Az ukrajnai háború kezdetekor az Európai Unió meglepően egységesen reagált Oroszország agressziójára. Mind az eddig elfogadott szankciós csomagok, mind a fegyverszállítások tekintetében gyors döntéseknek lehettünk tanúi, amely kifejezett egyöntetűséget sugall az Unió részéről. Az egység fenntarthatóságának kérdéseit Nathalie Tocci, a római Instituto Affari Internazionali igazgatója fejtegette a Foreign Affairs-ben.
A február 24-e után bekövetkezett állapotot tekintve az ukrajnai háború igazán unikális pillanatnak számított az Európai Unió rövid, de annál tartalmasabb történetében. Az Unió eddig öt, Oroszország elleni szankciós csomagot fogadott el rekordsebességgel, tagjelöltté tette Ukrajnát, valamint tagjai bilaterális alapon katonai felszereléssel és egyéb támogatásokkal segítették az ukrán felet. Ahogy Tocci is említi, Olaf Scholz német kancellár „Zeitenwendének” (fordulópontnak) nevezte a háború beálltát az európai közösséget érintő válságok sorában, ami kétségkívül jellemezte a február-márciusi állapotot. Ennek ellenére
felmerül a kérdés, hogy az orosz agresszió hosszú távon képes-e összekovácsolni az alapvetően megosztott szövetséget?
Tocci szerint az egyik legfontosabb belső fenyegetés – a háború elhúzódásának következtében – a szélsőséges (jobb- és baloldali) pártok megerősödése. Ezen csoportok narratíváiban a szankciók úgy jelennek meg, mint az Unió eszközei az infláció fenntartására, amely fenyegeti az emberek mindennapi megélhetését. Ezen szélsőségek támogatottságának növekedése belpolitikai válságot okozhat - csökkentve az adott ország rezilienciáját.
Emellett az Európai Unióban beálló energiaválság is komoly gazdasági kockázatokat hordoz magában. Annak ellenére, hogy az Unió nem fogadott el az orosz gázra irányuló szankciókat (csupán egy egyezséget a gázfogyasztás 15%-kal való csökkentéséről), az európai fogyasztók mégis energiaszűkösségnek vannak kitéve, tekintve, hogy Oroszország már hat ország irányába állította le a gázszállítást.
Az IMF előrejelzése szerint a közép-kelet-európai országoknak – köztük Csehországnak, Szlovákiának, és Magyarországnak – biztosan szűkebbre kell húzniuk a nadrágszíjat, hiszen „hideg és drága télre kell felkészülniük.”
Tocci szerint, a háború elhúzódásának következtében Európa elkezdett visszatérni néhány klasszikus geopolitikai törésvonalhoz, amely meghatározza az Unióban zajló politikai csatákat. Egyrészt megfigyelhető egy keleti-nyugati törésvonal, amely az alapján osztja meg a tagországokat, hogy közvetlen határokkal rendelkeznek-e Ukrajnával, vagy távolabbról szemlélik a konfliktust. A szerző úgy látja, hogy előbbiek legszívesebben még több fegyverrel támogatnák Ukrajnát, valamint szankciókkal gyengítenék Oroszországot, míg utóbbiak kicsivel nyitottabbak volnának a Moszkvával való megegyezésre. Ez az ellentét az országok fenyegetéspercepciójának különböző szintjeiből adódik, hiszen míg Lengyelország sokkal inkább fenyegetettnek érzi magát az orosz agressziótól, addig például Franciaország a recesszió közvetlen hatásait érzékeli.
A másik jelentős geopolitikai törésvonal az észak-dél különbségén alapul. Tocci véleménye szerint míg a déli államok (például Franciaország, Spanyolország és Olaszország) egyfajta központi segítséget igényelnének saját fiskális problémáik megoldására, addig Németország saját energiabeszerzési gondjaira várná a közösség által nyújtott megoldásokat.
Putyin éppen ezen törésvonalak erejében bízhat, hiszen a háború hosszúra nyúlásával az európai egység fennmaradásának esélyei a szocioökonómiai költségek miatt napról napra csökkennek.
Hosszú távon azonban – ha kitart az európai politika egységessége – az Unió élvezheti az energiaválság előnyeit, hiszen a források diverzifikációjával csökkentheti saját függőségét, míg Oroszország nem tudja pótolni az európai felvevőpiacot – még Kínával sem.
Tocci véleménye szerint az európai egységet továbbra is a háború brutalitása tartja össze. Ez a tény együtt jár azzal, hogy amennyiben a konfliktus dinamikája, vagy tempója változik (akár Putyin taktikaváltásának köszönhetően), akkor az európai közösség összefogásán is repedések jelentkezhetnek. Ennek akadályaként – a szerző szerint – Európának fel kell ismernie, hogy hogyan találja meg saját összetartó erejét.
Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
