2023 februárjában az amerikai-kínai kapcsolatok krízishelyzetbe kerültek, miután titkos információszerzésre alkalmas, a médiában „kémballonokként” emlegetett eszközök jelentek meg az Egyesült Államok légterében. (Erről itt és itt írtunk bővebben) Egyes szakértők szerint ezen eszközök felbocsátása mindenképpen a kínai hírszerzés indirekt hibájaként értékelendő, hiszen nem sokkal Blinken külügyminiszter régóta tervezett látogatása előtt került rá sor. Tyler Jost, a Brown Egyetem Politológia Tanszékének professzora a Foreign Affairs hasábjain értekezett arról, hogy a léggömb-incidens miként mutat rá a kínai külpolitikai és nemzetbiztonsági döntéshozatal strukturális hiányosságaira.
A kémballonokkal kapcsolatos incidensek a lehető legrosszabbkor jöttek mind az Egyesült Államok, mind a kínai pártvezetés, mind az amerikai-kínai versenyfutás által érintett szereplők számára, hiszen a pekingi Blinken-látogatás lehetőséget adott volna a rivalizáló felek közötti közvetlen kommunikációra. Éppen ezért valószínű, hogy a megfigyelési botrány a kínai pártvezetés, vagy éppen a pekingi bürokratikus rendszer indirekt hibájából adódott.
Utóbbi azonban rácáfolna a Hszi Csin-pingről eddig kialakult képre, amely szerint a pártfőtitkár a centralizáció híve.
Jost szerint az, hogy Hszi nem tudhatott a kémballonos információszerzés lehetséges kockázatairól, a kínai állam magas szintű döntéstámogató bürokráciájának strukturális hiányosságaiból adódik.
A Kínai Népköztársaság működését annak létrejötte óta meghatározza az az alapvető elv, miszerint „az erős vezetők bármilyen számukra megfelelő külpolitikai utat választhatnak, míg a gyengék számára ez a bürokráciával kialakított alku tárgya.” A Kenneth Lieberthal-Michel Oksenberg kutatópáros ezen elv alapján a kínai rendszert „fragmentált autokráciának” nevezte. Ennek ellenére Jost azt állítja, hogy ez csupán a belpolitikára értelmezhető, viszont a nemzetbiztonságra és a külügyekre nem terjeszthető ki.
Peking – történelmi és egyéb praktikus okokból adódóan – hivatalnokok hatalmas tömegeit képzi és tartja rendszerben, hiszen közigazgatási rendszerének mélysége (de jure három, de facto öt szinttel rendelkezik), valamint térbeli kiterjedése (területe 9,5 millió négyzetkilométer) ezt indokolttá teszi.
Amennyiben pedig ezt információfeldolgozó-rendszerként értelmezzük, akkor egyértelmű, hogy az egyes információk minőségének megőrzésére irányuló normák, vagyis a képzett bürokraták alkalmazása, az információmegosztás platformjai, valamint az inkluzív szakmai döntéshozatal, elengedhetetlenek.
Jost két, a kínai döntéshozatalt lényegében megnehezítő, strukturális hibát vél felfedezni. Az egyik, és talán legveszélyesebb, hogy a berendezkedés, valamint a politikai környezet konkrétan ösztönzi a bürokratákat arra, hogy torzított információt adjanak át a felettük állónak. Ez a rendszer hipercentralizált jellegéből is fakad, a hasonló hibákból pedig komoly veszteségek adódhatnak. 1969-ben Mao Ce-tung támadást indított az észak-keleti határokon állomásozó szovjet csapatok ellen annak reményében, hogy egy meglepetésszerű győzelem rapid deeszkalációhoz vezethet a szovjet-kínai kapcsolatokat illetően. Ez sikertelenséget okozott, hiszen a visszavonulás helyett Moszkva újabb frontot nyitott észak-nyugaton. Ezesetben azonban későbbi visszaemlékezések rámutatnak, hogy az éppen folyamatban lévő kulturális forradalom, valamint az az által pusztulásra ítélt kulcsfontosságú döntéshozatali testületek, így a Központi Katonai Bizottság, hiánya meghatározó szerepet játszottak a kínai sikertelenségben.
Ezen felül a második Jost által kiemelt hiányosság az információ megosztásának ellehetetlenülése.
Tekintve, hogy a külpolitika az államigazgatás számos aspektusát érinti, ideértve például a diplomáciát, a gazdaságpolitikát, vagy a katonai ügyeket, a szektorok közötti kommunikáció hiánya beláthatatlan következményekkel járhat.
Ez ráadásul rákényszeríti a vezetőket, hogy egy-egy forrásból szerezzék be a stratégiai döntésekhez vezető adatokat, amely megnehezíti azok kredibilitásának ellenőrzését.
A kínai döntéshozatali rendszer tehát számos problémával küzd, amelyek részben annak hipercentralizált, autokratikus jellegéből fakadnak.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
