Blog

Véget ért a briteknél az adócsökkentés kora?

Véget ért az adócsökkentés kora Nagy-Britanniában – áll a Resolution Foundation nevű brit think tank elemzésében.

westminster_1.jpg

Véget ért az adócsökkentés kora Nagy-Britanniában – áll a Resolution Foundation nevű brit think tank elemzésében.

Azt írják, a ’60-as években született, ún. „baby boomer”-generációnak fel kell készülnie a magasabb vagyonadókra, hogy fedezhető legyen az egészségügyi rendszer költségeinek emelkedése.

Az új kutatás kimutatta, hogy az oktatásra, a társadalombiztosításra, de mindenekelőtt az egészségügyre vonatkozó kiadások a jelenlegi árfolyammal számolva 2030-ra évi 20 milliárd fonttal (7 ezer milliárd forinttal), 2040-re pedig ennek háromszorosával fognak megnőni.

Tény, hogy Nagy-Britannia eddig sikerrel csökkentette a költségvetési hiányát, amely a 2010-es költségvetésének még a 10%-át tette ki – ugyanakkor ezt eddig a könnyebben keresztülvihető megszorítások (pl. a kormányzati szervek büdzséjének csökkentése) révén érte el.

Bár Philip Hammond brit gazdasági miniszternek sikerült a vártnál gyorsabb ütemben csökkentenie a költségvetési hiányt, a Resolution Foundation szerint azonban most egyre erősödik a nyomás a kormányon, hogy az adók növeléséből folytassa a költségvetési rések foltozását. David Willets, az alapítvány elnöke, korábbi konzervatív miniszter szerint a legfőbb nehézséget a demográfiai időbomba, azaz az elöregedő társadalom miatt megnövekedő egészségügyi kiadások okozzák, ez fogja okozni az adócsökkentések korának végét.

Az alapítvány szerint azért a „baby boomer”-generáció előtt állnak a megszorítások, mert a fiatalabb, 1981 és 2000 között született, ún. „milennial” generáció más miatt lesz leterhelve: nekik ugyanis a bevételeik nagyobb hányadát kell majd lakhatási költségekre fordítaniuk, mint a 19. század óta bármelyik korosztálynak.

Szemlézte: Ottlik Domonkos