Narendra Modi indiai miniszterelnök a közelmúltban egy háromórás interjúban – melyet Lex Fridman amerikai podcaster készített vele – szokatlanul békülékeny hangot ütött meg Kínával kapcsolatban. Modi a „sárkány és az elefánt tánca” metaforával érzékeltette, hogy India és Kína együttműködése mindkét ország számára gyümölcsöző lehet a jövőben, amennyiben sikerül felülemelkedniük ellentéteiken.
A kijelentés meglepő fordulatot jelzett India korábbi, óvatos álláspontjához képest, hiszen a két ország viszonya 2020 óta feszült a himalájai határincidensek miatt. Peking azonban üdvözölte Modi szavait: a kínai külügyminisztérium „pozitívnak” nevezte az indiai kormányfő nyilatkozatát, és hangsúlyozta, hogy a „sárkány és az elefánt balettje” – vagyis a két ázsiai óriás együttműködő tánca – az egyetlen helyes választás a két szomszéd számára.
A következőkben áttekintem Modi kijelentésének tartalmát, Kína hivatalos reakcióját, az aktuális kétoldalú kapcsolatok állapotát, a nemzetközi visszhangot – különös tekintettel a nyugati véleményekre –, valamint azt a diplomáciai kontextust és jövőképet, amelyet ez a metaforikus „táncfelkérés” teremt.
Modi üzenete: párbeszéd a viszály helyett
Modi a podcast-interjú során világossá tette, hogy India a versengő nagyhatalmi viszonyt is “egészséges” mederben szeretné tartani Kínával. „A különbségek természetesek, de arra kell törekednünk, hogy ne váljanak viszállyá. A nézeteltéréseket ne harccal, hanem párbeszéddel rendezzük” – szögezte le a miniszterelnök.
Rámutatott, hogy a 2020-as véres határösszecsapások után a felek erőfeszítéseket tettek a helyzet normalizálására. Modi kifejtette: a közelmúltban folytatott személyes megbeszélése Hszi Csin-ping kínai elnökkel már eredményre vezetett, hiszen „a határ mentén visszatért a normalitás, és azon dolgozunk, hogy a viszonyt a 2020 előtti állapotokra állítsuk vissza”. Elismerte, hogy a bizalom újraépítése időbe telik – a konfliktus okozta öt éves megtorpanás után fokozatosan térhet vissza a korábbi „lendület és energia” a kapcsolatokba. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy
India és Kína évszázadokon át békésen élt egymás mellett, és együtt a világtörténelem jelentős alakítói voltak.
„Történelmi feljegyzések szerint egy időben India és Kína adta a világ GDP-jének több mint felét. Mindig is tanultunk egymástól, és hozzájárultunk a globális jóléthez” – emelte ki Modi. Szerinte a XXI. század az „ázsiai évszázad”, melyben India és Kína egészséges versengése és együttműködése nem csupán kétoldalú érdek, hanem „nélkülözhetetlen a globális stabilitáshoz és prosperitáshoz”.
E pragmatikus üzenet azért keltett feltűnést, mert Modi kormányzása alatt – különösen a 2020-as határincidens (az indiai-kínai konfliktus legsúlyosabb eszkalációja 1962 óta) – Delhi többnyire azt az álláspontot képviselte, hogy nincs előrelépés a kapcsolatokban a határkérdés rendezése nélkül. Ehhez képest most a miniszterelnök azt sugallta, hogy a versengés dacára is új fejezetet lehet nyitni Pekinggel, ha a felek vigyáznak arra, hogy a rivalizálás ne vezessen nyílt ellenségeskedéshez. Modi tehát a párbeszédet a konfliktus fölé helyező szemléletet hirdette meg, ami a jelek szerint egybeesik az indiai érdekekkel is: a stabilabb kínai viszony lehetővé tenné India számára, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen gazdasági fejlődésére és közvetlen szomszédságának kihívásaira, hiszen leveheti a napirendről egy újabb határháború fenyegetését.
This week for @ForeignPolicy I argue that recent developments in China-India relations, India’s economic situation, and new Trump administration policies all likely prompted Modi’s recent comments calling for stronger ties with China. https://t.co/Pus8eXE2oY
— Michael Kugelman (@MichaelKugelman) March 21, 2025
Peking pozitív reakciója
Szokatlan módon Kína hivatalosan is méltatta Modi békülékeny hangvételét. Mao Ning kínai külügyi szóvivő újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Peking értékeli és üdvözli az indiai kormányfő pozitív nyilatkozatait a kétoldalú kapcsolatokról. A kínai narratíva szerint „a sárkány és az elefánt együttműködő párost alkotó tánca az egyetlen helyes választás mindkét fél számára”, ezért
Kína kész Indiával együttműködve maradéktalanul végrehajtani a vezetőik által elért konszenzust a kapcsolatok fejlesztése érdekében.
