Az orosz-ukrán konfliktus pontosan egy éve, 2022. február 24-én eszkalálódott. Az azóta eltelt 12 hónapban a nemzetközi szakértői közösség alapjaiban kényszerült átgondolni mindazt, amit eddig a világpolitikáról tudott. A következőkben öt aspektusból mutatjuk be – a teljesség igénye nélkül – hogy miben is változott meg a világ azzal, hogy egy éve az első orosz katonák átlépték Ukrajna határait.
Geopolitika
A világpolitika szempontjából az eszkalációt megelőző néhány nap sem volt eseménytelen: miközben Biden elnök Kijevbe látogatott, burkoltan üzenve egyúttal a Kremlnek és az USA európai partnereinek is Ukrajna további támogatásáról, Vlagyimir Putyin elnök is beszédet intézett közvetlenül az orosz néphez, közvetetten a többi geopolitikai aktorhoz, felfüggesztve országa részvételét az új START megállapodásban. Mindezek alátámasztják korunk egyik legnagyobb kérdését:
a hidegháború befejeződése utáni néhány, nagy háború nélküli évtized fenntartható-e, vagy pedig csupán unikális pillanat a világtörténelemben?
Bár erre még nem tudjuk a választ, komoly változásokat tapasztalhatunk az általunk ismert világrendben. A 21. század első másfél évtizedének trendjei ellenére – amely leginkább a globális terrorizmus elleni küzdelemről szólt a Nyugat számára – újra az állami aktorok kerülnek a középpontba és válnak a status quo kihívóivá. Beszélhetünk akár Oroszország tevékenységéről, akár a Kínában zajló folyamatokról, egyértelmű, hogy melyek azon nagyhatalmak, amelyek meghatározzák a következő évek geopolitikai eseményeit.
Mellettük a felemelkedő regionális hatalmakat sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen a jelenlegi meghatározó aktorok törekvéseinek „lábvizén” közép- és hosszútávon például Irán és India is az eseményeket direkt módon alakítani képes szereplővé válhatnak.
Mindezek ellenére, a háború eseményeit figyelve azt is megtanulhattuk, hogy a harmadik világháborút mégsem annyira könnyű kirobbantani, ha nincs rá politikai akarat. Jól példázza ezt a lengyelországi rakétabecsapódás ügye, amit mindkét fél megfelelő higgadtsággal kezelt.
A Nyugat
Az ukrajnai háború elmúlt egy éve megmutatta, hogy a nyugati hatalmak válsághelyzetben – a kisebb-nagyobb törésvonalak és az orosz várakozások ellenére – képesek együttműködni. Ezt mutatták a fegyverszállítások, valamint a szankciós politika is. Továbbá az a tény, hogy a NATO elrettentő ereje továbbra is működik, amennyiben annak tagjairól van szó. Ezzel szemben érdemes megjegyezni, hogy a szövetség elrettentési képessége nem előzte meg, hogy Oroszország megtámadjon egy egyre inkább nyugati orientációjú szuverén államot.
A nyugati nagyhatalmak együttműködése azt is megmutatta, hogy az USA még mindig elég erős ahhoz, hogy nem csupán a köré szerveződő szövetség élére álljon, de a geopolitikai színpadon is meghatározó szereplő maradjon. Ezzel párhuzamosan azonban
Európa válaszút elé érkezett, hiszen a nagyhatalmak irányába való függősége egyben fatális gyengeségévé és kizárólagos lehetőségévé vált.
A Moszkvához kötődő, évtizedek során kialakult energiapolitikai interdependencia a Kreml akaratának kitettségébe taszította Európát, amelytől a kontinens döntéshozói minden áron igyekeznek megszabadulni. A transzatlanti függőség azonban továbbra is Európa védelmének garanciáját jelenti, ami az egy éve tartó válsághelyzetben felbecsülhetetlen értéket jelent a kontinens szereplői számára.
Oroszország
Az Oroszországi Föderáció döntései rávilágítottak, hogy a nagyhatalmi döntéshozatal is lehet torzított, vagy éppen hibás. A korai szakasz hadmozdulatai rámutatnak, hogy vagy a Kreml bízott a kelleténél jobban saját haderejének képességeiben, vagy éppen Ukrajnát becsülte alá.
Ezen hibák sorozatának eredménye azonban rávilágított a háború újabb tanulságára, azaz, hogy a Kreml számára továbbra is létfontosságú a rezsim biztonságának megőrzése, ehhez pedig olyan határokat képes átlépni, amelyek eddig a szakértői társadalom számára szinte elképzelhetetlennek tűntek. Ezt mutatja például a részleges mozgósítás elrendelése, amivel a Föderáció állampolgárainak közvetlenül kellett viselnie az invázió következményeit.
Ukrajna
Az orosz agresszió első hetei után a világnak fel kellett ismernie, hogy az ukrajnai invázió esetében nem a grúziai forgatókönyv várható. A kelet-európai ország ellenállóképessége a korábban vártnál jóval erősebbnek bizonyult, ami először az oroszokra Kijev alatt mért vereségben, majd a sikeres szeptemberi ellentámadásban nyilvánult meg.
Annak ellenére, hogy az ukrán katonai sikereket jelentősen elősegítették a nyugati fegyverszállítások és a pénzügyi segélyek, kijelenthetjük, hogy
Ukrajna önálló aktorként vesz részt a konfliktusban, amelyet bár támogat az USA és annak szövetségesei, a háborút egyedül kell megvívnia.
A jövő háborújának eszközei vagy második világháborús konstrukció?
Az ukrajnai konfliktus nyolc éve alatt Oroszország számos módszert alkalmazott Ukrajna gyengítésére, a hibrid hadviseléstől egészen a konvencionális fegyverekig. Ennek ellenére 2022-ben Moszkva kénytelen volt második világháborús felszerelést is bevetni az ukrán haderő ellen. Bár Ukrajna is használ szovjet fegyvereket, a Nyugatról kapott – sokszor civil – támogatások, például a drónok esetében, számos alkalommal lépéselőnyhöz juttatják a védekező felet.
Mindez felveti a kérdést, hogy a jövő nagy jelentőségű konvencionális konfliktusaiban vajon melyik út lesz a kifizetődő valamint, hogy milyen trendek kerülnek középpontba a globális fegyverkezés terén.
Összefoglalva
Az ukrajnai konfliktus tehát nagyban megváltoztatta azt, amit a döntéshozók eddig hittek a geopolitika működéséről. Az eseményekre való visszatekintés azonban több kérdést ad, mint választ, így kijelenthető, hogy tavaly február 24-e óta a világunk egy kicsit veszélyesebb, kockázatosabb, de leginkább bizonytalanabb lett.
Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.
Írta: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
