Már több, mint két éve tart az ukrajnai háború, ennek ellenére még most sem vált tisztává a kép, hogy a konfliktushoz képest külső felek (NATO szövetség tagjai) igazából milyen célból „léptek be” a konfliktusba? Az Egyesült Államok sem játszik nyílt kártyákkal, habár tény és való, hogy a konfliktus során végrehajtott lépések és vezető politikusok által tett kijelentések rámutathatnak lehetséges érdekekre. Így cikkünkben megpróbálkozunk feltárni Amerika motivációit, mind geopolitikai, mind pedig gazdasági síkon.
Már az elején fontos leszögezni, hogy nehéz rámutatni egy ország nemzeti stratégiájára, motivációjára. Hiszen a legfontosabb információk a hírszerzés ülésein (CIA, NSA), vagy éppen zártkörű vezetői megbeszéléseken hangoznak el.
Azonban mégis lehet következtetni, ugyanis Washington csaknem évente megjelenteti a nagyközönség számára az Egyesült Államok nemzeti védelmi tervezetét. Ebben szerepel, hogy mely hatalmak veszélyeztetik az amerikai dominanciát, illetve milyen további lépések várhatóak ellenük. Továbbá fontos mankót jelenthetnek az Egyesült Államok vezető politikusainak kijelentései (Joe Biden, Anthony Blinken, Lloyd Austin) és korábbi cselekedetei is.
Az Egyesült Államoknak mondhatni két alapvető célja van az ukrajnai háborút illetően: az egyik meggyengíteni Oroszországot, a másik fenntartani az amerikai globális hegemóniát.
Már a 2022-es orosz támadás előtt is voltak komoly nézeteltérések Washington és Moszkva között. Gondoljunk csak a Közel-Keletre, ahol a Prigozsin vezette Wagner csoport komoly előnyhöz juttatta a szíriai Aszad elnököt. Ez egyértelműen zavarta az amerikaiakat. Azonban nemcsak a Közel-Keleten „nyomultak előre” az oroszok, hanem Afrikában is.
A 2022-es orosz támadást követően az amerikaiak több okból is siettek megsegíteni Ukrajnát. Az egyik az agresszor geopolitikai helyzetének gyengítésére tett kísérlet. Ennek lényege, hogy Moszkva összpontosítson minél több erőforrást Ukrajnára, amelynek köszönhetően az oroszok pozíciói gyengülhetnek a „közel külföldön” (Kaukázus, Belső-Ázsia), Afrikában és a Közel-Keleten.
Az amerikai számítások be is jöttek, hiszen a Kaukázusban Azerbajdzsán felszámolta az örmények lakta Hegyi-Karabahot, Kazahsztán egyre szorosabb kapcsolatot kezdett kialakítani a Nyugattal, illetve az orosz belpolitikai küzdelmek nyomán fellázadt, majd legyengített (tisztogatások) Wagner csoport is veszített képességeiből. Láthatóan csökkent az oroszok erőkivetítési képessége.
Ez azért is fontos, mert Amerika számára ezek kiemelt régiók, gondoljunk csak Kazahsztánra, amely a világ legjelentősebb urán kitermelő hatalma, vagy éppen a Kaukázusra, amely szintén nyersanyagokban gazdag. Azonban az amerikaiaknak vigyázniuk is kell, nehogy “túlgyengítsék” Moszkvát. Ebben az esetben ugyanis könnyen felerősödne az amerikaiak “rémálma”, mégpedig a kínai-orosz együttműködés képe.
Washington főellensége, azaz a Kínai Népköztársaság mondhatni a nevető harmadik helyét tölti be a jelenlegi ukrajnai konfliktusban. Nem áll ki a pekingi vezetés mellszélességgel Moszkva mellett, azonban nem is járul hozzá Ukrajna sikereihez. Mondhatni
a kínaiak örömmel nézik azt, ahogy a Nyugat rengeteg erőforrást összpontosít Ukrajnába az oroszok ellen illetve, hogy Moszkva is évről évre gyengül.
Azonban nemcsak az oroszok meggyengítése volt az oka, amiért az amerikaiak megtámogatták Ukrajnát. A NATO keleti szárnyán lévő, kifejezetten orosz ellenes tagok megnyugtatása is cél volt. Lengyelország, Románia, Törökország és a balti államok hallani sem akartak további orosz terjeszkedésről. Emiatt mondhatni az amerikai lépés a szövetség kohéziójának erősítéseként is értelmezhető.
Az amerikai beavatkozást a globális hegemónia fenntartásáért tett kísérletként is lehet értelmezni. Ugyanis Oroszország a nemzetközi rendszer katonai eszközökkel történő megváltoztatására tett kísérlete más országokat is könnyen felbátoríthatna. Gondoljunk csak Iránra, Észak-Koreára, vagy éppen a Kínai Népköztársaságra.
Oroszország geopolitikai szerepének gyengítése mellett természetesen Washingtonnak gazdasági céljai is vannak az ukrajnai háborút illetően. Gondoljunk csak az energetikára. Az amerikai LNG vált az egyik legmeghatározóbb európai forrássá a 2022-es orosz agressziót követően. Washington a 2014-es krími annexió után indult neki az LNG kitermelésének. Ugyanis a repesztéses módszerrel kitermelt palagáz rendkívül költséges, vagyis szükséges egyfajta piaci bizonytalanság, vagy éppen hiány. De nemcsak az energetika terén „hódítottak” az amerikaiak az öreg kontinens területén, hanem a katonai eszközök eladásában is.
Az ukrajnai fronton jól teljesítő nyugati fegyverek globálisan adtak megrendeléseket, nemcsak az európaiaknak (franciák és németek), hanem az amerikaiaknak is.
Washington elsősorban a légierőben dominálja a világot, amelyet alá is támasztanak a vezető globális katonai vállalatok növekvő megrendelései, legyen szó akár a Lockheed Martinról, vagy éppen a Northrop Grummanról.
Az Egyesült Államok több meghatározó dilemma előtt áll, ilyen a novemberi elnökválasztás, illetve a kínai fenyegetés növekedésének kérdése. Azonban 180 fokos fordulat nem várható az amerikai stratégiát illetően, ugyanis Ukrajna a nyugati támogatások nélkül nem lenne képes ellenállni az oroszoknak, ráadásul Európa egyedül nem tudná fenntartani a status quo-t. Amerika rendkívül sokat veszítene geopolitikai értelemben egy ilyen fordulaton, legyen szó akár a korábban felvázolt „sikerekről” és a globális presztízséről. Ezekre pedig mind szüksége lesz az új amerikai vezetésnek, ha sikerre akarja vinni az új hidegháborút a Kínai Népköztársaság ellen.
Írta: Szabó Bence
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
