Konferenciát szervezett az iszlám radikalizmus és a Nyugat viszonyrendszeréről a Danube Institute az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjával és a Professzorok Batthyány Körével együttműködésben. A rendezvényen magyar és nemzetközi szakértők az iszlám és korunk kihívásairól értekeztek.
Kishore Jayabalan, az amerikai Acton Institute igazgatója a konferencián a keresztényüldözés és a hit társadalmi szerepéről beszélt. A liberalizmus és a vallás szerinte valójában nem egymás ellentétei, hanem elemei egy szabad társadalomnak.
Felmérések szerint a világ lakosságának 76%-a vallásilag elnyomott területeken él. Az elnyomásnak különböző formái lehetnek, mint például a társadalmi elnyomás vagy a terrorista támadások, de mégis a legtöbb esetben állami elnyomásról lehet beszélni. Ezen a vallási elnyomásoknak és a diszkriminációknak 80%-ban keresztények az áldozataik és az utóbbi időben ennek a számnak további növekedése figyelhető meg. A keresztények üldözése és diszkriminációja Jayabalan szerint nem kap elég médiafigyelmet és az emberjogi szervezetek sem foglalkoznak megfelelő mértékben a kérdéssel. Jeffrey Goldberget idézte, aki megállapította, hogy a keresztényüldözés a leginkább alultudósított téma a nemzetközi hírekben. Nem véletlen, hogy Ferenc pápa is felhívta a problémára a figyelmet és a keresztény szolidaritás szükségességéről beszélt.
Jayabalan szerint az elnyomott és üldözött keresztényeknek alapvetően három lehetőségük van ilyen helyzetben:
1.) Kitartás: az önfeláldozás, szenvedés és kitartás illeszkedik a keresztény szemléletbe;
2.) Ellenállás: az ellenállásnak különböző módjai lehetnek (jogi, politikai, katonai), de az emberjogi szervezetek általában a nem-keresztény csoportokra szoktak figyelni;
3.) Menekülés: az elnyomott lakhely elhagyása, amely hosszú távon ahhoz vezet, hogy a Szentföldön nem lesz több keresztény.
Korábban keresztények üldözték a más vallásúakat, így felmerülhet a kérdés, hogy a mostani történések tekinthetők-e egyfajta bosszúnak. De a történelem is megmutatta: az elnyomó hatalom megszabhatja, hogy az elnyomott mit tehet és mit mondhat, de egy ember hitét nem lehet ellenőrizni.
Jayabalan úgy látja, hogy a világon több helyen is a kereszténység újjáéledése figyelhető meg, többek között Magyarország is ilyen jeleket mutat. Az arab országokban élő keresztények viszont a baloldal számára túl keresztények, a jobboldal számára pedig túl arabok, így nincsen olyan politikai erő, amelyik megvédené ezen elnyomó országokban élő keresztényeket. Fontos belegondolni, hogy az iszlám sokkal kevésbé „liberális-kompatibilis” mint a kereszténység. Például a felvilágosodás során elfogadottá vált a nyugati világban, hogy mindent meg lehet kérdőjelezni, így szabadon lehet bármilyen teológiai kérdéssel foglalkozni. Az iszlám világában viszont sokkal nehezebb megkérdőjelezni a vallási dogmákat.
Alapvetően a vallást sokkal komolyabban kellene venni a nyugati országokban is, de ez bonyolult és nehéz feladat, hiszen a hit kezd kikopni a társadalomból. Nézetbeli különbségek is nehezítik ezt a feladatot, hiszen a konzervatívok úgy gondolják, hogy a vallás soha nem változik; míg a liberálisok szerint a vallás folyamatos változáson megy keresztül. A valóság pedig valószínűleg valahol a kettő között lehet.
Jayabalan szerint az arab keresztények be vannak szorítva Izrael és a muzulmán közösségek közé. Ezen keresztény menekültek pedig megérdemlik a fejlett országok támogatását. A gazdaság fontos szerepet játszhat az integráció és asszimiláció folyamataiban, így egy jó, szabad (liberális) gazdasági rendszerben nőhetnek ezen menekültek esélyeik és lehetőségeik. De önmagában természetesen a gazdaság nem elégséges, így szükséges több szempontból megközelíteni a problémát. Fontos lenne felismerni, hogy liberalizmus és vallás nem egymásnak ellentétei, hanem fontos elemei egy szabad társadalomnak.
Berényi Benjamin
