Az establishment pártjai világszerte válságban vannak – Görögországtól Franciaországon át az Egyesült Államokig erre több példát is találunk. A világ legrégebbi politikai pártja, a brit Konzervatívok viszont fénykorukat élik a jelenlegi politikai helyzetben – ebben azonban számos tényező szerepet játszik, melyeket a The Economist vizsgált meg.
Megállíthatatlanul menetel előre a brit Konzervatív Párt, teszik mindezt egy olyan időszakban, amikor a szélsőségek rohamosan törnek előre, és semmiből jött, a politikai berendezkedés elleni lázadók világszerte kerülnek a hatalom közelébe. Az Egyesült Királyságban pedig eközben az a kérdés, hogy a toryk június 8–án csupán kényelmesen, vagy utcahosszal nyerik meg a parlamenti választásokat.
A valóság pedig pontosan ez. A kormánypárt támogatottsága növekszik, és olyan társadalmi csoportok állnak Theresa May mögé, akikről korábban teljesen elképzelhetetlen volt, hogy a konzervatívok támogatói legyenek. Eközben a másik oldalon a Munkáspárt történelmi válságot él át, a UKIP támogatottsága pedig a Brexit után teljesen bezuhant – a toryk örömére.
A tory miniszterelnökök Stanley Baldwintól Margaret Thatcherig a kistulajdonosok demokráciájának megmentőiként határozták meg magukat a Munkáspárt megosztó osztálypolitikája ellenében. Majd David Cameron megújította a párt arculatát olyan módon, hogy az az etnikai és szexuális kisebbségek számára is elfogadhatóvá vált. Most pedig Theresa May előtt nyílt meg a lehetőség arra, hogy pártját az egész országban sikerre vezesse.
Ez a kelták – az írek, skótok, walesiek és cornwalliak – között vált igazán nyilvánvalóvá. A konzervatívok köreikben egészen eddig elhanyagolható erőt képviseltek, sőt, mint az angol sznobéria megtestesítői, egyenesen megvetettek voltak. Most a közvéleménykutatások pedig mind Walesben, mind Skóciában a toryk jelentős erősödését és a Munkáspárt összeomlását mutatják.
De nemcsak a kelták körében erősödhettek meg a toryk a baloldal rovására, hanem az etnikumok között is. A pártnak egyre több kisebbségi származású képviselője van, ami sok szavazót megnyert számára. Így a Munkáspárt ezen a területen is visszaesett, olyannyira, hogy a hinduk és szikhek körében May pártja már meg is előzte őket.
Azonban a legnagyobb csapást a baloldali formációra May a baloldali körzetek elnyerésével mérte. Míg Cameron visszahódította a konzervatívok számára a brit középosztályt, May képes volt felkarolni a Munkáspárt által magára hagyott, a Brexit által meghasonlott szavazókat, olyan hagyományosan baloldali iparvidékeket is maga mellé állítva, mint West Midlands vagy több északi régió. Így a konzervatívok már nem csak a földbirtokos arisztokrácia vagy a gyártulajdonosok pártja – de a gyári munkásoké is.
Tehát May igen erőteljesen terjeszkedik balra, akár hagyományos baloldali elemeket is beépítve politikájába. Ezzel együtt jobbra is kacsintgat, ami már az UKIP szavazóinak szinte teljes felszívásából is látszott. A „hard Brexit” és a bevándorlás ellenőrzésének követelésével képes határozott vezetőként tetszelegni egy erős kormány élén.
A konzervatívokat a politikai palettán való ügyes helyezkedésen felül a szerencse is segíti. A Munkáspárt történelmi mélyponton van, melyet jórészt keményvonalas baloldali vezetésének köszönhet, ami egy, a szavazók számára visszataszító politikát extrém léptékű hozzá nem értéssel társít.
Nagy politikai túlélő a brit Konzervatív Párt, mely bár a kétezres évek munkáspárti kormányainak idején átvészelte saját válságát, mindig a felszínen tudott maradni és képes volt megújulni.
Az establishment európai pártjainak hanyatlása idején a toryk erejét három fő tényező adja: a tudatos és alkalmazkodni képes politizálás, a jelenlegi, kedvező belföldi politikai légkör, illetve a populizmus – melyből lássuk be, a konzervatívok is kivették a részüket. Ám ez is jól mutatja, hogy nem csupán átvészelni képesek, hanem a saját erejük kiterjesztésére és megszilárdítására is fel tudják használni a felmerülő kihívásokat.
Szemlézte: Illés Gergő
