Blog

Visszatért Németország veteránja: Friedrich Merz lesz a CDU elnöke

A jobboldali Friedrich Merz, Angela Merkel egykori belső riválisa nyerte meg a német kereszténydemokraták (CDU) napokban megtartott elnökválasztását, ezzel ő kerül a volt kancellár pártjának élére. Merz veszi át a vezetői posztot Armin Laschettől, aki bejelentette a párt szeptemberi választási…

A jobboldali Friedrich Merz, Angela Merkel egykori belső riválisa nyerte meg a német kereszténydemokraták (CDU) napokban megtartott elnökválasztását, ezzel ő kerül a volt kancellár pártjának élére. Merz veszi át a vezetői posztot Armin Laschettől, aki bejelentette a párt szeptemberi választási veresége után, hogy lemond posztjáról.

merz_nyito.png

A 66 éves Merz a szavazatok 62 százalékával nyert, megelőzve Norbert Röttgen külpolitikai szakértőt és Helger Braunt, Merkel korábbi munkatársát. Ezzel pedig várhatóan megérkezett a német politikába az Olaf Scholz kancellár vezette új, szociáldemokratákból, zöldekből és liberális szabaddemokratákból álló kormány egyik legjelentősebb kritikusa.

A Politico róla szóló írása szerint győzelme figyelemre méltó visszatérést jelentett, hiszen Merz több mint egy évtizede visszavonult a politikai frontvonaltól, miután elveszítette a hatalmi harcot Merkellel szemben. Még akkor is, amikor gratuláltak neki a győzelméhez, a CDU ellenfelei nem tudtak ellenállni annak a rosszindulatú csábításnak, hogy a visszavonulását és egykori kudarcait felemlegessék.

 „Kedves Friedrich Merz, nagyszerűnek találom, hogy hazánkban létezik egy harmadik esélyt adó kultúra. Minden jót a pártvezetéshez” – üzente Lars Klingbeil, a szociáldemokraták társvezetője.

Merzet eddig általában konzervatívnak ismerhettük meg szociális kérdésekben, és határozottan üzletpártinak a gazdaságpolitikában. Ő és hívei azzal vádolták Merkelt, hogy túlságosan balra tolta a pártot.

 A CDU nagyjából 400 ezer főt számláló tagságából csaknem 250 ezren szavaztak a pénteki nap folyamán. Ez volt az első alkalom, hogy a tagság közvetlenül választhatott vezetőt, hiszen korábban pártkongresszuson, küldöttek útján történt a voksolás.

Merznek nem lesz egyszerű dolga: meg kell tudnia szólítania azokat a szavazókat, akik Merkel alatt pártoltak a CDU-hoz, meg kell alapoznia a tekintélyét a németországi konzervatív táboron belül, és kapcsolatokat kell kialakítania más vezetőkkel, hiszen az elmúlt évtizedben nem szerepelt a politika színpadán.

Kulcskérdés, hogy átveszi-e teljesen a parlamenti frakció vezetését, amely jelenleg a Bundestag legnagyobb ellenzéki csoportja. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta még győzelme előtt, hogy szeretné, ha a CDU-vezér állna a parlamenti frakció élén is, hiszen ezáltal az ellenzék megkérdőjelezhetetlen de facto vezetőjévé válna.

A jelenlegi parlamenti vezető, Ralph Brinkhaus azonban nem mutatott hajlandóságot a poszt elhagyására. Médiaértesülések szerint

azon munkálkodott, hogy Merz CDU-s ellenségei közül sokan fontos pozícióba kerüljenek a parlamentben.

 Eközben Bajorországban Markus Söder, a CDU testvérpártjának, a Keresztényszociális Uniónak a vezetője a Twitteren gratulált Merznek. Remélhetőleg rendeződni fog a közeljövőben a kapcsolatuk, és mindkét fél megbékél a másikkal: a szeptemberi választási kudarc után Merz azzal vádolta Södert, hogy szabotálta Laschet kampányát, valamint viselkedését tiszteletlennek és nyájasnak nevezte. A maga részéről Söder pedig az év elején kigúnyolta Merzet a politikától való visszavonulása miatt: „A 90-es évek aktív politikusaként szerzett tapasztalata minden bizonnyal segítségünkre lenne” – jelentette ki akkor gúnyosan Söder.

Szemlézte: Spiesz Bianka

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!