Az Európai Unió számos válságon ment keresztül az elmúlt évtizedben. Ezek a válságok részben megerősítették, részben gyengítették az integrációt, azonban minden esetben tanulságosak voltak az Unió jövőjének szempontjából. Stefan Lehne (Carnegie Endowment for Internation Peace) ezt az időszakot elemezte a krízisek vonatkozásában.
A 2009-es eurozóna válság óta az Európai Uniónak olyan gyakorisággal kellett a legkülönbözőbb kihívásokkal szembenéznie, amit az eseménydús huszadik század óta nem tapasztaltunk. A 2009 és 2012 között zajló pénzügyi válság után kezelnie kellett a 2015-2016-os bevándorlási hullámot, majd az Egyesült Királyság kilépésével járó következményeket is. A 2020-as év hozta pandémia újabb gazdasági és politikai nehézségek elé állította az integrációt, azonban az ezekből való kilábalást a 2014-ben induló orosz-ukrán háború 2022-es eszkalációja árnyékolta be.
Ezen válságok többsége pozitív irányba terelte az uniót. Ennek ellenére a kérdés, hogy az európai integráció miként képes túlélni a geopolitika változásait, továbbra is megválaszolatlan.
A 2009-es pénzügyi válság sokkja többnyire az Unió fejlődését előmozdító megoldásokat hozott. Tekintve, hogy a maastrichti-i szerződés pilléres rendszere nem részletezte a monetáris unió kérdéskörét, ezen krízisig hiányoztak azok a mechanizmusok az európai pénzügyi struktúrából, amelyek a szolidaritás biztosítékaiként szolgálhattak volna. Mivel az eurozónát az összeomlás fenyegette – amely beláthatatlan következményekkel járt volna - a tagállamok rákényszerültek a szükséges döntések meghozatalára, és megszülethetett az integráció pénzügyi struktúráinak reformja.
A 2015-2016-os migrációs válság már nem járt hasonlóan pozitív következményekkel. A schengeni övezet nem volt képes kezelni a rá nehezedő nyomást,
amit tetézett a tagállamok közötti megosztottság. Például Németország vagy Svédország nyitottabban állt hozzá az Európába érkező bevándorlókhoz, míg Közép-Európa államai inkább elzárkóztak. Dél-Európában a migráció következményeként több helyen jelentek meg nacionalista eszméket képviselő pártok, amelyek gyakran különösen euroszkeptikus hozzáállást tanúsítottak. Ezen krízis során – bár voltak integratív intézkedések (pl. a FRONTEX létrehozása) – az előnyös következmények nem tudták kiegyenlíteni a negatív társaik súlyát.
Minden eddiginél nagyobb jelentőséggel bírt a 2020-as koronavírus járvány kitörése, hiszen annak terjedésével – az első nemzeti intézkedések ellenére – sikerült elérni a közös válságkezelést. Ennek köszönhetően létrehozták a Covid helyreállítási alapot 750 milliárd euró értékben, valamint a vakcinabeszerzést is beemelték az integráció feladatai közé. Utóbbi azért is fontos, mert az egészségügy kérdése általánosságban a tagállamok hatáskörébe tartozik.
Hasonló sokkot okozott az orosz-ukrán háború 2022-es eszkalációja is. Az invázió megindulása után az Unió meglepően gyorsan és erősen válaszolt az orosz agresszióra az első szankciós csomagok elfogadásával. A háború elhúzódásával ugyanakkor már megmutatkoznak az ellentétek az Unión belül: az északi és keleti államok többsége inkább az orosz fél vereségére, illetve az ukránok támogatására helyezné a hangsúlyt, míg a déli és a nyugatabbra fekvő uniós tagok a közvetlen biztonsági fenyegetés helyett az energetikai és gazdasági következményektől tartanak.
Lehne szerint az eddig tapasztalt válságok sora csak folytatódni fog, amire az Unió az eddigiekből levont következtetések figyelembevételével készülhet fel.
Ezen felül még nagyobb fenyegetést jelentenek az integrációra a válságon belüli aszimmetriák, hiszen az érdekbeli különbségekből adódóan nehéz kiharcolni az egységes fellépést. Végül nem hagyható figyelmen kívül a kompetens vezetők szüksége sem. Korábban Berlin vagy Párizs általában felvállalta ezt a szerepet, de a 21. század komplex nemzetközi rendszerében már elképzelhetetlen, hogy csupán egy tagállam határozza meg az Unió sorsát. Az utóbbi években különösen nagy szerepet kapott az Európai Tanács, valamint az Európai Bizottság is, amely szervek nagy szerepet játszottak a válságkezelésben. Ez azonban nem értelmezhető az intézményekbe, valamint a partnerekbe vetett bizalom nélkül, ami szintén alapvető feltétele annak, hogy az integráció képes legyen túllépni a válságokon.
Összességében tehát kijelenthető, hogy az Európai Uniót általánosságban megerősítik a válságok. Ennek ellenére vannak olyan kihívások, amelyek megválaszolásával sikeresebbé tehető a kríziskezelés az integrációban.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