Mao hangsúlyozta, hogy a két ország 75 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatot és ezt az évfordulót jó alkalomnak tartja az „egészséges és stabil” kétoldalú együttműködés előmozdítására. A kínai nyilatkozat kiemelte a több ezer éves civilizációs kapcsokat is: történelmileg India és Kína között a baráti eszmecsere és a kölcsönös tanulás volt a főáramú tendencia, amely nagyban hozzájárult az emberi civilizáció fejlődéséhez. „A két ország akkor jár el helyesen, ha egymás sikerének partnerei lesznek” – fogalmazott Mao, megerősítve: a pas de deux az egyetlen üdvözítő opció mindkét fél számára.
Fontos megjegyezni, hogy Peking részéről nem teljesen új keletű ez a táncmetafora. A 2020 júniusi véres határkonfliktus (a Galwan-völgyi összecsapás) utáni hidegháborús hangulat éveiben is újra és újra szorgalmazták a kínai vezetők, hogy India ne szakítsa meg a kapcsolatok táncát, és ne engedje, hogy egyetlen probléma határozza meg az egész viszonyt. Kína kitartott amellett, hogy a határvita ne mérgezze meg teljesen az együttműködést, míg India hajthatatlan volt abban, hogy „nincs minden a régiben”, amíg a határon nem áll helyre a béke és nyugalom. Mao Ning mostani nyilatkozata szerint azonban a tavaly októberi Modi–Hszi találkozó Kazanyban fordulópontot hozott: „a kazanyi csúcstalálkozó sikeres volt, stratégiai iránymutatást adott a kapcsolatok javításához” – idézte a szóvivőt a kínai állami sajtó. Azóta Peking narratívája szerint a felek komolyan vették a vezetőik megállapodásait, újraindították a magas szintű párbeszédeket és kézzelfogható pozitív eredményeket értek el, a többi között a határ stabilitásának megőrzésében.
A kétoldalú kapcsolatok pillanatképe
India és Kína viszonya a gyakorlatban egyszerre terhelt ellentmondásokkal és meglepően erős kötelékekkel. A felszínen a legnagyobb feszültségforrás a máig megoldatlan határvita: az 1962-es háború óta a Himalájában húzódó Ellenőrzési Vonal (LAC) térségében rendszeresek a kisebb-nagyobb incidensek. A 2020-as Ladakh régióbeli összeütközés után a kapcsolatok mélypontra jutottak, de a felek diplomáciai és katonai csatornákon igyekeztek megelőzni az újabb háborút. Több körben tartottak határparancsnoki tárgyalásokat és a Munkamechanizmus a Határon Való Együttműködésért (WMCC) keretében egyeztettek. Ennek köszönhetően 2022–2023 folyamán fokozatosan csökkent a közvetlen konfrontáció: a csapatokat bizonyos vitatott szektorokból visszavonták, 2024 őszén pedig megállapodás született arról, hogy Ladakh térségében a felek részlegesen folytathatják a közös járőrözést. Bár a határkérdés átfogó rendezése még távoli, mindkét fél igyekszik elszigetelni a vitát a kapcsolatok többi területétől.
Ezt Wang Yi külügyminiszter így fogalmazta meg: „nem szabad hagyni, hogy a határvita határozza meg a kétoldalú viszony egészét”, és hangsúlyozta, hogy a feleknek megvan a bölcsességük a béke fenntartásához a határvidéken, amíg méltányos megoldást nem találnak.
Miközben a határon feszült volt a helyzet, a gazdasági és diplomáciai kapcsolatok korántsem szakadtak meg.
