George F. Kennan (1904-2005) a nyugati Oroszország-szakértelem egyik, ha nem a legnagyobb alakja. Kennan 1947-es – „X” cikként is emlegetett - a Szovjet magatartás gyökerei című írása rámutatott, hogy miért nem volt fenntartható a Szovjetunió és az Egyesült Államok együttműködése a második világháború után.
Kennan írásai 14 részes cikksorozat megírására ösztönözték Walter Lippmannt, amely alapján ma hidegháborúnak nevezhetjük a két szuperhatalom szembenállását. 50 évvel később, 1997-ben a sokak által látnoknak tartott Kennan a New York Times hasábjain az Egy végzetes hiba („A Fateful Error”) című cikkében nyíltan bírálta a NATO bővítési politikáját. Frank Costigliola (University of Connecticut), a Kennan: A Life Between Worlds szerzője a Foreign Affairs-ben tárta fel, hogy mit tanulhatunk a 2005-ben elhunyt diplomatától Ukrajnáról, és a putyini Oroszország külpolitikájáról.
Amikor George F. Kennan először 1933-ban a Szovjetunióba érkezett az akkori amerikai nagykövet segítőjeként, már kiterjedt ismeretekkel rendelkezett az orosz művészetet és kultúrát, de főképp a politikai gondolkodást illetően. Ahogy Fredrik Logevall (Harvard Egyetem) éppen Costigliola könyvét szemlézve megjegyzi, Kennan nagyapjának unokatestvére a cári Oroszországról szóló írásai által jelentős tudásra tett szert, amely az első moszkvai kiküldetése során tovább mélyült, hiszen 29 éves fiatalként – folyékony nyelvtudásának köszönhetően – testközelből ismerte meg a szovjet főváros elitjének gondolkodását.
1946-ban született meg Kennan híres hosszú távirata, amely az amerikai külügy döntéshozóinak figyelmét kívánta felhívni a szovjet fenyegetésre. Egy évvel a második világháború befejezése után – amikor Washington még abban a hitben élt, hogy lehetséges az együttműködés Sztálinnal –
Kennan felismerte, hogy a Kreml vezetőinek gondolkodásmódja kizárja, hogy a Szovjetunió békében éljen a határait körülvevő népekkel.
Ebből született meg a diplomata feltartóztatási doktrínája („containment”). Kennan az 1947-es „X” álnév alatt publikált cikkében így fogalmaz: „Ezen körülmények alapján világos, hogy az Egyesült Államok Szovjetunió-politikájának – hosszú távon – fő eleme a szovjet expanzió türelmes, de határozott és éber feltartóztatása kell legyen.”
1946-os visszahívása után egyre többször bírálta az Egyesült Államok külpolitikájának militarizációját, amely megmutatkozott például a vietnámi háborúval kapcsolatos nyilatkozataiban. A Costigliola kutatásai során feltárt belső levelezés azonban rámutat, hogy Kennan szkeptikus volt az USA kelet-európai politikájával kapcsolatban is. Kennan 1948-as, a U.S. Objectives with Respect to Russia című, korábban titkos elemzésében hangsúlyozza Ukrajna függetlenségének veszélyeit. Ezen munkában megkérdőjelezi az oroszok és az ukránok közötti etnikai különbségeket¹, valamint rámutat az orosz és az ukrán gazdaság összefonódásai által generált problémákra. Kennan amellett érvelt, hogy az Egyesült Államok nem hagyhatja figyelmen kívül az oroszok percepcióját, hiszen a kelet-európai térségben továbbra is a Szovjetunió jelentette az egyik legfontosabb nemzeti hatalmat, demográfiai és földrajzi tényezőknek köszönhetően.
Ukrajnában patthelyzet kialakulásának lehetőségét vélte felfedezni, ezért arra jutott, hogy az ukránoknak amerikai támogatás nélkül, önállóan kell kivívniuk a függetlenségüket.
1995-ben Bill Clinton elnök a nácik feletti győzelem évfordulója alkalmából Moszkvába látogatott, ahová Strobe Talbott is elkísérte. Talbott, Oroszországgal kapcsolatos ügyekért felelős tanácsadóként szerette volna, ha Kennan is részt vesz a látogatáson, azonban az addigra kilencvenes éveiben járó volt diplomata ezt elutasította. Talbott a győzelem napi ünnepségeket követő május 10-i Clinton-Jelcin találkozót később az igazság pillanatának nevezte, miután az előbbi arról próbálta meggyőzni az orosz elnököt, hogy a Föderáció fogadja el a NATO bővítését és hogy vegyen részt a Szövetség előszobájának számító Partnership for Peace (PfP) programban. A Costigliola-cikkben nyilvánosságra hozott 1997-es levelezésben
Kennan többször figyelmeztette Talbottot, hogy a NATO Közép-Kelet-Európában való terjeszkedése, valamint az Ukrajnával való együttműködés „megpróbálja újrarajzolni a kelet és nyugat közötti határvonalat”.
Ez mutatkozott meg a „Sea Breeze” elnevezésű fekete-tengeri hadgyakorlatban is, amellyel kapcsolatban Kennan szintén aggodalmát fejezte ki, hiszen szerinte az oroszok számára veszélyes üzenetet közvetített a gyakorlat – annak ellenére, hogy nekik is felkínálták a részvétel lehetőségét. Talbott azzal válaszolt a kritikákra, hogy „Oroszországnak alkalmazkodnia kell az amerikai hatalomhoz”.
Kennan látnoki megítélését sok esetben gyengítették valamely elemükben hibás predikciói – ezt jól példázza az ukrán nemzettudat alábecsülése – azonban a nagy képet, azaz az „amerikai érzéketlenséget és az orosz makacsságot” tisztán felismerte. Meglátásai napjaink ukrajnai háborúját is új kontextusba helyezik, ami elengedhetetlen a geopolitikai viszonyok megértéséhez.
¹Modern kutatások már rámutattak az ukrán és az orosz identitás közötti különbségekre, valamint az anyanyelv és az etnikai identitás közötti inkonzisztenciára Ukrajnában. Ukrajna etnikai és nyelvi mozaikjáról lásd például Sergiu Constantin (Institute for Minority Rights of Eurac Research) 2022-es tanulmányát.
Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
