Blog

Az etnikai nacionalizmus visszatér Oroszországba

Az ukrajnai háború kezdete óta az Oroszországi Föderációban egyre népszerűbbé váltak a szélsőséges nacionalizmust képviselő szervezetek. Bár a jelenség nem teljesen újkeletű, hiszen mind a cári Oroszország, mind a Szovjetunió fennállása alatt volt példa ezen ideológia térnyerésére, a “különleges…

Az ukrajnai háború kezdete óta az Oroszországi Föderációban egyre népszerűbbé váltak a szélsőséges nacionalizmust képviselő szervezetek. Bár a jelenség nem teljesen újkeletű, hiszen mind a cári Oroszország, mind a Szovjetunió fennállása alatt volt példa ezen ideológia térnyerésére, a “különleges katonai művelet” új perspektívákat nyitott az azt közvetítő csoportok számára.

Bár a nacionalizmussal egybekötött imperializmus fontos alapját képezi a putyini rendszer fennmaradásának, az egyben veszélyt is jelenthet rá, különösképp akkor, ha az Ukrajnát övező katonai sikertelenség tovább nő, amit a nacionalista csoportok saját politikai érdekeik érvényesítésére használhatnak. Az ideológia előretörése meghatározhatja Oroszország jövőjét, azonban ez eltérhet a Kreml szándékaitól. Az etnikai alapú nacionalizmus helyéről és hatásairól az orosz történelemben valamint, hogy az milyen következményekkel járhat a putyini elit jövőjére Jade McGlynn, a King’s College és a Center for Strategic and International Studies szakértője, valamint Kirill Shamiev, a European Council on Foreign Relations vendégkutatója értekeztek a Foreign Affairs hasábjain


Az Oroszországban jelen lévő nacionalizmust sokszor azonosítják a putyini rendszer ideológiájával, amely - ahogy az elnök 2022. február 24-i, háborús beszéde is tükrözi - főképp az orosz állam nagyhatalmiságára, valamint a körülötte fekvő befolyási övezetben gyakorolt teljes dominanciára alapul. Ennek ellenére nem ez a nacionalizmus egyetlen formája, amely megjelenik a területen: az etnikai nacionalizmus újra előtérbe került az elmúlt években.
Az Oroszországi Föderáció 180 különféle etnikai csoportnak ad otthont, amelyek lélekszáma - bár elenyészőnek tűnik a 105 milliós etnikai orosz többség mellett - az ország sokszínűsége szempontjából mégis nagy jelentőséggel bír.

oroszkisebbseg.png

Az Oroszországi Föderáció hét legnagyobb kisebbségi etnikuma a 2021-es népszámlálás adatai szerint (millió fő)

Forrás: Orosz Statisztikai Hivatal

Az etnikai nacionalizmus a soknemzetiségű országban először a 19. század folyamán lángolt fel, a szlavofil mozgalmak térnyerésével párhuzamosan. A 20. század kezdetén olyan csoportok is feltűntek a politikai színtéren, amelyek nyíltan az etnikai oroszok elsőségét hirdették, ilyen volt például a Feketeszázasok erőszakszervezete. A cári Oroszország bukását követően a bolsevikok eleinte szakítottak az etnikai nacionalizmus elveivel, például engedélyezték az anyanyelvi oktatást a kisebbségek számára, valamint helyi vezetőket alkalmaztak, azonban Sztálin hatalomra kerülésével az erőszakos centralizáció együtt járt a ruszifikációval.

A hidegháború alatt a kommunista pártvezetést sokan az etnikai oroszok elhanyagolásával vádolták - például az értelmiség vagy az ortodox egyház elhallgattatásának okán - ami az etnikai nacionalizmus újabb fellángolásához vezetett a nyolcvanas-kilencvenes években.

Az etnikai nacionalizmus különösen nagy kihívást jelentett a frissen hatalomra kerülő Putyin számára is, azonban az elnök az ideológia elnyomásával párhuzamosan igyekezte annak előnyeit is kihasználni. Ez a többi között azt is bizonyítja, hogy az elnök - a McGlynn-Shamiev szerzőpáros szerint - sokkal inkább tekinthető államközpontú vezetőnek, mint nacionalistának, hiszen az állam érdekeit minden esetben a nép szükségletei elé helyezi.

Ezzel párhuzamosan Putyin az utóbbi években igyekezett balanszírozni “az orosz többség és a többnemzetiségű valóság” igényei között.

Ezt mutatja a „jó orosz” fogalmának átalakítása is, hiszen ennek feltétele - a Kreml narratíváiban - többé nem az etnikai orosz származás, sokkal inkább az állami gondolkodásmóddal való egyetértés.

Ahogy azonban sok minden mást, a balanszírozó stratégiát is felülírták az ukrajnai invázió következményei. A harctéri sikertelenségnek köszönhetően a Kreml számos kritikust szerzett a nacionalisták körében, miközben ezen csoportok ideológiája szokatlan elegyet alkotó elemekkel bővült: megjelent, illetve megerősödött a “szélsőjobboldali extrémizmus, a szovjet idők iránti nosztalgia, a cári imperializmus, valamint az orosz ortodoxia” szerepe. Ezzel párhuzamosan a nacionalista csoportok két típusa alakult ki. Míg a szélsőséges nacionalista csoportok bár támogatják az inváziót, de kritizálják a Kremlt annak sikertelensége miatt, az új típusú, főként a fiatalabb korosztály körében népszerű szervezetek elítélik azt, hiszen szerintük a “különleges katonai művelet” elvonja a figyelmet a belső problémákról, amelyek gyengítik Oroszországot.

Utóbbiak kockázatot jelentenek Moszkva számára, hiszen egyszerre háborúellenesek és etnikai nacionalisták, valamint egyfajta civil társadalom kezd általuk kialakulni.

Ez párosul egyfajta elit-ellenességgel - amit a Prigozsin-féle puccskísérlet is tükrözött - valamint xenofóbiával is, ami a bevándorlók, illetve a kisebbségek számára különösen veszélyes lehet, a szerzők szerint különösen akkor, ha az orosz többség egy esetleges harctéri vereség után “vissza akarja majd nyerni a büszkeségét”.

Összefoglalva tehát egy Putyin, illetve a lehetséges ukrajnai vereség utáni Oroszország még inkább veszélyessé válhat az etnikai kisebbségek számára.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon