Blog

Ki robbantotta fel az Északi Áramlatot?

A Németországba korábban orosz gázt szállító balti-tengeri vezetékpáros szeptember 26-án súlyos károkat szenvedett, amely még békeidőben is évekig tartó javításokat jelentene. A támadás jelképesen és fizikailag is újabb szálat szakít el Oroszország és Nyugat-Európa között. De vajon ki tehette?

A Németországba korábban orosz gázt szállító balti-tengeri vezetékpáros szeptember 26-án súlyos károkat szenvedett, amely még békeidőben is évekig tartó javításokat jelentene. A támadás jelképesen és fizikailag is újabb szálat szakít el Oroszország és Nyugat-Európa között. De vajon ki tehette?

Egy tenger alatti vezeték megsemmisítése nem egyszerű feladat, de komoly, hadseregnek megfelelő haditengerészeti eszköztárral nem jelenthet gondot. A felszínről dobható le mélységi bomba, irányítható torpedó, ugyanez pedig megtehető egy tengeralattjáróról is. A Nordstream-csőpáros nem volt túlságosan mély vízben, így akár tengeralattjáróról induló könnyűbúvárok is telepíthették a tölteketet, bár ez nagyon komoly munkát igényelhetett. A szeizmológiai mérések szerint

több száz kilogramm TNT-nek megfelelő robbanások történtek a vezetékeken, ennyi robbanóanyagot emberi erővel elhelyezni nem egyszerű.

Még egy lehetőség van a töltet elhelyezésére, ami nem más, mint a csőben mászó csőmalac: egy szerkezet, ami rendes üzem szerint a vezetéken végighaladva ellenőrzi annak állapotát, épségét. Akár robbanóanyagot is vihet, ha már mozgásban van. Ez utóbbi hipotézis persze kizár egy kivételével minden elkövetőt: egy ilyen csőmalacot csak Oroszország irányából indíthattak, hiszen Németországban elég látványos lett volna az akció előkészítése, a német felelősség pedig egyelőre nem merült fel.

Az pedig, hogy még most is meggátolta Ukrajna felfegyverzésének gyorsítását a Bundestag, elég egyértelmű bizonyíték arra nézve, hogy Berlin nem akarja eszkalálni a szituációt.

Német oldalról legfeljebb egy önhatalmú titkosszolgálati vagy katonai vezetőt lehetne gyanítani.

Minden más eszközt (tengeralattjáró, tengeralattjáró búvárokkal, mélységi bombák) számtalan, ezekkel rendelkező állam bevethetett. Az Egyesült Államok különösen gyanús ebben a tekintetben, hiszen érdeke az, hogy Európa belássa: Oroszországgal nem lehetséges a megegyezés. Ebből a szempontból logikus minden lehetséges, hasznot hozó híd lerombolása. Az ukrán hadsereg jelenleg birtokolja a kezdeményezést az oroszokkal szemben, s nem lenne túl szerencsés, ha ellenállását éppen a tél súlya alatt roskadozó, energiahiányos európai államok pánikrohama törné meg.

Amíg az Északi Áramlat csak állt, de sértetlen volt, elméletileg dönthetett úgy a Nyugat, hogy geopolitikai érdekeinél fontosabb a gazdasági összeomlás elkerülése, s mégis megegyezik Moszkvával.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 7-én meg is lebegtette ennek a lehetőségét, azt állítva, hogy bármikor újraindul az Észak Áramlat I, és a soha el nem indult második csővezeték is, ha a Nyugat zöld utat ad. Most ennek az esélye minimálisra csökkent. Ebből legjobban Ukrajna profitál, azonban Kijev önálló felelősségét minimálisnak mondhatjuk: mindenképpen legalább amerikai jóváhagyással cselekedhettek, ha cselekedtek.

Az ukrán támadás lehetőségét alátámaszthatja az, hogy a német titkosszolgálatot már nyáron figyelmeztették a kijevi kormány titkosszolgálatának készülődéséről.

Ami az orosz felelősséget illeti, ennek eshetőségét az erősíti, hogy Moszkva több fenyegetést tett közzé arra vonatkozóan, hogy hadicélnak tekinti az európai energia-létesítményeket. A Carnegie Központ megjegyzi

érdekes, hogy éppen a norvég-lengyel gázvezeték megnyitása után néhány nappal történt a támadás, és éppen a dán felségvizek határán, tehát a NATO által védett területhez lehető legközelebb, de azt mégsem megsértve.

Furcsának tűnik, hogy miért éppen egy saját létesítménnyel kezdené a fenyegetést Oroszország, de a Carnegie elemzői rámutatnak: amúgy sem számított arra senki, hogy egyhamar megindul a szállítás a gázvezetéken, így annak elpusztítása inkább jelképes erejű. Ezzel esetleg jelezhette Moszkva, hogy bármikor hajlandó Európa elvágására bármilyen energiaforrástól, akár a norvégiai gáz- és olajlelőhelyektől is.

Az Északi Áramlat-vezetékpár elvágása vagy orosz eszkalációs eszköz – mint a megdöbbentően sokat alkalmazott atomfenyegetés – vagy nyugati biztosító-akció, biztosítás egy kompromisszumos megoldás ellen. A közeljövő történései megmutatják majd, hogy melyik is a valószínűbb kontextusa a Balti-tengeren bekövetkezett szeptember 26-ai robbanásoknak.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Szemlézte: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon