Blog

A Zöldek másolják a CDU/CSU politikáját

A német üzemanyagárak fokozatos emeléséről már 2020-ban megállapodott a CDU/CSU, valamint koalíciós partnere, az SPD. Ekkor a gázolajat például 8 centtel emelték a tavalyi évhez képest. A Zöldek most erre tennének rá még egy lapáttal – derül ki a Politico cikkéből.

A német üzemanyagárak fokozatos emeléséről már 2020-ban megállapodott a CDU/CSU, valamint koalíciós partnere, az SPD. Ekkor a gázolajat például 8 centtel emelték a tavalyi évhez képest. A Zöldek most erre tennének rá még egy lapáttal – derül ki a Politico cikkéből.

A Zöldek – akiket már most „Verbotspartei” gúnynévvel illet a politikai spektrum minden résztvevője a folyamatosan bejelentésre kerülő tiltások miatt – az elmúlt hetekben jelentették be üzemanyagár-emelési terveiket, másolva a kormánykoalíció által már elfogadott irányvonalat a károsanyag kibocsátás csökkentése érdekében.

A kabinet és a Zöldek elképzelései közötti legfőbb különbség azonban nem más, minthogy míg a kormánypártok fokozatos átmenetként tervezték meg az áremelést, támogatási pályázatok kíséretében, addig a Zöldek sokkal drasztikusabban vinnék azt véghez. Így ha szeptemberben

a Zöldek jutnának kormányzói pozícióba, a választóknak sokkal jobban fájnának a növekvő árak az élet minden területén,

hiszen amennyiben a szállítás drágul, az élelmiszer árak is feljebb kúsznának, ami pedig sok más szolgáltatás drágulását is generálná.

Olaf Scholz pénzügyminiszter, a szociáldemokraták kancellárjelöltje megdöbbenve olvasta a javaslatot, szerinte ugyanis azok, akik a jelenlegi helyzetben egyszerűen csak emelnék az üzemanyagárakat, megmutatják, mennyire kevéssé törődnek az állampolgárok igényeivel. Környezetvédelmi szempontból nem tarja hatékonynak a tervet, ráadásul és úgy tartja, hogy csak újabb frusztrációhoz vezetne. Andreas Scheuer közlekedési miniszter, a konzervatív CSU tagja is ellenezte a tervet, kijelentve, hogy a mobilitásnak, az emberek mozgásának mindenki számára megfizethetőnek kell lennie. A baloldali Linke ellenzéki politikusai és a Szabad Demokraták is bírálták a javaslatot.

A CDU/CSU parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, Ralph Brinkhaus nyilatkozatában rámutatott, hogy mindenképpen elkerülhetetlen lesz az üzemanyagárak emelése a klímaváltozás elleni küzdelemben, valamint a fűtési rendszerek átalakítására is szükség lesz. Mindazonáltal a pártszövetség úgy látja, hogy

csakis tisztességes átmeneti időszak során kivitelezhető, hogy az emberek alternatív hajtású járművekre válthassanak. Egyértelműen előre jelezniük kell, hogy a benzin drágul, de nem olyan ütemben, hogy az embereknek azonnal el kelljen adniuk az autóikat.

A Zöldek védekezésül az őket ért vádakra azzal vágtak vissza, hogy a kormánypártok bizonyára elfelejtették, hogy a saját politikájuknak is szerves részét képezi a klímaváltozás elleni küzdelemben az üzemanyagárak emelése. Ezzel azonban rámutattak három olyan dologra is, amelyet a szeptemberi választásokon érdemes lesz figyelembe venniük a rájuk szavazóknak: 1. nem saját tervet mutattak be, csupán másolták ötleteiket, 2. nem veszik figyelembe a saját választóikat, 3. mindent csak tiltanak, ugyanakkor támogatási programot vagy egy összeszedett és választóbarát cselekvési tervet nem képesek felmutatni.

zoldek_belso.pngForrás: Politico


A Zöldek politikájának visszásságait mára már úgy tűnik, hogy a választók is érzik, ahogyan ugyanis a grafikonon is látszik, az utóbbi időszakban csökkent a támogatottságuk és ismét visszaszorultak a CDU/CSU szövetség mögé.

Szemlézte: Spiesz Bianka