Blog

Honnan ered az orosz paranoia? – az információs hadviseléstől való félelem a Kreml gyengeségére utal - 1. rész

A nyugati sajtóban az orosz információs hadviselésről általában úgy olvashatunk, mint egy Moszkva valódi erejét demonstráló jelenségről. Ezzel szemben a Kreml információs biztonsághoz való hozzáállása éppen ennek ellenkezőjét mutatja: a szovjet idők óta az információs hadviselést a rezsimbiztonság…

A nyugati sajtóban az orosz információs hadviselésről általában úgy olvashatunk, mint egy Moszkva valódi erejét demonstráló jelenségről. Ezzel szemben a Kreml információs biztonsághoz való hozzáállása éppen ennek ellenkezőjét mutatja: a szovjet idők óta az információs hadviselést a rezsimbiztonság súlyos fenyegetéseként kezelik. Gavin Wilde és Justin Sherman, a Carnegie Endowment kutatói a külső beavatkozástól való orosz félelem információs aspektusait vizsgálták, amely elemzést két részben szemlézzük.

A rezsimbiztonsággal kapcsolatos paranoia már a szovjet idők kezdete előtt kialakult Moszkvában. A cári titkosszolgálat, az Okhrana fő célkitűzése például „az uralkodó elit, valamint az általa képviselt ideológiai út” védelme volt. Miután 1917-ben a bolsevikok megdöntötték a cár hatalmát, a lenini vezetés elsődleges célnak tűzte ki a rezsim fenntartását. Ez ahhoz vezetett,

hogy a szovjet elit véleménye szerint a hatalmukat kizárólag a belpolitikára gyakorolt külső ráhatással lehetséges megdönteni.

1947-ben George Kennan X cikként elhíresült, A szovjet magatartás gyökerei című elemzése is rámutatott arra a tényre, hogy az orosz vezetés minden ellenzéki szereplőt külföldi ügynöknek tekint. Ezt a szovjet propaganda egyik forrása, a Pravda 1937-es cikke is igazolja, hiszen ebben már explicit módon jelent meg a külföldi ügynökök „rejtett kezének” koncepciója.

Ehhez szorosan hozzátartozik a pszichológiai és információs befolyástól való félelem, annak ellenére, hogy a második világháborúban ezt a szovjetek fegyverként is használták: a maszkirovka hadviselési doktrína az ellenség szovjet csapatokról kialakított percepcióját igyekezett befolyásolni. A Kreml rettegése azonban nem volt alaptalan, hiszen például Reagan elnök csillagháborús tervének koncepciója egy olyan versenybe kényszerítette Moszkvát az elitekre gyakorolt pszichológiai nyomás következtében, amelyet gazdaságilag nem nyerhetett meg, és ami jelentősen hozzájárult a Szovjetunió összeomlásához.

Ez a félelem, valamint az offenzív információs tevékenység egyfajta szimbiózisban létezett a Kreml falain belül, és meghatározta az ezredforduló biztonsági stratégiáját.

1991 után az információs tér minden addiginál nagyobb szerepet kapott. Ehhez főképp Oroszország válsághelyzete járult hozzá, hiszen a Szovjetunió felbomlásával Moszkva nagyhatalmi státusza is veszélybe került. Ahogy Lev Gudkov, a Levada Központ igazgatója fogalmazott, az orosz stratégiát az úgynevezett „kompenzálás mítosza vezette”, amely ellensúlyozni akarta az „idegen hatalmak által összetört dicsőséges múltat”, ezzel igazolva az egyre elnyomóbb központi politikát.

A fordulatot az első csecsen háború hozta el, amikor az orosz csapatok kegyetlenségei napvilágot láttak, amelyek negatív hatást gyakoroltak Jelcin elnök társadalmi támogatottságára. Ez volt a Kreml első nagy veresége, amelyet az információs hadszíntéren szenvedett el.

A 2000-es évekre a technológia gyors fejlődésnek indult, amely új lehetőségeket adott az államok számára. A konfliktusokban alkalmazott információs hadviselés szerves szerepe a jövőben egyértelművé vált:

Garejev orosz tábornok szerint például ez gyors és döntő győzelmeket hozhat a hadszíntéren. Ennek eredményeképp a Kreml is intézményesíteni kívánta a szovjet időkből megmaradt képességeket, mind a haderő, mind a KGB utódszervezeteinek szintjén. Ezen felül a propagandagépezet is új alakot öltött, hiszen az orosz narratívák külföldi képviseletének érdekében létrejöttek az RT és a Sputnik News csatornák.

Összefoglalva tehát a szovjet, majd a jelcini korszakban is meghatározó volt az információs hadviselés szerepe. Eleinte offenzív oldalon ez többnyire propaganda formájában valósult meg. Emellett azonban a Kreml kétélű fegyverként kezelte azt, hiszen a „külföldi ügynökök rejtett kezétől” való rettegés folyamatosan ott élt az orosz vezetők fejében.

A következő részben az információs hadviselés és a rezsimbiztonság összefüggéseit tárgyaljuk a Putyini korszak viszonylatában, valamint különös figyelmet fordítunk az ukrajnai konfliktus vonatkozásaira is.

Szemlézte: Szenes Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon