Joe Biden helyi idő szerint augusztus elsején jelentette be, hogy egy precíziós dróntámadás során sikeresen likvidálták az Al-Kaida első emberét, Ajman al-Zavahirit, aki egy kabuli biztosított házban rejtőzködött. Al-Zavahiri korai éveiről és az Al-Kaidában végzett tevékenységéről Daniel Byman, a Georgetown University oktatója publikált a Foreign Policy-ban.
Kezdetek
Al-Zavahiri – hasonlóan Bin Ladenhez – értelmiségi családba született az 1950-es években. A családja jelentős befolyással bírt az egyiptomi elitben: az apósa például a Kairói Egyetem elnöki posztját is betöltötte – ahol később Al-Zavahiri orvosi diplomáját szerezte. Egyes források szerint Zavahiri korán radikalizálódott: a Muszlim Testvérekhez való csatlakozása után hozta létre saját csoportját, az Iszlám Dzsihádot, amelynek célja a szekuláris kormány megdöntése és a sharía bevezetése volt. A Nasszer elnök halála után hatalomra kerülő Anwar Sadat elleni Iszlám Dzsihád-merénylet miatt Zavahiri is börtönbe került. A kínzások eredményeképp felfedte egy másik vezető tartózkodási helyét az egyiptomi hatóságok előtt, amivel jelentőset vétett a terrorszervezetek csoportdinamikáját meghatározó assabiyya ellen, így népszerűsége nagy mértékben csökkent.
Az Al-Kaida és a globális terrorizmus eszménye
Zavahiri szabadon engedése után a vahhábita Szaúd-Arábiába, majd Afganisztán keleti területeire utazott, ahol részt vett a szovjet megszállás elleni harcban. A 1980-as évek végén Oszama bin Laden és Zavahiri megalapították az Al-Kaidát, amelynek célja a „távoli ellenség” (far enemy), azaz az Egyesült Államok és a tágabb értelemben vett Nyugat megtámadása. Ez már megmutatkozott az 1988-ban elkövetett USA nagykövetségek elleni merényletek során. Byman így fogalmaz:
Az Al-Kaida szó arabul annyit jelent: „az alap”, Bin Laden és Zavahiri ezt remélte nyújtani a világ dzsihadistáinak: támogatást ahhoz, hogy kiűzzék a külföldi megszállókat, megdöntsék saját országuk rendszerét és szembe szálljanak a „távoli ellenséggel”.
Ez tette igazán veszélyessé az Al-Kaidát, hiszen korábban a terrorszervezetek reálisan megvalósítható politikai célokat tűztek ki maguk elé, amely trend Bin Laden és Zavahiri színrelépésével megváltozott. A korábbi állapot, amely során a pusztítás csupán a célkitűzések elérésének szükséges eszköze volt, átalakult: a módszer (azaz a rombolás) eggyé vált a többé kicsit sem reális végcéllal.
A ’90-es években a Zavahiri által alapított Iszlám Dzsihád megkísérelte Hoszni Mubárak egyiptomi elnök meggyilkolását, azonban nem járt sikerrel. Ennek következtében – miután az egyiptomi titkosszolgálatok amerikai támogatással próbálták elfogni a felelősöket, valamint a társadalom is elfordult az Iszlám Dzsihád támogatásától – a csoport feloszlott.
9/11 következményei kifejezetten fájóan hatottak az Al-Kaidára, hiszen az amerikaiak bevonulása Afganisztánba, valamint a globális „War on Terror” politikája jelentős kihívások elé állították a szervezetet.
A 2003-as iraki háború ennek ellenére jó lehetőséget biztosított Bin Ladenék számára, hiszen a terrorszervezet által kialakított narratívába könnyen illeszkedett az amerikaiak bevonulása, valamint a háborús konfliktus nagy mértékben növelte a radikalizáció esélyét is.
A poszt-Bin Laden korszak
Bin Laden 2011-es meggyilkolása után Zavahiri vált az Al-Kaida első számú emberévé, de ez nem jelentette azt, hogy pótolni tudta volna a korábbi vezér személyét. Zavahiri korántsem volt olyan karizmatikus vezető, mint Bin Laden, amit a Sadat-merénylet utáni időszak is alátámaszt.
Bin Laden halálával a korábban sem központosítottságáról híres szervezet tovább decentralizálódott, ami elindította az Al-Kaidát a süllyesztő felé vezető úton.
A szíriai polgárháború további ellentéteket szított az Al-Kaida ernyője alá tartozó kisebb terrorcsoportok között, hiszen az ottani események egyfajta „piaci rést” nyitottak a pániszlám radikalizmust képviselők előtt, amelyet korlátozott számú sejt tudott csak ténylegesen kihasználni. Ezt mutatja, hogy rivalizálás alakult ki a Zavahiri vezette csoportok, valamint a korábban az Al-Kaidához tartozó, majd kiváló Dzsabhat al-Nuszra (Al-Nuszra Front) között. Byman szerint
az Al-Kaida mára válságban van: a muszlimok nem mutatnak különösebb támogatást a radikális ideológiák felé. Zavahiri vezetése alatt a terrorszervezet a fennmaradásért küzdött.
Ez a többi között köszönhető a karizmatikus irányítás hiányának, a szalafista terrorszervezetek közötti verseny növekedésének (ha úgy tetszik az iszlám radikalizmus felaprózódásának), valamint annak, hogy az iszlám extrémizmus nem tud tömegeket megmozgató perspektívát állítani a célközönség elé.
Összességében tehát úgy tűnik, az iszlám radikalizmus előtt nem áll olyan jövő, amely azt a világpolitika meghatározó tényezőjévé tenné. Az, hogy egy karizmatikus vezető színrelépése milyen változásokat hozna az Al-Kaida szervezetébe, a trendeket nagy valószínűséggel nem másítaná meg: a csoport továbbra is megmaradna egy részleges, regionális dominanciáért küzdő sejtnek.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
