Blog

Argentína "globális partnerként" kéri a NATO-hoz való csatlakozását

Argentína hivatalosan is kérelmezte, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) partnerévé válhasson, ezzel is hangsúlyozva a Javier Milei argentin elnök vezette ország új geopolitikai átrendeződését. Luis Petri védelmi miniszter nyilvánosságra hozta, hogy szándéknyilatkozatot nyújtott be…

Argentína hivatalosan is kérelmezte, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) partnerévé válhasson, ezzel is hangsúlyozva a Javier Milei argentin elnök vezette ország új geopolitikai átrendeződését. Luis Petri védelmi miniszter nyilvánosságra hozta, hogy szándéknyilatkozatot nyújtott be a NATO-hatóságoknak arról, hogy az ország a katonai szövetség "globális partnerévé" váljon – olvashatjuk a Buenos Aires Timesban.

Tavaly decemberi hivatalba lépése óta Milei megváltoztatta Argentína külpolitikáját. Miután elutasította a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, India, Kína és Dél-Afrika) blokkjához való csatlakozást, az Egyesült Államokkal, Izraellel és Ukrajnával való kapcsolatok elmélyítésére összpontosított.

Argentína 1998 óta jelentős szövetségese a NATO-nak, még ha mindezt hivatalos úton nem is teheti meg. Ez azt jelenti, hogy az ország stratégiai kapcsolatokat ápol az amerikai fegyveres erőkkel, miközben nem teljes jogú NATO-tag.

A globális partner vagy "partner a világ minden táján" státusz olyan országok számára van fenntartva, amelyek együtt kívánnak működni a NATO-val, de a teljes jogú tagságot nem kaphatnak a szerződés irányelvei miatt,
amelyek szerint csak az európai nemzetek kaphatnak meghívást a teljes jogú tagságra.

Buenos Aires szerint a szorosabb együttműködés lehetővé tenné Argentína számára, hogy olyan fejlett technológiához, biztonsági rendszerekhez és képzésekhez jusson hozzá, amelyek korábban nem álltak rendelkezésére.

 

Luis Petri argentin védelmi miniszter bejegyzése: „Találkoztam Mircea Geoana-al a NATO főtitkárhelyettesével. Átadtam neki a szándéknyilatkozatot, amelyben kifejeztem Argentína azon kérését, hogy a szervezet globális partnerévé váljon. Folytatjuk a munkát a kapcsolatok helyreállításán, hogy haderőinket a NATO-szabványoknak megfelelően korszerűsítsük és képezzük ki.”

"Argentína fontos szerepet játszik Latin-Amerikában" - mondta Geoana, a NATO főtitkárhelyettese a NATO főhadiszállásán. "A szorosabb politikai és gyakorlati együttműködés mindkettőnk számára előnyös lehet". 

natoargentina.png

A szövetség további globális partnerei a többi között Ausztrália, Irak, Japán, a Koreai Köztársaság, Mongólia, Új-Zéland és Pakisztán. Latin-Amerikában jelenleg Kolumbia az egyetlen NATO-partner.

A csatlakozás kérése egyértelműen az Egyesült Államokkal való biztonsági integráció irányába mutatkozó egyfajta elfogultság. Ezt az is mutatja, hogy Milei elnök az Egyesült Államokat és Izraelt jelölte meg legszorosabb külpolitikai szövetségesének, így a NATO partnerség kérése már csak a következő lépés volt.

Milei kormánya biztonsági előnyökre is törekszik a nyugati országokkal való kapcsolatok felmelegítésével. Nemrégiben az amerikai kormány bejelentette, hogy több mint két évtized óta először 40 millió dolláros külföldi katonai finanszírozást nyújt Argentínának.

Látható, hogy Argentína több szálon igyekszik a nyugati szövetségesekhez kötni magát. A NATO globális partnereihez való csatlakozás csak egy a több politikai lépés közül. Mindezt már megelőzte az elnök egyértelmű bejelentése a BRICS tagság visszautasításáról és az Egyesült Államok legfőbb partnerként való megjelöléséről.

Szemlézte: Pál Eszter

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon