Immár harmadik éve húzódik Szudán legutóbbi polgárháborúja, amely őszre az ország történetének egyik legbrutálisabb vérengzését és elismerten a világ legrosszabb humanitárius katasztrófáját eredményezte.
Bár a gázai helyzet kapcsán látott nemzetközi figyelem Szudán esetében elmaradt, a napokban a tarthatatlan helyzetre hivatkozva az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közös tűzszünet-javaslatot kínált a harcoló feleknek. Azonban az ország eddigi történelmének és a konfliktus regionális beágyazottságának tükrében erősen kérdéses, hosszú távon megállítható-e az ádáz háborúskodás.
Miután Szudán sok más afrikai országhoz hasonlóan 1956-ban elnyerte függetlenségét, a korábbi brit kolóniát szinte megszakítás nélkül véres fegyveres konfliktusok és belső harcok jellemezték. A függetlenség elnyerésével egyidőben már folyt az ország első polgárháborúja, amely közel két évtizeden át tartott, és elsősorban az ország északi, iszlamista kormányzatot eredményező muszlim-arab népessége és a déli országrész többségében keresztény és animista lakossága között, etnikai-vallási törésvonalak mentén zajlott, azonban számos gazdasági és politikai szempont is szerepet játszott a helyzet elmérgesedésében. Az 1983-ban kitört második polgárháború tulajdonképpen az első folytatása volt, és bár 22 év vérengzés után, 2005-ben hivatalosan lezárult, mivel 2003-ban időközben kirobbant a dárfúri konfliktus — amely kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai helyzettel is összekapcsolható — tulajdonképpen állandósultak a fegyveres harcok.
“Csak” a két korábbi, szudáni polgárháború több millió áldozatot követelt és szintén milliók váltak menekültté.
Dél-Szudán 2011-es, a polgárháború eredményezte függetlenedése sem hozott békét a térségbe, a fiatal állam ugyanis két éven belül ismét etnikai-politikai alapú polgárháborúba süllyedt. Bár itt a feleknek 2018-ra sikerült megállapodniuk az egységkormányról, a kialakult status quo rendkívül törékeny, és több szakértő a konfliktus kiújulására figyelmeztet. Eközben hatalmas számban érkeznek az északi Szudánból a menekültek, tovább nehezítve az instabil állam helyzetét, 2023-tól ugyanis ismét polgárháborús állapotok uralkodnak Afrika harmadik legnagyobb országában.
Bár a 2018-ban kirobbant országos tüntetéshullámot követően - amely sikeresen megdöntötte Omar el-Basír korábbi szudáni elnök kegyetlen diktatúráját - egy rövid ideig volt remény Szudán valódi demokratizálódására.
Az ország a normalizálódás érdekében még az Ábrahám-egyezmények aláíróihoz is csatlakozott, így Szudán lett a harmadik muszlim többségű állam, amely elismeri Izrael szuverenitását. Azonban rövid időn belül, a civil vezetést megpuccsolva a szudáni hadsereg egyik parancsnoka, Abd el-Fattáh el-Burhán lett egy katonai kormányzat élén Szudán de facto vezetője. Azonban Mohamed Hamdan Dagalo, a Gyors Támogató Erők (Rapid Support Forces, RSF) paramilitáris elithadsereg befolyásos vezetője, aki röviden csak Hemedti-ként ismert, 2023 áprilisában végül szembefordult az ország katonai vezetésével, kirobbantva az újabb polgárháborút.
A harcok a fővárosban, Kartúmban, valamint az ország nyugati, eleve konfliktusoktól sújtott Darfúr régiójában kezdődtek. Bár a fővárost idővel visszafoglalta a szudáni hadsereg, a darfúri területeken sikeresen megszerezte Hemedti az irányítást és mára az ország jelentős nyugati területeit az RSF ellenőrzi. A paramilitáris alakulat gyökerei mélyen visszanyúlnak a régióban, ugyanis korábban el-Basír elnök épp a dárfúri dzsandzsavid-milíciákból szervezett RSF segítségével verte le a hatalmával szemben lázadással vádolt közösségeket a dárfúri konfliktus során. Így az RSF már aktívan részt vehetett a korábbi, etnikai alapú, hírhedt dárfúri vérengzésekben és sajnos a milícia most sem fogta vissza magát.
