Az Egyesült Államokban a bírói választások során elköltött pénz a büntetőügyek ítéleteire is hatással lehet − írja Joe Pinsker a The Atlantic magazinban megjelent cikkében.
„Nem elég durva a gyermekmolesztálókkal, és nem igazságos az áldozatokkal szemben.” Egy ezzel a mondattal fémjelzett reklámmal találta magát szemben nemrég Robin Hudson észak-karolinai bírónő, akinek ezzel a mondattal az újraválasztását igyekeznek megakadályozni. De Hudson csak egy azok közül a bírák közül, akik meglepően jól finanszírozott lejárató kampányokkal és tévéreklámokkal találták szemben magukat. Az elmúlt évtizedhez vagy az azelőtti időkhöz képest megtízszereződött a bírák megválasztásának kampányaiba fektetett pénz − állítja Joe Pinsker a The Atlantic magazinban megjelent cikkében.
Mindennek okát abban véli felfedezni, hogy a politikai célokra adományozó magán vagy jogi személyek rájöttek arra, hogy a bírósági választások kampányának finanszírozásából sokkal nagyobb hasznot realizálhatnak, mint ha a törvényhozási kampányt finanszíroznák. Joe Pinsker szerint e szereplők belátták, hogy sokkal nehezebb azt befolyásolni, aki a törvényeket meghozza (esetenként száznál több ember), mint azokat, akik azokat értelmezik.
A legnagyobb összegek 2010 után áramlottak be az bírói választási kampányba, miután a Citizens United és a Szövetségi Választási Bizottság közötti per eredményeképp megszűnt a civil szervezetek által a kampányhoz adományozható pénzösszegek korlátozása. Lehetséges ugyanakkor, hogy ez a pénz a kampány mellett befolyásolja a bírók ítéleteit is. Mivel az bíróválasztások nem kapnak akkora figyelmet a közéletben, mint a törvényhozási választások, csak szűk körben ismert, hogy a bírák 90 százaléka választás útján kerül tisztségébe, s hogy 38 államban van valamilyen bírói választási rendszer is – emlékeztet a szerző.
Pinsker itt röviden emlékeztet arra, hogy Alexis de Tocqueville már előre látta, hogy e választási rendszerben „katasztrofális eredmények” alakulhatnak ki, mely jóslat most úgy látszik, beválik. Mindezek mellett a szerző megállapítja, hogy az általános kampányígéretek egyáltalán nem egyeztethetőek össze a jog világával, ami elméletileg eseti alapon ítél az egyes büntetőügyekben, minden egyes egyedi körülményt figyelembe véve.
A 2010-es, fent említett változást az alábbi számokkal igyekszik kihangsúlyozni Pinsker: míg 2002-ben 3 millió dollárt emésztettek fel e kampányok, addig 2012-ben már több mint 24 milliót. Egy másik forrás szerint ugyanakkor a 2010-es 39 millió dollárhoz képest 2012-ben már 56 millióból gazdálkodtak e kampányok során. S ahogyan a kampánytámogatások képesek befolyásolni a Kongresszusban a törvényhozást, úgy képesek e kampánypénzek is ráhatással lenni a bírák döntéseire: egy névtelen felmérésből kiderül, hogy a bírák több mint felénél, saját bevallása alapján a döntéshozatalnál valamilyen befolyással bírtak e kampányadományok.
Mindennek alátámasztására Joe Pinsker tudományos kutatások eredményeit hívja segítségül: Joanna Shepherd, az Emory Egyetem professzora kutatásában empirikus összefüggést talált az igazságügyi kampánykiadások, a Citizens United és a bírák határozatai között. Társszerzőjével, Michael S. Kanggel közösen egy tanulmányban megállapította, hogy ahogyan nőtt az igazságügyi kampányt érintő reklámok mennyisége, a bírák ezzel párhuzamosan egyre kisebb mértékben ítéltek a vádlottak javára. Azt is feltárták ugyanakkor, hogy a bírák 7 százalékkal kevesebb esetben ítéltek a vádlottak javára a Citizens Untied létezése előtt, mint utána.
Egy másik, Washingtonban készült tanulmány, 276 000 esetet vizsgálva azt mutatta ki, hogy a büntetési tételek 10 százalékkal voltak hosszabbak akkor, amikor egy bíró újraválasztási kampánya előtt állt. Pinsker cikkét Shepherd professzor vitaindítónak is megfelelő gondolatával zárja, mely egy New York Timesnak adott interjújában hangzott el: „Vagy a bírák félnek olyan döntéseket hozni, melyek témát szolgáltathatnak a kampányreklámoknak vagy a TV-reklámok segítenek abban, hogy egyes bírákat megválasszanak. Bárhogyan is legyen, az ítéletek változnak”.
Antal Kristóf
