A genderpropaganda új áldozatai: a gyerekek

Suh könyvében mindenekelőtt leszögezi, hogy női vagy férfi nemi jelleg nem csupán társadalmi hatások következményeként alakul ki, hanem már az anyaméhben levő tesztoszteronszint alapján csecsemőként kialakul.

A szerző könyvében külön figyelmet szentel korunk egyik fő problémájának, nevezetesen annak, hogyan próbálja az LMBTQ+ lobbi a gyerekekben megakadályozni a nemi szerepek egészséges kialakulását azzal, hogy lehetővé teszik, hogy már a kiskorúak is megváltoztathassák nemüket. Napjainkban bátorság kell ahhoz, hogy azt tegyük, mint Soh: kijelentsük, hogy egy gyerek sohasem lehet transznemű. Kisgyerek és pubertás korban nem elég érettek érzelmileg a gyerekek, hogy olyan, életüket meghatározó döntést hozzanak, mint a nemi identitás megváltoztatása, a transzneművé válás, írja a szerző.  A transznemű kifejezést továbbá olyan jelzőkhöz hasonlítja, melyekkel az ember felnőttkorában azonosítja magát. Ilyen jelző például, hogy valaki republikánus vagy demokrata.

Soh a homoszexualitásról is hasonlóan vélekedik, szerinte az emberben az efféle szexuális orientáció nem gyerekkorban, hanem felnőttként alakulhat ki. Néhány évtizeddel ezelőtt a felnőttek nem terhelték a gyerekeket azzal, hogy meghatározzák a nemi identitásukat, de 2020-ra ez a helyzet teljesen megváltozott. A szerző végzetes hibának tekinti azt, ha egy kisfiú odamegy anyukájához azzal, hogy kislánynak érzi magát és nem kap segítséget. Pedig szüksége lenne rá, hogy saját nemi identitása erőteljesebben kialakulhasson, ehelyett inkább megadják neki a lehetőséget, hogy „elinduljon a transzneművé válás útján”. Soh könyve felhívja a figyelmet arra a tényre is, hogy a nemi identitászavar a gyerekeknél gyakran más, súlyosabb betegségek tüneteként jelentkezik. Ilyen betegségek például a szorongás, autizmus, testképzavar. Ha nem zavarnák össze a nemi diszfóriával rendelkező kisgyerekeket, gyakran maguktól is kinőnének ebből, ahogy az évek során saját nemi identitásuk egyre jobban megerősödik. Valamint tévhitnek bizonyultak azok a – rendszerint transznemű felnőttek által készített – tanulmányok is, melyek azt állítják, hogy a nemi diszfóriás gyerekek 41% orvosi beavatkozás nélkül öngyilkos lesz, ha nem engedélyezik számukra a nemváltást.

Felmerül a kérdés tehát: miként jutottunk el odáig, hogy ha egy 11 éves kisfiú lánynak érzi magát, olyan, pubertálást megakadályozó hormonális gyógyszerekkel kezelhetik a problémáját, amelyektől még a fogamzóképességét is elvesztheti? Miközben a felnőtt nőknek 30 éves korukig nem engedélyezett, hogy hasonló súlyos következményekkel járó beavatkozást hajtassanak végre magukon, mint például a méheltávolítás.

A nemi identitásukkal küzdő gyerekek problémájának kezelésének kérdése annyira átpolitizálódott, hogy a problémával küzdő gyerekek áldozattá váltak korunk kirekesztéskultúrájának (cancel culture). Ennek következményeképp a pszichológusok és orvosok, akik segíthetnének a nemi diszfóriás gyerekeknek, a rájuk helyezett nyomás miatt inkább megvonják segítségüket. A hozzáértő orvosok helyére pedig bekerültek olyan aktivista felfogású orvosok, akik inkább a politikai szempontokat követik, mintsem az orvostudományt, így számukra ebben a helyzetben a nemváltoztatás az egyetlen válasz a problémára. 

Soh felhívja figyelmünket arra, hogy ha nemi identitással kapcsolatos hiteles, elfogulatlan információkat keresünk, jobb, ha legalább 10 éves könyveket, szakvéleményeket olvasunk. A frissebben kiadott tudományos közlemények nagy része ugyanis átpolitizált és nem megbízható. Könyvében kétségbeesés helyett mindenkit cselekvésre buzdít, tegyük meg a tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy megfékezzük a kirekesztés kultúráját és kiálljunk a politikától semleges tudományos kutatások mellett, valamint ne féljünk attól, hogy az igazság kimondásával áthágjuk a politikai korrektséget.  

Szemlézte: Morvay Sáron