Blog

Lehetséges lenne egy katonai puccs az USA-ban?

Damon Linker, a TheWeek publicistája arról elmélkedik, elképzelhető-e egy katonai puccs Donald Trump ellen.

donald_trump_4.jpg

Damon Linker, a TheWeek publicistája arról elmélkedik, elképzelhető-e egy katonai puccs Donald Trump ellen.

A válasz pedig a következő szerinte: „Annyit, hogy komoly, felelősségteljes polgárok – talán az olvasókat is beleértve – egyre kevésbé titkolják, hogy egy katonai puccsban reménykednek”. Ezt nyíltan nem mondják ki, de lényegében mégis erről beszélnek, amikor a fontos pozíciókat betöltő „tábornokoktól” (a vezérkari főnöktől, a nemzetbiztonsági tanácsadótól és a hadügyminisztertől) várják, hogy Trump legrosszabb hatásaitól megvédjék az országot.

Linker Trumpot ténylegesen veszélyforrásnak tekinti. A veszélyek ismeretében a szerző szerint nem csoda, ha az amerikaiak egy része az „elnököt körülvevő intelligens, tapasztalt és fegyelmezett katonáktól várja a katasztrófa megelőzését”. Ez azonban komoly veszélybe sodorja a hadsereg feletti polgári kontrollt, ezzel az amerikai liberális demokráciát. A történelemben ha egy nemzet katonai vezetői beavatkoznak a demokratikusan megválasztott hatalom működésébe, akkor erre a későbbiekben is gyakrabban kerül sor. Ilyenkor a hadsereg lesz a törvényes rend alapja és egyes esetekben akár meg is vétózhatja a választások eredményeit.

Ennek a veszélye két irányból fenyeget Linker szerint. Az első a Fehér Ház, ahol az elnök fenyegetéseit és kardcsörtetéseit a legfőbb tanácsadók azzal próbálják fékezni, hogy erősen szűrik az elnökhöz eljutó információt. Ez a munkájuk része, kérdés azonban, hogy amikor válik „a végrehajtó hatalom és a hadsereg választott vezetőjének aktív manipulálásává”. A veszély másik forrását azok a közéleti szereplők és újságírók jelentik, akik üdvözlik a már említett tábornokok ilyen irányú  törekvéseit. Ezzel korábban elképzelhetetlen, az árulás határán mozgó tettek „nem csak elképzelhetőnek, hanem talán egy kicsit hősiesnek is tűnnek”.

Szemlézte: Ujvári Márton