Blog

Az Amerikai Egyesült Államok befejezi az iraki misszióját, hogy Kínára és Oroszországra fókuszálhasson

Az amerikai csapatok ugyanakkor továbbra is az országban maradnak, hogy folytassák a helyi erők kiképzését és oktatását. Irakban így az lesz a szerepük, hogy rendelkezésre álljanak, akár az ISIS kezeléséhez, amennyiben szükség lesz rá.

Az amerikai csapatok ugyanakkor továbbra is az országban maradnak, hogy folytassák a helyi erők kiképzését és oktatását. Irakban így az lesz a szerepük, hogy rendelkezésre álljanak, akár az ISIS kezeléséhez, amennyiben szükség lesz rá.

A Defense One beszámolója szerint Joe Biden úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a biztonsági együttműködés és az ISIS elleni közös harc iránt és a terrorizmusellenes együttműködés akkor is folytatódik majd, amikor befejeződik a harci tevékenység.

Az amerikai harci csapatok 2003-ban érkeztek Irakba azzal a céllal, hogy megszabadítsák az országot a tömegpusztító fegyverektől és megbuktassák Szaddam Husszeint. A katonai műveletek 2010-ben fejeződtek be, és majdnem minden csapat el is hagyta a területet, azonban 2014-ben vissza kellett térniük az Iszlám Állam felemelkedése miatt.

Az Amerikai Egyesült Államok haderejének jelenleg mintegy 2500 katonája van Irakban. Azt egyelőre nem tudni, hogy közülük mennyien maradnak ott jövő évtől is.

irak_belso.jpg

Az iraki misszióváltásra nem sokkal azután kerül sor, hogy az USA befejezi az afganisztáni kivonulást, annak ellenére, hogy szakértők tartanak tőle, a terrorizmus amerikai katonai jelenlét nélkül virágozni fog a régióban. John Hyten tábornok, az egyesített vezérkari főnökség elnöke egy védelmi ipari rendezvényen azt mondta, hogy

az iraki visszavonulás ahhoz szükséges, hogy a hadsereg felkészüljön a harcra Kínával, vagy akár még Oroszországgal is, ha arra kerülne sor.

„Hosszú ideje komoly fenyegetéssel küzdünk a Közel -Keleten. Jelentős mennyiségű vér és költségek kellettek ahhoz, hogy megvédjük magunkat és mindenki annyira fantasztikusan végezte a munkáját – mind a kormány, mind a katonák –, hogy 2001. szeptember 11-e óta nem hajtottak végre támadást az Egyesült Államok ellen”- nyilatkozta Hyten tábornok. Beszédét folyatva elmondta, hogy a nemzet mostani elsődleges és hosszú távú kockázata nem más, mint a Kínai Népköztársaság. Legközelebbi fenyegetésként pedig Oroszországot emelte ki. Felhívta a figyelmet, hogy most mindenképpen ezekre a területekre kell fókuszálni, nem lehet hagyni, hogy bármi más megossza a figyelmet.

Szemlézte: Spiesz Bianka