2021.02.20.

Blog

Afrikában születhet újjá az Iszlám Állam

A szubszaharai térségben egyre erősebb a terrorszervezet térnyerése.

Afrikában már a ’90-es években is aktívan működtek radikális iszlamista szervezetek. Oszama bin Laden is Szudánban hozta létre az „Islamic Army Shura” nevű csoportot, mely a globális terrorszervezet, az al-Kaida elődjének tekinthető. Bin Laden itt alapozta meg a nyugatellenes dzsihadista tevékenységét, valamint elegendő támogatást szerzett annak érdekében, hogy a terrorizmust exportálni tudja a világ különböző pontjaira. Két évvel az országból való kiutasítását követően, 1998-ban terrortámadást hajtott végre az Egyesült Államok kenyai és tanzániai nagykövetségei ellen, melyben 244-en vesztették életüket.

A törtélem tehát lehetséges, hogy ismétli önmagát, hiszen úgy tűnik, a Nyugat most sem vesz kellőképpen tudomást a szubszaharai térségben egyre növekvő terrorveszélyről

írja Jordan Cope, a The National Interest online hírportál publicistája. Ez pedig súlyos következményekkel járhat - teszi hozzá.

Az elmúlt évtizedben ugyanis példátlanul megerősödtek Afrikában az Iszlám Államhoz köthető terrorista szervezetek. A kontinensen már hat különböző országban vannak jelen és milliók kényszerültek miattuk az otthonuk elhagyására.

Az afrikai kontinensen az ISIS könnyebben és hatékonyabban tud tevékenykedni, hiszen sok esetben országhatárok mentén alakítják ki stratégiai bázisukat.

Ez pedig lehetővé teszi számukra, hogy egy támadás végrehajtását követően, a határokon mozogjanak. Egyes állásaik fontos, természeti erőforrásokban gazdag területeken helyezkednek el, melyek kiaknázása óriási mértékben erősítheti az Iszlám Állam infrastruktúráját.

Hozzá kell tenni azt is, hogy a 2015-ben, Nigériában alapított Boko Haram nevű terrorszervezet hűséget fogadott az Iszlám Államnak, így gyakorlatilag annak részévé vált.

A Boko Haram egyébként korábban az al-Kaidától kapott anyagi, valamint katonai támogatást. 2009-től kezdődően nagyságrendileg 36 ezer embert mészároltak le, valamint tevékenységük nyomán 2,5 millióan váltak belső menekültekké Nigériában. A Boko Haram egyik célja ugyanis az, hogy megdöntse a kormányt és létrehozza az Iszlám Kalifátust.

A terrorszervezet központja az ország északkeleti részében található, Niger, Csád, valamint Kamerun határában. Az elmúlt időszakban gyakran fordult elő, hogy a szomszédos államokban is merényleteket hajtottak végre. A nigériai kormány Boko Haram megfékezésére tett erőfeszítései ezidáig aligha bizonyultak sikeresnek, kérdés, hogy a környező országok erre képesek lesznek-e. A válasz minden bizonnyal nem.

Az Iszlám Állam jelenléte azonban nem csupán Középnyugat-Afrikára koncentrálódik, hiszen területeket birtokolnak Mozambik és Tanzánia, valamint Mali, Burkina Faso és Niger határain is.

Ezek stratégiailag kulcsfontosságú helyszínek, hiszen gazdag természeti ásványkinccsel rendelkeznek. Mivel jelenleg nincs olyan szubszaharai ország, amely képes lenne felvenni a harcot az Iszlám Állammal szemben, a Nyugat nem nézheti tétlenül az ISIS egyre növekvő térnyerését Afrikában.

Szemlézte: Papp Lídia

Forrás