Az európai politika iránya teljesen világos? Egy szuperállam létrehozása a cél és a jelenlegi migrációs válság egy álom a föderalisták számára? Leo McKinstry brit euroszkeptikus újságíró az Európai Unió politikájának hátulütőire és Nagy-Britanniára gyakorolt negatív hatásaira világított rá a The Telegraph véleményrovatában.
McKinstry a cikkében egy idézettel nyit, amely az Európai Parlament látogatóközpontjánál olvasható Philip Kerr tollából, aki élete során brit diplomataként tevékenykedett és a II. világháború utáni újjáépítésben is segédkezett. „A nemzeti szuverenitás a kiváltó oka a leginkább harsogó bajoknak korunkban… Az egyetlen végső orvosság ezekre a bajokra a népek föderális uniója” – idézet a The ending of Armageddon c. művéből.
Fontos mondanivalója van a fent említett szavaknak, hiszen a Közösség által képviselt ideológia ebben rejlik. A szerző szerint a nemzeti szuverenitás elpusztítása a hajtóerő a brüsszeli oligarchák számára, akiknek végső célja egy szuperállam létrehozása. Ezzel magyarázható a megszállottság, amit az Unió dogmái iránt tanúsítanak, úgy mint a szabad mozgás, a tömeges bevándorlás és a kulturális sokszínűség témakörei. Ezek mind eszköztárát képezik annak, hogy összezúzhassák a tradicionális nemzeti létet és helyébe egy új, közös európai állampolgárságot kreáljanak. Pedig a vezetők pontosan tudják, hogy egy ország határok és identitás nélkül valójában már nem létezik.
A migrációs válságot sem mint problémát, hanem mint kelléket fogják fel céljaik elérésére, és nem titkolják az örömöt afelett, hogy szabályok közé szoríthatják a tagállamokat, gyengítve azokat, egyfajta tartományi státuszba taszítva őket. Fatális hibát követtek el – melybe más szervezetek beleroppantak volna –, amikor megnyitották az utat a több mint 1.1 millió migráns előtt, akiknek a zöme egészséges és fiatal férfi. Ezzel az anarchikus politikával elindították a Közösséget a lejtőn, beengedve az erőszakos nőgyűlöletet, a jóléti függőséget és a dzsihádista extrémizmust, amit már a Frontex, az Európai Unió határügynöksége is elismert: „A párizsi támadások 2015 novemberében tisztán demonstrálták azt, hogy valószínűleg a szabálytalan migrációs áramlást használhatják a terroristák az Unió területére való belépésre.”
A szerző az Európai Bizottság által beterjesztett új migrációs politikát is ellenzi, mert a tervek között nem is szerepel a belső határok visszaállítása vagy a külső határterületek megerősítése. Megoldásként egyrészt azt látja, hogy megtartják a jelenlegi dublini szabályokat, de bevezetnek egy „módosító mechanizmust” annak érdekében, hogy a menekültek újra eloszthatóak legyenek az EU-ban a krízis idején, és hogy levegyék a nyomást a mediterrán államokról. A másik opció sokkal radikálisabb: félredobják a dublini szabályokat és helyette kivetnek egy kötelező sémát a bevándorlók újraelosztására, kvóták alapján, amik a jóléten és a népességszámon alapulnának minden egyes tagállam esetében.
McKinstry szerint az európai politika iránya teljesen világos: egy szuperállam létrehozása a cél és a jelenlegi migrációs válság egy álom a föderalisták számára. A brit kilépést támogató „Leave” kampány híveként úgy gondolja, hogy az Egyesült Királyságot már az 1973-as belépés óta erőszakkal kényszerítik a Közösség által kiszabott kvóták betartására. Ha a nyári Brexit referendum eredménye a maradás lesz, London teljes mértékben elveszíti befolyását és alkupozícióját a tárgyalóasztaloknál. A migrációs válságnak nagy hatása van az államra, és a közelgő népszavazás két utat tár eléjük a maradni kívánók szerint: ugrást a sötétbe vagy megnyugtató stabilitást és status quót a brüsszeli szabályok alatt, noha jelenleg semmilyen biztos jövőt nem lehet jósolni az Uniónak.
A szerző szerint az igazi ugrás az ismeretlenbe a maradás lenne. A Brexit egy pozitív visszafordulás jelentene egy már ismert pozíció felé, ami 1973 előtt évszázadokig fennállt, amikor az Egyesült Királyság egy sikeres, független nagyhatalom volt.
Mészár Kata