India és Kína a sokkhullámok ellenére is együttműködött nemzetközi fórumokon – például a BRICS csoportban és más multilaterális keretekben – és érdekeik néhol egybeestek (ilyen a nyugati mintáktól eltérő fejlődési modellek képviselete vagy a szélsőséges terrorizmus elleni fellépés az ENSZ-ben). Sőt, a két ország közti kereskedelem rekordokat döntött: a Ladakh-i konfliktus óta is masszívan nőtt az áruforgalom, 2022-re meghaladta a 100 milliárd dollárt, főként Kína javára. India hatalmas mennyiségben importál kínai termékeket az elektronikától a gyógyszeralapanyagokig – 2024-ben áprilistól októberig például 65,9 milliárd dollár értékben –, ami hozzájárult ahhoz, hogy az indiai kereskedelmi mérleg hiánya Kínával szemben elérte a 85 milliárd dollárt. Újdelhi számára ez fenntarthatatlan gazdasági kockázatot jelent; nem véletlen, hogy India az utóbbi években igyekezett korlátozni a kínai befektetéseket. Kína indiai közvetlen tőkebefektetései (FDI) a bizalmatlanság miatt visszaestek, a Modi-kormány pedig szigorúbb átvilágítást vezetett be a kínai cégekkel szemben. Ugyanakkor a realitás az, hogy India számos stratégiai ágazatban – például a gyártásban vagy a megújuló energiában – profitálhatna a kínai tőkéből. 2024-ben már India vezető gazdasági tanácsadója is amellett érvelt, hogy érdemes enyhíteni a kínai beruházásokra vonatkozó korlátozásokat, mert a friss tőke segíthetne az iparfejlesztésben és a hatalmas indiai kereskedelmi deficit mérséklésében. Mindkét ország felismerte tehát, hogy a gazdasági összefonódás olyan kényszerítő erő, ami miatt érdemes féken tartani a politikai konfliktusokat is.
Forrás: Statista
Politikai és biztonsági téren ugyanakkor maradtak komoly bizalmi deficitek. India továbbra is gyanakvással figyeli Kína pakisztáni szövetségét és egyre aktívabb jelenlétét a India-óceáni térségben,
ahol kínai kikötői beruházások (pl. Sri Lankán és Pakisztánban) indiai stratégiai aggodalmakat váltanak ki. Peking eközben rosszallja Újdelhi egyre szorosabb védelmi együttműködését az Egyesült Államokkal (például a Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd – Quad – keretében), illetve azt, hogy India továbbra is menedéket nyújt a száműzetésben élő Dalai Lámának. Mindezek a tényezők hosszú távú rivalizálást sejtetnek a háttérben: szakértők gyakran utalnak rá, hogy India és Kína egyaránt „civilizációs nagyhatalomnak” tekinti magát, ami óhatatlan versengést szül kettejük között a kontinens vezető szerepéért. Ez a stratégiai bizalmatlanság megmarad, még ha a hangnem időlegesen javul is.
Nemzetközi visszhang és diplomáciai kontextus
Modi váratlanul barátságos hangvételű kijelentéseit és Peking pozitív reakcióját élénk figyelemmel kísérte a nemzetközi közvélemény. Washingtonban és európai fővárosokban sokan értelmezték úgy a fejleményeket, hogy India és Kína közeledése „szemöldököket vonhat össze” az eddigi geopolitikai felállásban. Nyugati elemzők emlékeztettek, hogy Modi ezzel finoman változtat eddigi hangnemén, és lehetséges, hogy lépését belső és külső tényezők egyaránt motiválják. Michael Kugelman, a Foreign Policy szakértője rámutatott: az indiai kormányfő talán azért is időzítette mostanra ezt az olajágat, mert a közelmúlt eseményei enyhülést hoztak India és Kína között (például sikerült megállapodniuk a Ladakhban folytatott járőrözések részleges folytatásáról és újraindultak a közvetlen repülőjáratok is), másfelől pedig India gazdasági érdekei és az Egyesült Államok politikájában bekövetkező változások is ezt diktálhatják.
Washington szövetségesként tekint Újdelhire a Kína elleni indiai-csendes-óceáni térségben, így az amerikai stratégák mindenképp számot vetnek azzal, ha India némileg enyhít Pekinggel szembeni álláspontján.
Egyes vélemények szerint a 2025-ben hivatalba lépett új amerikai adminisztráció – amely hajlandóságot mutat a Pekinggel való feszültségcsökkentésre – több mozgásteret adhat Indiának is, hogy a saját érdekeit szem előtt tartva kerülje a konfrontációt Kínával. Maga az amerikai elnök is utalt rá, hogy bizonyos területeken együtt kíván működni Hszi Csin-pinggel a béke és biztonság érdekében. Ha India azt érzékeli, hogy Washington kevésbé elszánt Kína feltartóztatására, akkor logikus módon Újdelhi is óvakodni fog attól, hogy felesleges feszültségeket szítson és magára vonja Kína haragját – vélik elemzők. Ugyanakkor a változó amerikai kereskedelmi politika is közrejátszhat: amennyiben az USA új vámokat vet ki Kínára, sőt Indiát is kereskedelmi nyomás alá helyezi, Modi kormánya még inkább érdekeltté válhat a kínai piaccal való együttműködésben a saját exportösztönzésére.
