a globális nyomással szemben.
Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy az egyébként valóban elégedetlen palesztin lakosság teljesen lemondjon a saját államiságáról, valamint Izrael zsidó államként való elismerésével Jeruzsálemről és a visszatérési jogról, ezek ugyanis évtizedek óta mélyen beleivódtak a palesztin társadalomba. A kezdeményezés azonban és különösen annak időzítése jelentőséget hordoz magában. A lépés egy új, a megoldást kereső út megnyílását jelezheti az október 7-e utáni, alapjaiban megváltozott viszonyok rendezésében, továbbá előrevetítheti az Osló utáni, mára talán elavult állapotok felülvizsgálatának elkerülhetetlen szükségességét, amely idővel akár komoly paradigmaváltáshoz vezethet. Többekben ugyanis már Gáza kapcsán felmerült a kérdés, ha a palesztin Hatóság nem alkalmas az övezet vezetésére, miért lenne annyira más a helyzet Ciszjordániában? A válasz a megoldással azonban még ismeretlen, a sejkek javaslata még messze nincs túl a próbán.
Szemlézte: Szigeti Eszter Virág
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
