Blog

Az abortusz ellen tüntettek Írországban

Több tízezer pro-life aktivista vonult fel Dublinban, követelve Írország abortusz-korlátozó törvényeinek megtartását. A tömegdemonstráció az alkotmányos alapelv fenntartására irányult, amely a még meg nem született magzatok élethez való jogát védi.

Több tízezer pro-life aktivista vonult fel Dublinban, követelve Írország abortusz-korlátozó törvényeinek megtartását. A tömegdemonstráció az alkotmányos alapelv fenntartására irányult, amely a még meg nem született magzatok élethez való jogát védi.

Az ír alkotmány nyolcadik kiegészítésének sorsáról fognak dönteni az ország állampolgárai a rég várt nyári referendumban. A „Mentsük meg a nyolcadikat” elnevezésű kezdeményezés pár nappal azután indult, hogy a nők döntési jogáért kiállók ezrei vonultak utcára.

Szerte az egész országból érkeztek aktivisták, hogy részt vegyenek a szombati eseményen, amely Dublin egész városán keresztülhaladt a Leinster házig.

A résztvevők között olyan orvosok voltak, akik támogatják a jelenlegi törvények megtartását. 100 eurós szemüveg-vásárlásra felhasználható kupon is volt náluk Catherine Noone szenátor számára, aki annak az ír parlamenti bizottságnak az elnöke, amely indítványozta az abortusz-törvények megváltoztatását.

Az egyik résztvevő, Dr Maire Neasta Nic Gearailt szerint több olyan orvos van, aki nem ért egyet a javaslattal. Véleménye szerint az, hogy a szenátor nem lelt olyan orvosra, aki megmaradna a régi abortusztörvények mellett, két dolgot jelenthet: vagy nem is kereste őket igazán, vagy csak nem vette őket észre, miközben az orra előtt voltak. Ha jobban körülnézett volna, felfedezte volna azt az orvosok körében végzett közvéleménykutatást, mely szerint 10-ből 7 doktor ellenzi a kormány abortusz-tervezetét.

„Azok az orvosok, akik nem értenek egyet a brit-stílusú abortusz-törvényekkel, nem voltak rajta Noone szenátor bizottságának a listáján, de mi felemeljük majd a hangunkat az elkövetkező hetekben” – mondta Dr Gearail.

Szemlézte: Őri-Kovács Márton