Már nyár óta népirtásról, tömeges, etnikai alapú kivégzésekről, csoportos nemi erőszakról és egyéb súlyos atrocitásokról lehetett hallani az RSF kapcsán, azonban a tetőpontot Darfúr fővárosa, Al Fashir elfoglalása jelentette tavaly októberben.
Bár a régióban korábban is gyakoriak voltak a feszültségek a nomád-állattartó arab és a föltulajdonos, nem arab lakosság között, valamint a különböző, nem arab etnikai kisebbségekkel szemben is könnyen fellángoltak az indulatok, Al Fashir urbanizált városában vegyesen éltek együtt a különböző népcsoportok. A telepüésről másfél év kíméletlen ostrom után, október végén vonult ki az éhínség és betegség következtében meggyengült szudáni hadsereg (SAF), a helyükre bevonuló RSF pedig rövid időn belül Szudán történetének az egyik legkegyetlenebb vérfürdőjét rendezte meg. Az atrocitásokat ráadásul a harcosok az Iszlám Állam katonáihoz hasonlóan sok esetben videóra vették. Ezek és a túlélők beszámolói alapján módszeresen, házról házra járva, megaláztatások és kínzások közepette, etnikai alapon végezték ki a város lakosságának jelentős részét, a férfiakat lemészárolva, a nőket pedig brutálisan megerőszakolva.
Az RSF által elkövetett vérengzést még műholdfelvételekről, az űrből is lehetett látni.
Helyi beszámolók szerint akár 460 emberrel is végezhettek egy kórházban, de összesen több ezerre becsülik az áldozatok számát, miközben többszázezer civil rekedt a városban, és a menekülőket is rendszeresen megtámadják a portyázó csapatok.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A jelenleg dúló polgárháborúban eddig legalább 40 000-en vesztették életüket és körülbelül 14 millió ember kényszerült otthona elhagyására. A konfliktust pedig a környező országok és regionális hatalmak részvétele is tovább bonyolítja. A szudáni kormányt a többi között Egyiptom, Irán, Törökország és Szaúd-Arábia is támogatja, amely országoknak érdeke egy egységes kormány és a stabilitás mielőbbi helyreállítása. Azonban egyre több bizonyíték van arra, hogy az RSF-t katonailag és anyagilag az Egyesült Arab Emírségek vezetése támogathatja, bár ezt Abu-Dzabi mindeddig tagadta. Ennek pontos okai vitatottak, de egyes feltételezések szerint az együttműködés gyökerei még a jemeni háborúra nyúlhatnak vissza, amikor Hemedti csapatai önállóan segítették az emír hadsereget. Akárhogy is, nem vet túl jó fényt az Egyesült Államok és Izrael szövetségesére, hogy népirtással jogosan vádolt hadsereget pénzel.
Donald Trump a Quad (Egyesült Államok, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom) közreműködésével szeptemberben egyébként megkísérelt létrehozni egy tűzszünetet, azonban a SAF az utolsó pillanatban visszakozott, holott így részben megelőzhető lett volna a későbbi vérengzés Al Fashirban. Most, a háború és éhínség okozta humanitárius katasztrófa küszöbén ismét
előkerült egy tűzszüneti javaslat, ez azonban nem oldja meg Szudán vezetésének a kérdését, ahogyan az ország mélyen gyökerező problémáira sem ad választ.
Így a 43 milliós afrikai ország jövője tűzszünettől függetlenül kérdéses, ahogy az is, ki lenne a garancia egy megkötött tűzszünet betartására. Újabb ENSZ- vagy Afrikai Unió-békemissziók kiépítése költség- és időigényes vállalkozás, és csak részlegesen tudták eddig beteljesíteni a várakozásokat. De az egymással harcoló hadseregek szponzorai kezében is lehet a megoldás kulcsa, ez azonban attól függhet, valójában milyen érdekek mozgatják ezeket a donorokat, és hogy hajlandóak-e kompromisszumokat kötni. Azonban az is nagy kérdés, hogy a több évtizedes polgárháborúkban felnövő, traumatizált generációk egy instabil, diszfunkcionális, etnikailag és vallásilag is megosztott, politikai bizalmatlansággal átfűtött államban - ahol jelenleg az egyetlen minta előttük a kegyetlen harc vagy a menekülés - képes lehet-e egyáltalán meghaladni Szudán eddigi, véres és kétségbeejtő történelmét.
Írta: Szigeti Eszter Virág
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
