Amint az orosz erők rakétákkal támadják az ukrán infrastruktúrát a lakosság moráljának megtörése érdekében, Moszkva helyzete egyre kilátástalanabbá válik. Bár a háborúnak még közel sincs vége, érdemes néhány gondolatot szánni arra, hogy milyen Oroszország lesz a nemzetközi rendszer része a harcok befejeződése után. A jövőbeli kilátásokról, Andrea Kendall-Taylor és Michael Kofman, a Center for a New American Security kutatói értekeztek a Foreign Affairs november-decemberi számában.
A szeptember folyamán sikerrel záruló harkivi offenzíva óta a putyini kormányzatnak szembe kell néznie az orosz hadsereg gyengeségeivel. A morál negatív alakulása, valamint a hatalmas humán- és felszerelésbeli veszteségek mellett Ukrajna kifejezett sikereket ért el az elfoglalt területek felszabadítását illetően.
A Kendall-Taylor-Kofman szerzőpáros szerint Moszkva minél sebezhetőbbnek érzi magát, annál inkább veszélyessé válik. Ebből következik, hogy
egy esetleges orosz vereség sem oldja meg a nyugat problémáit a Föderációval kapcsolatban, inkább ellenkezőleg: az Oroszország okozta fenyegetés csak növekedni fog.
Elsőként érdemes áttekinteni, hogy Putyin elnök miként taszította Oroszországot egy olyan gazdasági kutyaszorítóba, ami jelen helyzetben visszafordíthatatlannak tűnik. A Nemzetközi Valutaalap adatai alapján 2022 végére 6%-os visszaesés lesz tapasztalható az orosz GDP tekintetében - annak ellenére is, hogy a szankciók nagy része még nem fejtette ki teljesen a hatását. Emellett Moszkva energiával kapcsolatos nagyhatalmisága is megrendülni látszik: Európa igyekszik csökkenteni az orosz energiaimportot, amely eddig az orosz gáz és olaj legnagyobb felvevőpiacát adta. Ennek következtében Oroszország kedvezőtlenebb tárgyalási pozícióban van a többi kereskedelmi partnerével, hiszen – főként a nehezen tárolható gáz esetében – muszáj eladnia energiahordozóit. Ennek ellenére – a szerzők szerint – koránt sem várható az orosz gazdaság egyszerű összeomlása – inkább a világpiacról való lassú leválás jöhet létre, amely a jövőt tekintve komoly kockázatokkal járhat.
A gazdasági visszaeséssel párhuzamosan a Kremlnek meg kell küzdenie a harcteret jellemző hatalmas veszteségekkel is.
Ezt tovább fokozza, hogy a legképzettebb orosz erők már a háború elején megsemmisültek, illetve az utóbbi hetek során Oroszország rákényszerült a régebbi, kevéssé karbantartott felszerelés használatára.
Look at that equipment (WW2 era) of the second best military in the world. They are still second best military in Ukraine. pic.twitter.com/SvttOT0Thx
— Staff Sergeant Gonell, Aquilino (@SergeantAqGo) September 23, 2022
Éppen ezen okokból kifolyólag a részleges mozgósítás (amelynek körülményeit korábban itt elemeztük: https://danubeinstitute.hu/hu/blog/racionalis-lepes-putyin-reszerol-a-reszleges-mozgositas) csupán a háború fenntartására alkalmas, az orosz haderő strukturális hiányosságainak pótlására aligha. Mindezek ellenére
a nyugati hatalmaknak nem szabad lebecsülniük az orosz hadsereget.
Kofmannék szerint egyrészt a szankciók betartásának kétségei miatt, másrészt pedig bizonyos képességek (pl.: tengeralattjárók) érintetlenségének következtében Moszkva ereje katonailag sem lesz veszélytelen a háború után. Ehhez hozzájárul továbbá Oroszország kifejezetten sokszínű nukleáris arzenálja, amely utolsó ászként szerepelhet Moszkva kártyái között, és jelenthet fenyegetést az európai biztonsági rendszer egészére.
