Blog

A jövőben még inkább fontos lesz az erős haderő kialakítása

A Batthyány Lajos Alapítvány és a Fiatalok Batthyány Köre közös rendezésében Ha békét akarsz, készülj a háborúra! címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a Lónyay-Hatvany-villában. A meghívottak a konvencionális, illetve a modern hadviseléshez kapcsolódó kérdésekről folytattak diskurzust. A…

A Batthyány Lajos Alapítvány és a Fiatalok Batthyány Köre közös rendezésében "Ha békét akarsz, készülj a háborúra!" címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a Lónyay-Hatvany-villában. A meghívottak a konvencionális, illetve a modern hadviseléshez kapcsolódó kérdésekről folytattak diskurzust. A szakértő vendégek voltak: Dr. Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára, valamint Prof. Dr. Dezső Tamás, történész, a Batthyány Lajos Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Maróth Gáspár a beszélgetés elején leszögezte, hogy a modern haditechnikát már nem feltétlenül a kézifegyverek szintjén kell érteni, hanem az a kérdés, geopolitikailag mi mozgatja a világot. 2016-ban már a magyar katonai elemzők is prognosztizáltak egy orosz-ukrán háborút, de jóval későbbre tették. A médiának óriási szerepe van abban, hogy a háború hogyan folytatódik, akár a kimenetelét is befolyásolhatja. A háború dinamikája és a felhasznált eszközök miatt teljesen más módon zajlik a jelenlegi orosz-ukrán háború, mint a 20. században történt tragikus konfliktusok. Dezső Tamás alapvetése szerint:

az összes nagyobb háború idején kommunikációs szinten mindig a moralitás hangsúlyozása az elsődleges, azonban valós tartalmában mindig a politikai és a gazdasági érdekek a fő mozgatórugók.

A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy a jelenleg zajló háborúban is high-tech hadieszközök állnak rendelkezésre mindkét oldalon. Az orosz-ukrán háború azonban jelenleg ténylegesen a harctéren is zajlik, amelyhez emberi erőforrás kell, így rengeteg áldozatot követel a konfliktus. A 21. századi ember nehezen képzelte el, hogy ilyen háború még kirobbanhat az európai kontinensen.

Maróth Gáspár elmondta, hogy a 2010 előtti kormányzati ciklusokban nem volt haderőfejlesztés, illetve a meglévő haditechnikai eszközök sorozatos eladása volt a jellemző. Így a magyar honvédség gyakorlatilag elvesztette ellenállóképességét, és az alapvető területeken is rá volt utalva a NATO haderejére. 2016-ban – a magyar gazdasági helyreállítása után – kezdődött a haderő fejlesztésének rendszerszintű átalakítása és priorizálása. A 2017 januárjában indult Zrínyi 2026 (Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program) célja, hogy a magyar honvédség a régió egyik legkorszerűbb hadereje legyen 2026-ra. Maróth Gáspár nagy eredménynek tekinti, hogy

az elmúlt években a hadieszköz-állomány nagymértékben gyarapodott, valamint haditechnológia területén is elindult az innováció.

A régió gyors destabilizálódásához hozzájárul, hogy Ukrajnát a nyugati nagyhatalmak felfegyverzik – kérdéses, hogy a háború után ennek milyen hatása lesz. A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy a következő évtizedben a balkáni területen is lehetnek konfliktusok. Elég beszédes, hogy jelenleg is itt zajlik a NATO legnagyobb katonai missziója – tették hozzá.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Írta: Tombor Levente

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon