Blog

A holokauszttal hasonlították össze a rabszolgaságot az egyik észak-karolinai középiskolában

Az órát tartó tanár, Lisa Patrizio kijelentette: „míg az amerikaiak elismerik a holokauszt borzalmát addig a rabszolgaságért persze nem vállalnak feleőséget”. 

Az órát tartó tanár, Lisa Patrizio kijelentette: „míg az amerikaiak elismerik a holokauszt borzalmát addig a rabszolgaságért persze nem vállalnak feleőséget”.

A tanárnő mondata a szülők ellenkezését is kiváltotta. Mikor az egyik zsidó szülő, Brooke Weiss szóvá tette, hogy helytelen összehasonlítani a két borzalmas történelmi kegyetlenkedést, a tanárok nem foglalkoztak panaszával, sőt őrültnek nevezték amiért problematikusnak tartotta az órán elhangzottakat – számolt be az esetről a Daily Wire újságírója, Hank Berrien.

Lisa Patrizio óráján a következőket tanította: „Míg a holokauszt szörnyűségei rövidebb idő alatt történtek és intenzívebbek voltak addig

az amerikai rabszolgaságot átélőknek ugyanolyan szenvedésben volt részük, mint a zsidóknak csak jóval hosszabb ideig.

Az is elhangzott, hogy míg az amerikaiak a holokauszt eseményeit az emberiség legszörnyűbb eseményének tekintik addig sokan nem vállalnak felelőséget az amerikai rabszolgaságért.

A holokauszt során a nácik hatmillió zsidó embert gyilkoltak meg, köztük egymillió gyereket, de tervük az volt, hogy kiirtsák a zsidókat Európából.

 holokauszt_belso.jpg

 

Tagadhatatlan, hogy az amerikai rabszolgaság is borzalmas tragédia és elnyomás volt, azonban ahogy a zsidó szülő, Weiss állította:

a két borzalmas történelmi esemény összehasonlításának nincs értelme, hacsak nem az érintetteket akarják egymással szembe állítani.

Emellett a tanár a két esemény összehasonlításával gyakorlatilag azt is kifejezte, hogy az amerikai rabszolgatartók olyanok voltak, mint a nácik.

Abraham Cooper rabbi szintén tévesnek tartja a két borzalom összehasonlítását és arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad a történelmi tragédiák között sorrendet állítani aszerint, hogy kik szenvedek többet, hanem objektíven kell megismerni és tanítani a történelmi tényeket.

A rabbi hozzátette, hogy az antiszemita vallási vezető, Louis Farrakhan is hasonló összehasonlításokat tett a színesbőrűek és zsidók közti konfliktus és gyűlöletkeltés céljából.

Felmerülhet a kérdés, mit akart elérni az észak-karolinai tanár a két történelmi tragédia összehasonlításával? Abból ahogyan a tanár Weiss kritikáját kezelte, arra lehet következtetni, hogy célja nem más volt, minthogy az amerikai diákok nagyobb történelmi tragédiaként tekintsenek a rabszolgaságra, mint a holokauszt borzalmaira, hiszen a rabszolgaság hosszabb ideig tartott.

 

Szemlézte: Morvay Sáron