A baloldal nem fogja tudni elfogadni, hogy Trump nem bűnös. Miért? − teszi fel a kérdést James P. Pinkerton, Reagan és az idősebb Bush elnök egykori fehér házi tanácsadója az American Conservative hasábjain.
Szerinte azért, mert az emberek természetes módon vágynak arra, hogy igaznak bizonyuljanak azok az összeesküvés-elméletek, amelyekben hisznek.
Mostanra már mindenkihez elérhetett a hír, hogy Robert Mueller lezárta a 2016-os állítólagos orosz beavatkozással kapcsolatos nyomozást, amibe közvetett módon maga Donald Trump is belekeveredett. A verdikt szerint a Trump győzelméhez vehető 2016-os elnökválasztás során nem történt orosz oldalról a kampány elősegítését célzó, Trumppal együttműködő beavatkozás. A CNN egyik riportere szerint tehát „nincs szó összejátszásról”. Trump, a rá jellemző módon Twitteren erősítette meg a hírt: „Nincs összejátszás, nincs hátráltatás, csak teljes és totális FELMENTÉS”.
Ez persze nem azt jelenti, hogy Mueller nem talált méltánytalan viselkedésre példát az oroszok és a Trump-közeli politikai szereplők között; az ügy végére összesen 43 vádemelés és 7 jogerős ítélet született, és még hátravan egy másik nagy játékos, Roger Stone tárgyalása.
A Trump-ellenes médiumok persze nem tagadhatják a vizsgálat eredményét, de ettől még nem adják fel. Az amerikai (elsősorban baloldali) források sokszor „Russiagate”-ként, a Watergate ügyre reflektáló szójátékként szoktak hivatkozni a botrányra, hiszen az az ügy anno Richard Nixon lemondásával járt. Valószínűleg ugyanerre számítottak a baloldaliak Trump kapcsán.
Az American Oversight nevű, balra húzó, adományokból fenntartott „watchdog” csoport egyik cikke szerint „folytatódik a korrupció: Mueller befejezte a munkáját. Az amerikai felülvizsgálatnak viszont nincs vége”. Persze, ilyen körülmények között a jobboldal is nekilendülhet a baloldal titkainak felkutatására. Ki tudja, mit találhatnának Hillary Clinton, a deep state vagy az összejátszásban esetlegesen érintettekről?
Mindenesetre Pinkerton szerint a 2016-os elnökválasztás megítélése még korán sincs eldöntve. A Mueller-riport alapján viszont feltételezhető, hogy a Trump-kampány és az oroszok, ha nem is összejátszottak, de legalábbis „ugyanarra játszottak”. Mindkét félnek az volt az érdeke, hogy Trump nyerjen, még ha nem is működtek szorosan együtt. Ha ez így van, akkor viszont feltehető a kérdés, hol van a határ a közös célok felé tartás és az együttműködés között?
Ennek az ügynek a fő nehézsége az, hogy az amerikai közvéleményt közel két éve árasztja el a potenciális összejátszásról szóló cikkek sora. Így viszont az összeesküvés-elméletekre hajló polgárok nem feltétlenül elégednek meg egy olyan narratívával, ami egyszerűen ellentmond az eddigi cifrábbnál cifrább elméleteknek. Ha valami az igazságként van tálalva, elégnek kellene lennie. Ebben az esetben azt mondhatjuk, mégsem elég.
Ha belegondolunk, az ufókról, oltásokról és más témákról szóló elméletekbe, leszűrhetjük, hogy az emberek hajlamosak a legrosszabb elképzelhető verziót elhinni. Vagy máshonnan megközelítve, a lehető legkomplexebb sztorit tartják a legvalószínűbbnek. Mit szólna ehhez Ockhami Vilmos, akinek híres elmélete (Ockham borotvája) pontosan azt mondja ki, ha két egyenlő valószínűséggel bíró magyarázat lehetséges, akkor azt kell elfogadni, amelyik kevesebb feltételezéssel ad magyarázatot?
Pinkerton szerint az összeesküvés-elméletek azért ennyire hatásosak, mert betöltik az az űrt, amire az átlagemberek vágynak az élettel kapcsolatos nagy narratívában.
Az ember nem mindig racionális, és az igazság sem feltétlenül mindig racionális. Egyesek tehát attól félnek, hogy az elnökük külföldi érdekeket szolgál saját hazájában. Pinkerton viszont arra is emlékeztet, hogy Trump már a ’80-as években is külpolitikai realista volt, mikor Putyin még a KGB egyik kisembere volt. Szerinte nincs ok az aggodalomra, hiszen Trump az amerikaiak oldalán van. Általában.
Szemlézte: Gyarmati Emese
