Március 27-én egy teheráni ünnepségen Irán és Kína külügyminiszterei megállapodást írtak alá arra vonatkozóan, hogy Peking az elkövetkező 25 évben 400 milliárd dollárt fog befektetni a perzsa államban. A National Review magazin weboldalán Elliott Abrams járja körbe a március végén tető alá hozott egyezség lehetséges tartalmát és megvalósulásának esélyeit.
A New York Times azzal a címmel számolt be a történtekről, hogy „Kína elmélyítheti befolyását a Közel-Keleten a 400 milliárd dolláros iráni ügylettel”, majd cikkükben kiemelték, hogy az aláíró felek még nem hozták nyilvánosságra a megállapodás részleteit, azonban szakértőik szerint a tavaly megszerzett 18 oldalas tervezet nagyjából módosítatlan változata lehet. Ez pedig
400 milliárd dollárnyi kínai beruházásról szólt, amely irányulna mind banki, egészségügyi, informatikai, kikötői, telekommunikációs és vasúti modernizációra és infrastruktúra építésre.
Cserébe természetesen Kína is sokat vár, ahogy egy iráni tisztviselő és olajkereskedő fogalmazott, rendszeres és meglehetősen kedvezményes árú iráni olajszállítás lenne a feltétele a beruházásoknak.
Elliott Abrams szerint több oka is lehet, hogy még nem hozták nyilvánosságra a megkötött üzlet feltételeit. Az egyik talán legmarginálisabb, hogy Irán akkora árengedményt biztosíthat Kínának, ami ellenállást és tiltakozást szülne az országban, amennyiben fény derülne rá. Abrams kétségeit fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy Kína - ahelyett, hogy az olajbeszerzését diverzifikálná - csupán egy országra, Iránra koncentrálna ebből a szempontból.
A szerző a várható 400 milliárdnyi befektetést is megkérdőjelezi. A Világbank adatai alapján a külföldi közvetlen beruházások (FDI) értéke 2017-ben mindösszesen 5 milliárd dollárt tett ki Irán gazdaságában, ami 2019-re 1,5 milliárd dollárra csökkent és a 2020-as évben már csupán egy milliárd dollárnyi volt.
A Kínai Népköztársasággal kötött megállapodás alapján Kínától évi 16 milliárd dollár érkezne Iránba, ami jelenleg még elképzelhetetlennek tűnik egy olyan ország esetében, amelybe sosem érkezett 5 milliárd dollárnál nagyobb külföldi tőke egy év lefolyása alatt.
Akkor sem lesznek hihetőbbek az adatok, ha Kína szemszögéből nézzük azokat. Az American Enterprise Institute és a Heritage Foundation által készített China Global Investment Tracker adatai alapján a 2004 és 2019 közötti 15 évben Kína összesen 182 milliárd dollárt fektetett be az Egyesült Államokba, vagyis átlagosan évi 12 milliárd dollárt; 98 milliárd dollárt Ausztráliába, azaz évi 6,5 milliárd dollárt; az Egyesült Királyságba pedig 83 milliárd dollárt, tehát évi 5,5 milliárd dollárt. Más országokban ennél még alacsonyabb ez az érték,
így megkérdőjelezhető, hogy mennyire reális, hogy Iránba 25 éven keresztül többet fektetne be, mint a világ bármely más országába tette azt a történelem folyamán.
Ettől függetlenül lehet valóságalapja a két ország megállapodásának. Feltételezhető, hogy Irán egyre több olajat fog eladni Kínának – dacolva az amerikai szankciókkal – és Kína is növelni fogja a beruházásait, bár lehetséges, hogy nem évi 16 milliárd dollárral.
Amennyiben mindez megvalósul, a nemzetközi közösségnek számolnia kell azzal, hogy Peking már nem fog akkora nyomást helyezni Teheránra a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség keretein belül az atomsorompó-szerződés folyamatos megszegése miatt.
Teherán így egyre közelebb kerülhet ahhoz, hogy szállítható atomfegyvert legyen képes kifejleszteni.
Ráadásul Kínának miért is állna érdekében szankcionálni egy olyan országot, amelytől nagyon jutányos áron tudnak olajat szerezni és ahová akkora összeget fektetnek be, amellyel 25 év alatt gyakorlatilag felvásárolják azt? Ma már nem szokás használni a gyarmat szót, így inkább azt mondhatnánk, hogy Irán Kína teljes tulajdonú leányvállalatává válna. Peking pedig szerezne magának egy közel-keleti benzinkutat – fogalmaz a szerző.
Szemlézte: Spiesz Bianka