Európa szempontjából nézve India és Kína viszonyának javulása vegyes érzéseket kelt. Az Európai Unió hosszú távú érdeke a stabilitás Ázsiában, hiszen a világkereskedelem jelentős része függ a biztonságos ázsiai környezettől.
Egy esetleges indiai–kínai közeledés csökkentheti egy újabb határháború vagy nagyhatalmi blokkosodás veszélyét Ázsiában, amit Európa üdvözölne. Másfelől azonban Európa – az Egyesült Államokhoz hasonlóan – India kulcsszerepére épít egy kiegyensúlyozott Indo–Pacifikus stratégiában, amely ellensúlyozni hivatott Kína befolyását. Brüsszel éppen ezért azt is figyelemmel kíséri, hogy Modi közeledése vajon csak taktikai lépés, vagy tartós stratégiai váltás. Nyugati szakértők szerint korai lenne áttörésként ünnepelni Modi gesztusát. Emlékeztetnek, hogy a két ország alapvető stratégiai érdekellentétei továbbra is fennállnak – elég Peking pakisztáni kapcsolataira vagy Újdelhi amerikai együttműködésére gondolni –, így ez inkább egy óvatos enyhülés kezdetének tekinthető, semmint teljes kibékülésnek. Mindazonáltal a diplomáciai hangnem javulását a világ legtöbb fővárosában pozitívan fogadták, hiszen India és Kína feszült viszonya eddig a globális bizonytalanság egyik tényezője volt.
Jövőbeli kilátások
Felmerül a kérdés, milyen konkrét következményekkel járhat Modi békülékeny nyilatkozata és az arra adott kínai üdvözlés? A közeljövőben várhatóan folytatódnak a magas szintű érintkezések: a két ország diplomáciai csatornái már jelezték, hogy továbbra is egyeztetnek a határhelyzet rendezéséről, és szeretnék teljesen helyreállítani a 2020 előtt működő együttműködési mechanizmusokat. Ennek jele, hogy újra aktiválták a kétoldalú párbeszéd fórumait, sőt a tervek szerint öt év után először jövőre ismét engedélyeznék az indiai zarándokoknak, hogy átkeljenek a kínai oldalra a szent Kailash-Manszarovár zarándoklatra – ami a bizalomépítés egy szimbolikus gesztusa lehet. A 2025-ös év a diplomáciai kapcsolatfelvétel 75. évfordulója, amely alkalmat adhat akár kölcsönös magas szintű látogatásokra, kulturális programokra és gazdasági egyeztetésekre. Peking már jelezte, hogy nyitott az együttműködés fokozására minden területen, amennyiben India is partner ebben.
Ugyanakkor szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a tartós enyhüléshez konkrét lépésekre is szükség lesz, puszta gesztusok nem elegendőek.
Indiában a közvélemény és az ellenzék is szorosan figyelemmel kíséri, hoz-e kézzelfogható változást Kína hozzáállásában Modi nyitása. Kulcskérdés a határvita rendezése: ha Peking hajlandó rugalmasabban kezelni a vitás területek kérdését vagy legalábbis tartózkodik az újabb provokációktól a LAC mentén, az megerősítheti Modi stratégiájának létjogosultságát. Kína számára pedig fontos India tartózkodó magatartása Tajvan vagy a Dél-kínai-tenger ügyében, illetve az, hogy Újdelhi mennyire mélyíti tovább katonai együttműködését az amerikai szövetségi rendszerben. A „sárkány-elefánt tánc” sikeréhez tehát mindkét félnek kölcsönösen igazodnia kell egymás érzékeny pontjaihoz.
Összességében Modi metaforikus táncfelkérése és a kínai fél udvarias fogadtatása óvatos optimizmusra ad okot Ázsia két nagyhatalmának viszonyában. Ha India és Kína valóban képes akár csak részben is egymás partnerévé válni a sikerben, annak hatása túlmutathat a kétoldalú kereteken. Ahogy a pekingi külügyi szóvivő fogalmazott, ez több mint 2,8 milliárd ember érdekét szolgálja, megfelel a térség országai közös vágyának, és hozzájárulhat a fejlődő világ felemelkedéséhez és a globális békéhez. Ugyan a két ország között továbbra is fennmarad a természetes versengés, a hangvétel változása már önmagában jelentős: India és Kína végső soron ráébredtek, hogy együttműködő viszonyuk a 21. századi világrend formálásának egyik kulcsa lehet. A világ pedig érdeklődéssel figyeli, hogy a szavakat követik-e tettek – és hogy a sárkány és az elefánt valóban összhangban tud-e mozogni a geopolitika parkettjén a következő években.
Szemlézte: Biró-Markovics Dániel
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
