Kevesebb mint négy héttel a szeptember 6-i tartományi választás előtt az AfD akár 40 százalékot vagy annál is többet szerezhet Sachsen-Anhaltban. Ha több kisebb párt sem éri el az 5%-os tartományi parlamenti bejutási küszöböt, a szélsőjobboldali párt akár kormányképes többséghez is juthat. Ez pedig nem kis fejtörést okoz a többi pártnak.
Kép forrása: Shutterstock
Nem véletlen, hogy a napokban megrendezett egyik választás előtti vitán a központi kérdés a CDU és az AfD közötti úgynevezett „Brandmauer” volt, vagyis az, hogy a jobbközépnek - vagy bármely más politikai erőnek - lehetséges-e együttműködni az AfD-vel. A kérdés régóta napirenden van a szélsőjobb erősödésével egyre inkább megosztja a német politikát. A mostani vitában a CDU tartományi miniszterelnök-jelöltje, Sven Schulze kerülte a Brandmauer kifejezés használatát. Hangsúlyozta, hogy
sok AfD-szavazóval beszél, és vannak közös pontok a két párt programjában. Szerinte ugyanakkor az AfD-nek nincsenek megfelelő válaszai Sachsen-Anhalt számára.
Együttműködést nem tervez az AfD-vel, de az elutasítás konkrét okát nem részletezte. Az SPD jelöltje, Armin Willingmann szintén csak annyit mondott: világos álláspontja van az AfD-vel kapcsolatban, és nem tudja elképzelni a koalíciót. A Zöldek és a Baloldal jelöltjei ennél egyértelműbben fogalmaztak. Szerintük az AfD Sachsen-Anhaltban bizonyítottan szélsőjobboldali és alkotmányellenes párt, amelyet a tartományi alkotmányvédelem is szélsőjobboldaliként tart számon.
Az AfD jelöltje, Ulrich Siegmund a vita során pártja több vitatott programpontját is védte. A párt az iskolai és otthoni oktatás közötti választási lehetőséget támogatja, ami a kritikusok szerint a tankötelezettség megszüntetését jelentené. Siegmund ezt azzal indokolta, hogy egyes, például mobbinggal küzdő gyerekek számára szükség lehet az otthoni oktatásra. A párt programja ugyanakkor ennél szélesebb körű választási szabadságot irányoz elő.
A kampányban Ukrajna támogatása, a Németországot érő drónfenyegetések, a bevándorlás és a remigráció is előkerült. Siegmund például a bevándorlással kapcsolatban azt mondta: azoknak, akik jogszerűen maradnak Németországban és betartják a szabályokat, nincs okuk aggodalomra, a bűncselekményt elkövetőket azonban haza kell küldeni.
A vita így jól mutatta a szeptemberi választás tétjét: miközben az AfD támogatottsága történelmi magaslatokban van, a többi párt számára egyre nehezebb kérdés, hogyan tartsák fenn az AfD-vel szembeni politikai kordont úgy, hogy közben megszólítsák annak szavazóit is.
Munkatársunktól
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon