Blog

A történelem ismétli önmagát? Putyin tevékenysége Sztálin utolsó éveit idézi

Az elmúlt években Vlagyimir Putyin autokratikus Oroszországa egyre inkább elnyomóvá vált. Elég megemlíteni az ellenzéki Alexej Navalnij elleni gyilkossági kísérletet, a háború ellenes demonstrációk elfojtását, vagy éppen a végtelenségig centralizált médiarendszert. Kijelenthető, hogy az államhatalom…

Az elmúlt években Vlagyimir Putyin autokratikus Oroszországa egyre inkább elnyomóvá vált. Elég megemlíteni az ellenzéki Alexej Navalnij elleni gyilkossági kísérletet, a háború ellenes demonstrációk elfojtását, vagy éppen a végtelenségig centralizált médiarendszert. Kijelenthető, hogy az államhatalom nyomásgyakorlása az élet minden területén megmutatkozik. Ez azonban nem számít eredetinek Oroszország történetében. A sztálini és a putyini diktatúrák hasonlóságait Andrej Kolesznyikov, a Carnegie Endowment for International Peace kutatója elemezte.

Az autokratikus rendszerek, különösképp azok, amelyek irányítása egy személy kezében összpontosul, általában hasonló jellemzőkkel rendelkeznek – a rendszert igazoló narratívától függetlenül. Ilyen jellegzetesség például a szabad sajtó hiánya, vagy éppen az állambiztonsági szolgálatok kiterjedt hatásköre. A Vlagyimir Putyin vezette elitek által kiépített autoriter rendszer nem unikális az orosz történelemben. Éppen ellenkezőleg,

sokkal inkább alapul a Sztálin irányítása alatti Oroszország hatalomgyakorlási stratégiájára, mint először hinnénk.

Elsőként érdemes megfigyelni a vezetési módszereket, valamint a vezető személyének kapcsolatát az elitek tagjaival. Az egyszemélyi döntéshozatal több tekintetben is megmutatkozik mindkét korszakban, azonban jelenleg sokkal inkább hangsúlyos, amit a retorikai módszerek is mutatnak. Beszédeikben mind Sztálin, mind Putyin előnyben részesíti a többes szám első személyt, ezzel legitimálva döntéseit, azaz, hogy az orosz nép nevében cselekszik. Érdekes ugyanakkor, hogy Putyin az Ukrajnai háború esetében például egyes szám első személyben is beszélt az invázióval kapcsolatos döntéshozatalról, igazolva annak centralizáltságát.

Az elitek kezelését illetően mindkét vezetőt jellemzi a bizalmatlanság. Ezt mutatja – Kolesznyikov szerint – hogy Putyin az utóbbi időben sok időt töltött a Szocsiban található elnöki rezidencián, épp ahogy azt Sztálin is tette 1945., vagyis egészségügyi problémáinak jelentkezése után Abháziában. Szintén hasonlóságként kezelhető, hogy

Putyin – közvetett elődjéhez hasonlóan – elérte, hogy a személyétől való rettegés megbénítsa az eliteket, azonban ezzel párhuzamosan a legbefolyásosabb körökben erős gyűlölet alakulhatott ki az elnök irányába.

Ez különösen fontos lehet a Putyin utáni Oroszország szempontjából, hiszen Sztálin utódjai kényszeresen igyekezték liberalizálni a rezsimet a vezető 1953-as halála után.

A két vezető háborús stratégiái között is fontos hasonlóságokat lehet felfedezni. Mind az 1939-es téli háború, mind a 2022-es ukrajnai invázió azzal a céllal indult, hogy egyfajta pufferzóna alakuljon ki Oroszország és az európai hatalmak között. Narratíva szempontjából mindkét esetben a defenzív hangvétel figyelhető meg, amely ellenséges csapatok jelenlétével kívánja igazolni a területszerző háborút. Ezt jól mutatja, hogy Kolesznyikov szerint Putyin csaknem megismételte Molotov a lengyel nagykövethez 1939 szeptemberében intézett szavait: «Oroszország nem lehet tétlen, amikor a lengyel területen élő ukránok és fehéroroszok a sors kegyességére vannak bízva, minden védelem nélkül.»

A két vezető azonban nem csupán a hatalomgyakorlási struktúrák szintjén hasonlít: Putyin világnézete kifejezetten hajaz Sztálin valóságára. A befolyási övezetek elmélete mindkét esetben központi szerepet játszik, amely alátámasztja azt a szemléletet is, miszerint „Oroszország kizárólag politikai elzárkózással és gazdasági autarkiával virágozhat”. Putyin a Nagy Honvédő Háború örököseként igyekszik feltűnni, miközben

sajátos történelemszemlélete – amely nem nélkülözi a történelmi tények hamisítását sem – alapvető elemévé vált a hatalom fenntartásának, ami kétségkívül előkészítette mind a háborút, mind a belső rezsimet jellemző elnyomó totalitarianizmust.

Tekintve, hogy az orosz elnök efféle hipercentralizált rendszert épített ki a hatalomban töltött 20 év alatt, kérdéses, hogy mennyiben valósítható meg egy káosz nélküli átmenet a putyini éra végén. Mindenesetre a Sztálinnal való hasonlóságok azt mutatják, hogy ez a probléma önmagát oldhatja meg, hiszen egy valami úgy tűnik, hogy egyre inkább összeköti az orosz elitek szereplőit: az elnök iránt tanúsított félelem és gyűlölet.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

Share this with others: