Blog

A republikánus, aki nem ítélte el Oroszországot

Az amerikai Képviselőház nemrégiben elfogadott egy Orosz Föderációt bíráló jelentést, ám nem egyhangúan: 10 képviselő ugyanis nemmel szavazott. A 10 nemmel szavazó képviselő között volt Dana Rohrabacher, Kalifornia állam 48. körzetének republikánus képviselője is.A…

Az amerikai Képviselőház nemrégiben elfogadott egy Orosz Föderációt bíráló jelentést, ám nem egyhangúan: 10 képviselő ugyanis nemmel szavazott. A 10 nemmel szavazó képviselő között volt Dana Rohrabacher, Kalifornia állam 48. körzetének republikánus képviselője is.

A National Interestben közölt, „Amiért Oroszország elítélése ellen szavaztam” című cikkében a politikus az egyes körökben negatívan megítélt döntése okait ismerteti. A képviselőház nagy többséggel fogadta el a jelentést, amelyben egyértelműen, hivatalosan elítélik Oroszországot az Ukrajnával szemben tanúsított agresszív viselkedéséért és meggondolatlan politikájáért.

Rohrabacher viszont hangsúlyozza: döntése tudatos volt, amelyet azóta sem bánt meg. Magyarázatában kifejti, hogy a 758-as jelentés nem más, mint egy indokolatlan, szükségtelen, rövidlátásról tanúskodó provokáció Oroszország irányába, mindezt pedig egyes államok vagy érdekcsoportok akár úgy is értelmezhetik, hogy Oroszország az Egyesült Államok ellensége. Ez azonban veszélybe sodorhatja az Amerikai Egyesült Államokat − jelenti ki határozottan a republikánus politikus. Szerinte különösen elfogadhatatlan, hogy mindez éppen abban a korban történik, amikor minden szónak és gesztusnak erős jelentése, jelentősége van, valamint mindent háromszor át kell gondolni, s csak aztán szabad kimondani. A 758-as jelentés már csupán felelőtlensége miatt is elfogadhatatlan − írja Rohrabacher.

A bírálat mellett a jövőbe is tekint a republikánus politikus: szerinte a jelenlegi időszaknak a tisztán átgondolt, megfelelően kidolgozott stratégiákról kellene szólnia, s ő maga csupán ilyen lépések mentén tartja elképzelhetőnek a baráti, a semleges és az ellenséges államok megítélését. „A képviselőknek megfontoltan kell megítélnie a veszélyeket, s a cselekvések során a törékeny egyensúly fenntartásának kell az első helyen állnia. A Kongresszus most épp ebben mondott hatalmas csődöt” – állapítja meg a kaliforniai republikánus képviselő.

Mindez szerinte azért különösen jelentős, mert napjainkban az Egyesült Államokat ért fenyegetések a tetőfokára hágnak: az iszlamista terroristák egyre nagyobb teret és támogatást nyernek, a még mindig kommunista Kína gazdasági erejével világhatalomra tör, Putyin pedig több lépésével is veszélybe sodorja a világrendben fennálló egyensúlyt.

Dana Rohrabacher elismeri: ő személy szerint nem ért egyet a putyini demokráciafogalommal és a putyini konfliktuskezeléssel, s hogy ő maga az összeomlott Szovjetunió egyik legnagyobb ellensége; de a történelem során az Egyesült Államok Oroszországnál sokkal kevésbé szalonképes partnerekkel is összefogott már egy-egy ügy érdekében.

Az Egyesült Államoknak és Oroszországnak − ahogyan cikke végén kifejti −, vezesse bárki is, össze kell fognia és együtt kell fellépnie a dzsihádista, iszlám militáns csoportok és a kínai hegemóniatörekvések ellen. Rohrabacher szerint a képviselők által elfogadott 758-as jelentés az efféle veszélyek elleni közös fellépést sodorja veszélybe. Sorait ugyanakkor optimistán zárja: „Többre vagyunk képesek és meg is fogjuk tenni”.

Antal Kristóf