Az ügy jövője szempontjából aggasztó lehet a fiatalabb generáció eltökéltségének látható megtörése – derül ki Daniel Beizsley Politicoban megjelent esélylatolgatásából.
A katalán függetlenségi törekvés fő katalizátora eredetileg a Franco-korszakot megélt korosztály volt. Az utóbbi években erősebben fellángoló elszakadási vágy ugyanakkor jelentős mértékben mozgósította a fiatal felnőtteket is (a 2019-es tüntetéseken még középiskolások is részt vettek), most viszont úgy tűnik, hogy ez a tendencia valamelyest megfordult – derül ki több közvélemény-kutatásból.
2014-ben a 18-24 évesek több mint fele támogatta a Madridtól való elszakadást, a legutóbbi mérések szerint ugyanakkor ez az arány a korábbi 60 százalékról 39-re esett vissza, tehát az abszolút többség teljesen elolvadt e korosztályban. A jelenség ráadásul nem magyarázható egyértelműen a nemzedékek rotációjával, hiszen az eggyel idősebb, 25 és 34 év közötti csoportban is hasonló hanyatlás figyelhető meg.
Ez azt jelenti, hogy a mozgalom vezetői már nem vehetik biztosra a fiatalok támogatását. Persze megvan az esélye, hogy bekövetkezik egy újabb fordulópont, ha viszont minden a mostani kerékvágásban halad tovább, akkor a szeparatisták nagy valószínűséggel végső búcsút inthetnek céljaiknak – következtet a szerző.
A magyarázatokat keresve hozzáteszi, a populizmus felé való sodródás és az identitáspolitika felerősödése vélhetően sok ifjút elidegenített a mozgalomtól. Arra is érdemes odafigyelni, hogy a lakosság körében az identitás különböző szintjei (európai, spanyol, katalán) közül melyik a legerősebb. Ha többen azonosulnak elsődlegesen a legutóbbival, akkor a függetlenedési vágy is fokozódik; ma viszont a huszonévesek legnagyobb csoportját olyanok alkotják, akiknek a spanyol öntudatuk a katalánhoz hasonlóan fontos.
A mozgalom szempontjából negatív tendencia egyébként erős kontrasztban áll az általunk is bemutatott skót helyzettel, ahol éppen azért kell komolyan számolni a függetlenségi törekvéssel, mert – habár az össznépességet nagyjából fele-fele arányban osztja meg a kérdés – a fiatalok túlnyomórésze a kiválásra szavazna, szemben az Egyesült Királysághoz szorosabban elkötelezett idősebbekkel.
Ezzel ellentétben a katalán tendenciát ebben a pillanatban inkább a kanadai Québec tartomány esetéhez lehet hasonlítani, ahol az eredménytelen népszavazást követően az újabb generációk már más közéleti problémák (pl. a munkaerőpiac helyzete vagy a környezetvédelem) iránt kezdtek el nagyobb érdeklődést mutatni.
A fiatalok alapvetően jobban rávehetők az idealisztikus társadalmi mozgalmak támogatására, ugyanakkor előbb-utóbb hasznukat is szeretnék látni azokban – hívja fel a figyelmet Beizsley.
Az identitás köré épülő mozgalom egyre kevésbé képes megszólítani azt a generációt, amelynek nem elhanyagolható hányada küzd elhelyezkedési és lakhatási problémákkal. E réteg számára már csupán üres szólamnak hangzik az, hogy egy független katalán államban könnyebben lehetne boldogulni, s kézzelfogható eredmények híján könnyen belefásulnak a függetlenség hajszolásába. A szerző szerint ezért a szeparatista erőknek valós tartalommal kell megtölteniük a kommunikációjuk mögötti űrt, ha vissza szeretnék fordítani a kedvezőtlen folyamatot.
Szemlézte: Irlanda Balázs
