Az erény az igazságos és virágzó gazdaság alapja, állítják a szabad piac védelmezői. Amennyiben az erkölcs lényeges a közgazdaság szempontjából, ugyanennyire releváns ez az ezzel rokon társadalomtudományok területén is, amelyeknek tárgya az emberi személy vizsgálata. A morális dimenzió felé mutatott közöny torzítja a gazdaságban megnyilvánuló emberi cselekvés tanulmányozását; de ugyanígy torzítja az emberi cselekvés mögött meghúzódó, az emberi elmét vizsgáló diszcíplinát: a pszichológiát − írja Gregory Jensen az Acton Institute oldalán.
Egy erős antropológiai alapra épített és egy hasonlóan erős erkölcsiség által vezetett, az emberi élet megfelelő céljait illetően világos, empirikus eredmények és gyakorlati technikák segítségével alátámasztott pszichológia egyaránt elősegítheti a személy és a közösség virágzását. Sajnos, amint Theodore Dalrymple legújabb könyvében, az „Admirable Evasions: How Psychology Undermines Morality”-ben rámutat, a kortárs pszichológia hosszú ideje nem csak ellenséges a hagyományos erkölcsiséggel szemben, de tágabb értelemben közömbös és elutasító azzal a nyugati kultúrával is, amelyben kialakult. Dalrymple szerint ennek eredményeként a pszichológia „nem az önmegértés kulcsa, hanem egy kulturális akadály önmagunk megértése előtt”.
A pszichológia hasznos lehet, ha a saját határain belül alkalmazzuk. Nagyon gyakran azonban anélkül vesszük igénybe, hogy megfelelően megértenénk a tudományág empirikus és erkölcsi határait. Mint minden társadalomtudománynál, úgy a pszichológiánál is, a következtetések valószínűségek formájában és a kutató által vannak megfogalmazva. Mint minden tudomány, a pszichológia is ismeri az általánost, de ezt a különleges kárára teszi, amelyről csak valószínűségeket tud megállapítani.
Dalrymple viselkedéspszichológiával kapcsolatos megfigyelése az egész tudományágra igaz (és amint Hayek emlékeztet minket, a közgazdaságtanra is): „Ami módszertannak indult, ontológiává alakult”. A pszichológia inkább a kultúra kritikusaként állítja be önmagát ahelyett, hogy szerényen a nyugati intellektuális hagyományokon belül talált volna helyet magának. Ez a kritika azonban nem korlátozódik a kultúra és a személyes viselkedés deformatív aspektusaira, ahogy a Szókratész és az ótestamentumi próféták óta kifejtett kritikák. Freud Oedipusával ellentétben a pszichológusok és a pszichológia fokozatosan a kultúra aláásására törekedett − fejti ki a szerző.
És amint Dalrymple mondja, „a pszichológiai gondolkodás összhatása túlnyomórészt negatív volt az emberi kultúrára és társadalomra”. Hogy miért? „Ez megadja azt a hamis látszatot, hogy az emberi önmegértés senki más által nem tapasztalt, jelentős mértékben növekedett; és bátorít a felelősség alóli kibújásra azáltal, hogy az alanyokat tárgyiasítja és sekélyessé teszi az emberi karaktert, mert elbátortalanít a valódi önvizsgálattól és önismerettől”. A nyugati keresztény hagyományoktól eltávolodva a kortárs pszichológia „szentimentális, és a legdurvább önsajnálatot segíti elő azáltal, hogy mindenkit (a bűnbakokat kivéve) a saját viselkedésének áldozatává tesz”.
Mindazonáltal a pszichológia „takarékosan és diszkréten” használva „gondosan kiválasztott személyek számára nagyon hasznos lehet”. Szűken értelmezve ugyan, de nem kellene lekicsinyelnünk vagy elutasítanunk a pszichológia jó meglátásait és hasznait. Dalrymple figyelmeztet, hogy „az állítólagos hozzáértéssel bíró, önmagukat túlbecsülő, úgynevezett »gondoskodó« szakmák aláásnak bármilyen szerénységet, realizmust vagy józan észt, ami egyébként még megmaradt”.
A szerző számára egy nyitott kérdés: vajon „a pszichológia hivatása az-e, hogy tagadjon és elrejtsen”, mindezt „a tudomány kis szegmenséből megtéve”? Dalrymple szerint a pszichológia „a keresztény megváltás felhigított, világi verziója, Isten ember által történő helyettesítésével”. A szerző a cikk végén megjegyzi, hogy Dalrymple kritikája hasznos emlékeztetőként szolgál arra nézve: mialatt Isten Országának építéséért teszünk erőfeszítéseket a közgazdasági és pszichológiai módszerekből nyert tudással, addig még inkább függünk a keresztény kinyilatkoztatás és erkölcsi filozófia által kínált bölcsességtől.
Szabó György
