Amikor 1914-ben kitört az első világháború, Európát bizonyos szempontból ugyanúgy meglepetésként érte, mint a 2022 februárjában kirobbant ukrajnai háború. A haditermelésre való teljes átállás előtt a Nyugat ugyanúgy lőszerellátási problémákkal küzdött, mint ma, az ukrajnai háború tíz hónapja után.
Állandóan előkerül az ukrajnai háború kapcsán, hogy a Nyugat nem készült fel egy ilyen mennyiségű hadianyag felhasználásával járó konfliktusra. A nagy tömegű hadseregeket ellátó lőszergyárak, fegyvergyárak már leálltak. A legmodernebb fegyvereket gyártó üzemek csak kicsi volumennel dolgoznak. A Javelin rakéták már május végén hiánycikknek számítottak. A NATO raktáraiból több évnyi hadianyag fogyott el pár hónap alatt, és a pótlás kérdéses.
Az ukránok két nap alatt lőnek el annyi tüzérségi lőszert, amennyit az amerikai lőszergyárak havonta termelnek
– és még így is a hatodát-hetedét teljesítik csak az orosz tüzérség tűzsűrűségének, amellyel korábban foglalkoztunk. Ráadásul folyamatosan ott lebeg a nyugat fölött Damoklész kardja, hogy ha a kínaiak akarják, bármikor megszakíthatják egyes ritkaföldfémek eladását Nyugatra, ezáltal számos magas technológiájú fegyver gyártását leállítva.
Gondolhatunk arra, hogy ez az egész helyzet csak az 1989 utáni nyugati hurráoptimizmus eleme. Hiszen ekkor vált uralkodóvá az a gondolkodás, hogy többé nem kell nagy szárazföldi háborúkat vívni Európában, a továbbiakban már csak a „latorállamok” és a terrorszervezetek megzabolázására kell figyelni. Ezért nem kell annyi nehézfegyver, harckocsi, löveg és gyalogos lövész, csak kevés, magas technológiájú egység, amely képes megoldani a kisebb háborúk kihívásait. Ez a gondolkodás 2022. február 24-én csődöt mondott. Azonban a korábbi történelmi példák alapján úgy tűnik,
nem csak a Nyugat hurráoptimizmusát kell hibáztatni az anyagháborúra való felkészületlenség miatt, hanem alapvetően a nyugati társadalmi és gazdasági berendezkedés hagyományait.
A szabad vállalkozásra és az egyéni szabadságjogokra épülő rendszerben egyszerűen nincs helye egy olyan államnak, amely békében is egy óriási háborúra készül. Elég, ha az első világháború eseményeit nézzük. 1914 előtt folyamatos volt a háborús készültség, és a nagyhatalmak elképzelhetőnek is tartották a konfliktust, aktívan és egyre gyorsuló ütemben fegyverkeztek. Ahogy a mondás járta Angliában: „Az admirálisok két csatahajót akartak, a közgazdászok egyet tartottak volna reálisnak, végül megegyeztek háromban…” Mégis, a tüzérségi lőszerek és a hadianyagok felhalmozása egyszerűen akkor sem történt meg. Az is probléma volt, hogy a korszakban még folyamatosan fejlődött a tüzérségi fegyvernem. Évente jöttek ki új robbanóanyag-töltetek, fémmegmunkálási eljárások. Így nem volt érdemes egy bizonyos lőszerfajtára koncentrálni, mert félő volt, hogy mire nagy készlet halmozódik fel, elavul. Még az ellátási láncok sem voltak biztosítva, csakúgy, mint modern világunkban. A korditot, a lőpor alapvető alkotóelemét majdnem mindenki Németországtól vásárolta, amíg ki nem tört a háború. Utána kellett teljesen új forrásokat szerezni.
1917-ben már vadgesztenyét gyűjtöttek az angol gyerekek, hogy abból acetont lehessen lepárolni, s aztán ezt az említett kordit alapanyagául használni.
A háború alatt a tüzérség még a korábban gondoltnál is alapvetőbb fegyverré vált. Miután 1914 végére lezajlottak a háború elejének nagy manőverező harcai, a vonalak megmerevedtek, és a fő taktikai elem az ellenség beásott lövészárkainak puhítása lett – csakúgy, mint most az ukrán fronton. Ehhez rengeteg tüzérség kellett. Ma a légvédelem erőssége miatt jut kevés szerep a két fél légierejének, a korszakban egész egyszerűen csak nagyon kevés és nagyon gyenge repülőgép állt rendelkezésre, a legkomolyabb bombák a kézbe vehető kézigránátok méretét érték el. Így 1914-ben és 2022-ben is a lövegekhez nyúlt mindenki. A fizikailag kevés gránát megléte mellett rá kellett jönniük arra is, hogy még ennek a kevés gránátnak is alkalmatlan a nagy része. Míg a nyílt harchoz a golyókkal töltött, nagy repeszhatású srapnel-lövedékeket tervezték, és halmozták fel nagy mennyiségben a tüzérségi alakulatoknál, a beásott állások és fedezékek támadásához nagy robbanóerejű lövedékek kellenek. Így eleinte nemcsak kevés, de alkalmatlan lőszerrel kellett tüzelniük az ellenséges felek lövegeinek.
A tüzérség lőszerellátása így elég gyorsan válságba jutott. A francia hadseregnek már hat hét után megszorításokat kellett bevezetnie. 1915 tavaszára annyira akuttá vált a helyzet, hogy a brit kormány is belebukott az egyre dagadó botrányba. 1915 májusában az angol hadsereg az Auberges-i ütközetben az elemzések szerint azért is szenvedett vereséget, mert a tüzérség egyszerűen nem volt képes szétlőni a német állások védelmi rendszerét.
A lőszergyártást így a háború alatt kellett felpörgetni. 1916 júliusában ez már olyan szintig jutott, hogy a brit hadsereg 800 000 gránátot lőhetett ki egy hónap alatt az ellenségre.
Európa hamar magához tért és a Nyugat ipari kapacitása végülis megnyerte a szükségtelen testvérháborút 1918-ra. Óriási munkaerőt, többek között nőket és hatalmas pénzösszegeket mozgósított Anglia, Franciaország és végül az USA is. Ma is hasonló erőfeszítésre van szükség, kérdés, hogy a Nyugat hol húzza meg a saját tűrőképessége határát, amikor a feneketlen gyomrú ukrajnai hadigépezet táplálásáról van szó.
Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.
Írta: Farkas Dániel
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
