Hogyan történhetett, hogy az LMBTQ mozgalom zászlóshajója, a Pride-mozgalom kénytelen volt beszüntetni tevékenységét egy keleti parti amerikai nagyvárosban? A válasz nem valamiféle ultrakonzervatív önkormányzat aknamunkája, hanem a Black Lives Matter mozgalom felemelkedése, amely újabb, még erősebb áldozati hivatkozásaival egyszerűen kiszorította a melegmozgalom főáramát - írja a Quillette.
A saját bevallásuk szerint társadalmi igazságosságért küzdő mozgalmak szeretik magukat egységesnek, sokféle céljukat egymással tökéletesen összhangban lévőnek bemutatni, hangsúlyozva azt is, hogy ezen jogokért folyó küzdelem mögött nem áll semmilyen klasszikus politikai ideológia, csakis az alapvető emberi egyenlőség eléréséről van szó. Azonban a mozgalom egyes ágai összeférhetetlenek, s az eltörlés kultúrájának leghevesebb képviselői nem átallják tökéletesen ellehetetleníteni a velük szembeszálló csoportokat – ezzel saját társadalmi bázisukat téve tönkre. Az említett folyamat az elmúlt nyáron a mozgalom egyik fellegvárában, Bostonban zajlott le, betetőzve egy több éves konfliktust.
A vita gyökere ideológiailag az a tény volt, hogy 2015-ben az amerikai alkotmánybíróság megszavazta a melegházasság szövetségi szintű legalizációját.
Ezt a social justice-mozgalom persze nagy ünnepléssel fogadta, azonban az akkoriban induló faji egyenlőségért küzdő BLM ellenségesen reagált. Hiszen így a melegmozgalom elérte egyik legfontosabb célját, ezzel pedig jogfosztott csoportból privilegizált réteggé vált értelmezésük szerint. Bostonban a Pride legfontosabb bázisát a fehér, felső középosztálybeli melegek adták, így a helyi BLM, illetve a mögéjük összegyűlt „QTBIPOC” koalíció (queer, transz, fekete, őslakos, színesbőrű) aktivista koalíció
a melegek győzelmét a fehér felsőbbrendűség újabb bizonyítékaként látta,
és követelte, hogy sikerüket és elismertségüket használják az új, szerintük hátrányokat szenvedő csoportokat képviselő mozgalom tagjainak az előtérbe tolására és támogatására. Ezzel egy időben azonban elkezdték mindazt támadni, ami korábban a Pride helyi bázisát és erejét jelentette.
Kritizálták például, hogy a Pride a gazdag belvárosban van megtartva, nem pedig a külvárosi területeken – szerintük ez a rasszizmus jele.
Csak nem félnek a melegek a külvárosi fekete lakosságtól? Miért lennének a feketék inkább homofóbok, mint a belvárosi fehérek? Az fel sem merült, hogy a belvárosi, reprezentatív terek elfoglalása a felvonulások során a Pride erejét demonstrálta az 1970-es évek óta, nem is beszélve az egyszerű megközelíthetőségről.
Természetesen – 2020 nyarától fogva egyre radikálisabban – szóba került a helyi önkormányzattal és rendőrséggel fenntartott kapcsolatok kérdése is. A helyi Pride sikerének fontos része volt, hogy a várost irányítókkal és a szakmai szervezetekkel jó kapcsolatokat épített ki. A BLM koalíciója ezt is kikezdte, mondván a rendőrségnek nincs helye a társadalmi igazságosságért küzdő mozgalomban, hiszen a feketék elnyomásának eszköze. A mozgalom Bostonból kiindulva más keleti parti nagyvárosokban is elterjedt az elmúlt években.
We need justice, not rainbow capitalism. Join the occupation at ICE HQ (201 Varick st) and fight back against deportations and detention! #OccupyICEnyc #OccupyICE #NoJusticeNoPride #Pride #NYCPride pic.twitter.com/NGfAikAGTW
— MACC NYC (@macc_nyc) June 24, 2018
Mindez 2020-ra oda vezetett, hogy a Pride vezetősége már megkönnyebbülésként élte meg a járvány betörését, így egy reális ürüggyel halaszthatták el a felvonulást – amelyen már évek óta rendszeresek és zavaróak voltak a „QTBIPOC” koalíció tiltakozásai. 2020-ban még egyszer nekifutottak egy reformokat tervező bizottság felállításának, ám 2021 februárjára ezek a kísérletek kifulladtak. A BLM mellett álló csoportok a rendezvények bojkottját hirdették meg, a szervezőbizottság teljes lemondását követelve.
Happy #Pride! In this blog post we celebrate recent LGBTQ+ policy wins and outline our future work. And since there is no pride without racial justice, I echo calls made by queer activists of color for the board of Boston Pride to resign. #Pride4ThePeople https://t.co/sW2K9RrpHg
— Mike Connolly (@MikeConnollyMA) June 4, 2021
Június 9-én aztán végül lemondott a Pride szervezőbizottságának elnöke, a felvonulásokat pedig határozatlan időre elhalasztották.
A Pride-hoz alapvetően jóindulatúan álló Quillette ezt a folyamatot részben azzal is magyarázza, hogy küzdelmének természetes módon vége kellett, hogy szakadjon a melegjogok gyakorlatilag teljeskörű elérésével. Azonban figyelmeztető jel, hogy egyes csoportok az egyes elért céljaikat a „fokozatosság” jegyében csak mérföldköveknek tekintik az amerikai és tágabb értelemben véve a teljes nyugati társadalom totális átformálásában.
Az egyenlő jogok után már kikényszerített esélyegyenlőség kell, és a kortárs intézmények teljes eltörlése, tagjainak kiutasítása a „civilizált” diskurzusból.
A social justice mozgalmak kifulladása, széttöredezése a mérsékelt és radikális csoportok küzdelmét mutatja, amely hosszú távon remélhetőleg a radikális csoportok vereségét és így a politikai közbeszéd normalizálódását hozza a nyugati világban. Amennyiben a radikálisok nyernek, esetükben a konfrontáció erősebb lesz, de mögöttük már kisebb társadalmi támogatottság áll majd, ezzel csökkentve erejüket.
Szemlézte: Farkas Dániel
