Nincs olyan, aki ne hallott volna az ukrajnai konfliktusról, valamint arról, amilyen feszültséget ez okozott az amerikai-orosz kapcsolatokban. De mégis miért kezelik Ukrajnát Amerika természetes szövetségeseként. Erre a kérdésre keresi a választ Patrick Buchanan az American Conservative hasábjain.
Az amerikai Külügyminisztérium munkatársai, George Kent és William Taylor nemrégiben nyilatkoztak arról, hogy Trump vissza akarta tartani az ukránoknak nyújtandó katonai segítséget, amíg azok nem nyújtanak neki politikai segítséget. A New York Times újságíróinak sem kellett több, egyből le is hozták a történteket, saját szemszögükből elemezve.
„A szemtanúkat szemmel láthatólag nem is az rendítette meg, hogy az elnök így vissza mert élni a hatalmával, hanem az a kár, amelyet ezzel Ukrajnának, egy kiemelt jelentőségű szövetségesnek okozott, és amely folyamatos orosz támadás alatt áll” – olvashatjuk az újságban.
„Jelen másodpercben is, ahogy itt ülünk és beszélgetünk, orosz csapatok ukrán katonákat támadnak a saját országukban, és ez mér négy éve folyamatosan így van. Én magam is múlt héten tapasztaltam meg a gyakorlatban. A nap során, amit ott töltöttem, egy ukrán katona meghalt, négy pedig megsebesült” – nyilatkozta maga Taylor. Kent pedig az ukrajnai ellenállást az amerikai függetlenségi háborúhoz hasonlította: „Több, mint 13 ezer ukrán katona esett el a hazájuk területi egységének és oroszoktól való függetlenségének védelme során... Amerika támogatása pedig elengedhetetlen ebben a de facto függetlenségi háborúban.”
„Az amerikai gyarmatok nem győzedelmeskedhettek volna a brit katonai hatalom felett transzatlanti barátok segítsége nélkül 1776-ban. Lafayette szervezett szárazföldi támogatásához és John Paul Jones admirális tengeri missziójához hasonlóan mi is nagylelkűen másfél milliárd dollárt öltünk az utóbbi 5 évben Ukrajna fegyveres védelmének felfegyverzésére és kiképzésére, amelyre az országnak hatalmas szüksége volt. Ugyanúgy ahogy von Steuben képezte a gyarmati lakosokat Valley Forge-ban, úgy fejlesztették az USA és a NATO kiképzői is az ukrán csapatokat Yarovirban, nem messze a lengyel határtól, és másutt is. Segítségük a katonai oktatást új szintre léptette a következő generáció számára, ahogy von Steuben is tette korábban Amerikával.”
Barbara Boland, az American Conservative újságírója azonban a következőre hívja fel a figyelmünket.
„Ha valaki csak ezt hallja, azt gondolhatná, hogy Amerika mindig is támogatta fegyverekkel Ukrajnát, és hogy Ukrajna évek óta fixen számít ezekre a juttatásokra. Ez azonban így nem igaz, és Washington ezt nagyon jól tudja” – olvashatjuk Boland írását.
Valóban, Ukrajna sosem volt NATO-szövetséges, kritikus jelentőségű partner pedig végképp nem.
Három évtizeddel ezelőtt, George H. W. Bush arra figyelmeztette Ukrajnát, hogy az Orosz Föderációtól való függetlenségének bejelentésével együtt ne lépjen egyben az „öngyilkos nacionalizmus” útjára is. Még McCain és a többi neokon szenátor agitálása ellenére is a NATO tisztségviselői az Atlanti-óceán mindkét oldalán elismerték, hogy Ukrajna transzatlanti partnersége rossz ötlet volna.
És hogy miért? Mert Ukrajna területi integritása és függetlensége most nem kiemelt érdeke Amerikának, sőt, soha nem is volt, és végképp nem legitimál egy amerikai-orosz atomháborút.
Ellenben az effajta háborúk elkerülése 9 amerikai elnöknek is érdeke volt, Trumantól Bushig, még olyan provokációk esetén is, mint amilyen a magyar forradalom leverése vagy a berlini fal felhúzása volt.
2014-ben a Kreml-párti Viktor Janukovicsot a majdani tüntetések váltották le, amelyeket Amerika nyíltan támogatott. McCain szenátor is megelégedését fejezte ki a tüntetésekkel kapcsolatban. Viszont ez egy egyértelmű amerikai beavatkozás volt Ukrajna belügyeibe. Victoria Nuland is elismerte: milliárdokat szántak arra, hogy Ukrajnát nyugatbarát irányba tereljék.
Putyin számára viszont az ukrán fordulat a Krím-félszigeten található hírhedt fekete-tengeri orosz haditengerészeti kikötő elvesztését jelentette. Természetesen ezt nem hagyhatta megtörténni, így hát megszervezte a saját ukrán felkelését, melynek keretében bekebelezte az addig is névlegesen autonóm Krími Köztársaságot. Kelet-Ukrajnában pedig a Donbass régióban indultak meg a zavargások a kijevi NATO-barát kormányzattal szemben.
Buchanan kifejte: ebből persze polgárháború lett, mi, amerikaiak az új rezsimet támogattuk, Oroszország meg a felkelőket. Öt évvel később pedig még mindig dúl a harc, amiről nem tudjuk, hogy miért is az amerikaiaké. Obama idejében halálos fegyverzetet nem szállítottak Ukrajnának. Az akkori logika szerint Ukrajna totális felfegyverzése a konfliktus további elmélyüléséhez vezetett volna, nagyobb léptékű orosz intervencióval kísérve, ami elkerülhetetlenül Kijev bukásához vezetne, aki ezek után Amerikától várna még több segítséget, ezzel is egy nyílt orosz-amerikai háborút kockáztatva.
Trump elnöksége alatt viszont a halálos fegyverzet is elérhető Ukrajna számára, még a híres Javelin-tankelhárítókból is kaptak. Tehát mit is jelent ez az amerikaiak számára?
Ukrajna drámai megnevezése, mint kulcsfontosságú szövetséges, egyszerűen hamis Buchanan szerint. Az amerikaiak soha nem voltak kötelesek a függetlenségéért és a területi integritásáért harcolni. A NATO Ukrajnával, Grúziával és Moldáviával való bővítése is különösen népszerűtlen mind az Egyesült Államokban, mind a szövetség európai tagjai között is.
Kent és Taylor persze becsületes emberek. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy karrierdiplomaták, akik egy olyan külpolitikát képviselnek még a mai napig is, amiben Oroszország az állandó agresszor, amit minden létező erővel vissza kell szorítani. E külpolitikai nézetekből pedig egyértelműen következik, hogy Ukrajna rászolgált az amerikai katonai segítségre.
Viszont ezek a nézetek már a leginkább csak a múlt eszmeiségét képviselik Buchanan szerint. Trumpot azért is bízták meg a szavazói a hivatalával, mert azt remélték, hogy felhagy az állandó amerikai intervenció politikájával, amit már az új évezred kezdete óta folytat. A szavazók azért Trumpra szavaztak, mert szerették volna, ha felhagy a Hidegháború 2.0-val, és Reaganhez hasonlóan megköthet egy mindkét fél számára kielégítő megállapodást, ezáltal kivezetve Amerikát azokból a konfliktusokból, amikbe a korábbi elnökök belerángatták.
Szemlézte: Faragó Bence