Örök kérdés, hogy a háború utáni Oroszország megegyezik-e a Putyin-éra utáni Oroszországgal. Bármi is legyen a válasz, az biztos, hogy
a Föderáció elitjének helyzete kevéssé instabil a jövőre nézve, mint magáé, az orosz elnöké.
Tekintve, hogy a részleges mozgósítással Putyin felvállalta, hogy az átlag orosz állampolgárnak szembe kell néznie a Kreml háborújának következményeivel, az elnök hatalomhoz való ragaszkodása meggyengülni látszik. Mindezek ellenére – ahogy Kendall-Taylor és szerzőtársának kutatásai alátámasztják – egy hatalomváltás valószínűleg nem változtatna a stabilitás és az elnyomás mértékén a Föderációban. Putyin elnök bukása csupán személyes kudarcát jelentené, nem az egész elit megszűnését, amelynek fennmaradása nagy valószínűséggel párhuzamos lesz a Nyugattal való konfrontáció ideológiájának középpontban maradásával. A szerzők szerint
az orosz vezetés minél inkább érzi hagyományos haderejének sikertelenségét, annál nagyobb a valószínűsége az inkonvencionális módszerek használatának, ami történhet akár a kibertérben is.
Tekintve, hogy a dezinformáció ukrajnai konfliktusban való használata jóval a háború kezdete előttre, egészen a Krím-félsziget annexiójáig nyúlik vissza, nem volna meglepő, ha ezen eszköz a hagyományos hadviselés kereteinek szűkülése során egyre nagyobb szerepet kapna.
Mindezek mellett érdemes néhány gondolatot szentelni a nukleáris hadviselés kérdésének is. Koffmanék kiemelik, hogy ezen eszközök bevetése mindenképpen politikai döntés volna, és akkor kerülne sor rá, amennyiben a rezsim fennmaradásának fenyegetettsége elérne egy kritikus szintet. Ezzel párhuzamosan maga az atomtöltet alkalmazásának felmerülése komoly aggodalomra adhat okot Washingtonban. Tekintve, hogy Oroszország kevéssé lesz nyitott az új START egyezmény megújítására (amely 2026-ban jár le), valamint Kína is modernizálja saját nukleáris arzenálját,
az Egyesült Államoknak két olyan atomhatalommal kell farkasszemet néznie, amelyek az USA-t tartják legfőbb fenyegetésnek.
Mindemellett azonban érdemes szem előtt tartani, hogy egy következő háború megelőzéséhez Ukrajnának vissza kell szereznie legalább a 2022-es eszkaláció előtt birtokolt területeit. Mivel ez a háború tekinthető egy, a Szovjetunió felbomlási folyamatát kísérő – egyik legvéresebb és legtragikusabb – konfliktusnak, ez lehet az orosz birodalmiság hajszolásának utolsó nagy próbálkozása. Ennek ellenére nem feltételezhető, hogy a háború végeztével az orosz-nyugati konfliktusok meg fognak szűnni. Finnország és Svédország csatlakozásával a NATO-nak új határokat kell megvédenie, és új régiókban szerzett érdekeltségeket: a jövőben a Baltikumban és a sarkköri területeken is várhatóak újabb nézeteltérések – amelyek – Oroszország sarokba szorítottságából fakadó lobbanékonysága miatt – veszélyesebbek lehetnek, mint valaha. Végül érdemes megemlíteni, hogy
az ukrajnai háború után nem csupán Oroszországnak kell majd idő, hogy visszanyerje az eszkaláció előtti erejét.
Hasonló helyzetben lesz az Egyesült Államok, valamint mindazon európai államok, amelyek erőn felül támogatták az ukrán felet. Ezen jelenség már most azt mutatja, hogy az európai biztonsági rendszer az USA segítsége nélkül nem fenntartható. Ezért sem hagyható figyelmen kívül a jövő legyőzőtt Oroszországa, hiszen Európa katonai megerősítése nélkül az USA nem fókuszálhat teljes erejével a következő nagy kihívójára, azaz Kínára. Az európai biztonsági rendszer megerősítése pedig talán nagyobb kihívás lesz az Egyesült Államok számára, mint az ukrajnai háború, valamint a Kínával való versengés együttvéve.
Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
